főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 6.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2014. június 13.

Szentmihályi Antal75 éves Szentmihályi Antal olimpiai bajnok magyar labdarúgó, kapus, edző. A Vasassal kétszer, az Újpesttel hatszor nyert magyar bajnokságot. Tagja volt az 1964-ben Tokióban olimpiai bajnok együttesnek (a döntőben, a csehszlovákok ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen is ő állt a kapuban), az ugyanebben az évben a spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmes válogatottnak, és részt vett az 1966-os angliai világbajnokságon is. 1975-től edzősködött. Az 1987-88-as idényben a Kecskeméti SC vezetőedzője volt. „A KSC másodosztályú csapat volt akkor, de a játékoskeretet megismerve úgy éreztem, fel lehet jutni velük az NB I-be. Az alapozástól kezdve együtt dolgoztunk, és hamarosan jöttek az eredmények.”
(tovább olvasom: »»)

További kecskeméti évfordulók

180 éve, 1834. június 13-án Bálványoson született Dömény József református lelkész, költő.
1841-től 1848-ig Gyönkön tanult. Itt szívta magába a szabadságszeretetet, és tizenöt évesen, otthagyva az iskolapadot, több társával együtt honvédhuszárnak állt be. A 14-ik huszárezredben szolgált. Komárom kapitulációjakor tette le a fegyvert, így menlevéllel szabadult. 1855-ben Kecskeméten fejezte be tanulmányait, at utolsó évben a református kollégium alsóbb osztályaiban tanítóul alkalmazták. A hírös városból Somogy megyébe ment, Gyönkön tanított. 1858 októberében Nagyberénybe hívták lelkésznek. Később egyházmegyéje tanácsbiróvá, 1872-ben főjegyzővé s a tanügyi bizottság elnökévé, 1875-ben számvevőszéki alelnökké, valamint a külső-somogyi református tanító-egylet 1874-ben tanácsbiróul választotta. 1882-ben a lelkészin kívül minden egyházi hivatalról lemondott. Költeményei és novellái többek között a következő lapokban jelentek meg: Magyar Néplap, Kalauz, Napkelet, Nefelejts, Fővárosi Lapok és Ország-Világ. Zrínyi Miklós című balladáját a Vasárnapi Ujság közölte. Az Evangéliumi Protestáns Lap rendes munkatársa volt, a Falusi leveleket a szerkesztőhöz ő irta.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei: Magyar írók élete és munkái  *Vasárnapi Ujság, 1856)  

Bács-Kiskun megyei évfordulók 
- 100 éve született Karig Sára magyar műfordító, politikai fogoly »»

Magyarországi évfordulók
 - 150 éve hunyt el Dembinszky Henrik lengyel szabadságharcos,
   magyar honvéd altábornagy »»
- 125 éve született Békési Győző olimpikon, tornász,, fényképészmester »»
- 100 éve hunyt el Pongó Kiss Károly kémikus, üvegtechnikus »»
- 75 éve hunyt el Teleszky János pénzügyi szakember, pénzügyminiszter »»
- 75 éve hunyt el Kropf Lajos történész, az MTA külső tagja »»
- 50 éve hunyt el Gaál László klasszika filológus, egyetemi tanár »» 

Nemzetközi évfordulók
- 475 éve született Jost Amman festő, grafikus »»
- 50 éves Sarunas Marciulionis litván kosárlabdázó, NBA-s játékos »»

TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu