főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 10.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2014. május 16.

 50 éves Hegedűs Zoltán színművész. Tiszakécskén született 1964. május 16-án. 1983-ban a Debreceni Református Kollégiumban érettségizett, majd 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A diploma átvétele után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol négy évig játszott. 1992-ben a Győri Nemzeti Színház társulatához szerződött. 1998 óta a kecskeméti Katona József Hegedűs ZoltánSzínház tagja. Hamlet, Übü papa, Bánk bán, Gyuri pincér, Georges Dandin, Andrej – csak néhány a szerepek közül, melyek sokoldalúságáról tesznek tanúbizonyságot. Kiemelkedő színművészi teljesítményéért 2011-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. A rangos elismerés átvételekor így nyilatkozott: "Huszonhárom éve vagyok a pályán, ebből tizenhárom éve játszom Kecskeméten. Eddigi pályafutásom során nem kaptam sok kitüntetést – Szegeden a társulat szavazatai alapján vehettem át a Makó Lajos-díjat, illetve Szeged Önkormányzatának Kulturális Díjával is elismertek. Kecskeméten pedig 2007-ben lettem az Év Színésze, ugyancsak a kollégák szavazatai alapján. A Jászai-díj az első állami kitüntetésem. Úgy vélem, minden elismerés egy fontos állomás a színészek életében."

A színház falain kívül is fáradhatatlanul terjeszti a színházi kultúrát. Rendszeresen vállal zsűrizést szavaló- és színjátszó versenyeken, fellép különböző városi eseményeken. Kuratóriumi elnöke a Színészek az Ifjúságért Alapítványnak, mely azzal a céllal jött létre, hogy eljuttassa a színházat a környező kistelepülésekre, valamint a hátrányos helyzetű gyerekekhez is. 2013-ban Kecskemét önkormányzata rangos kitüntetését is megkapta. Feleségével, Danyi Judit színművésznővel közösen a város legnagyobb művészeti díját, a Katona József-díjat vehették át. A hírös városhoz való kötődéséről így vallott: "Kecskeméten voltam életemben először színházban, itt varázsolt el a színház, amikor felsőtagozatos diákként Ruszt-darabokat néztünk. Éltünk Budapesten, és Győrben is, de csak itt vagyunk otthon."
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Katona József Színház  *Ki Kicsoda Kecskeméten)

További kecskeméti évfordulók

210 éve, 1804. május 16-án született Bélák József főiskolai tanár, református lelkész. Iskoláit szülővárosában, Losoncon és Debrecenben végezte. 1829-ben hívták meg a kecskeméti főiskolára tanárnak. 1832-től 1842-ig Ókecskén volt lelkész, majd ismét elfoglalta kecskeméti állását és haláláig itt tanított. Több egyházi beszéde és magyar irodalomtörténete kéziratban maradt, ez utóbbi halála után elveszett.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)
 
85 éve, 1929. május 16-án született Marosi Sándor geográfus. Az ELTE BTK-n földrajz-történelem szakon szerzett tanári oklevelet 1951-ben. A földrajztudományok kandidátusa lett 1966-tól, doktora 1980-tól. 1995 óta az MTA tagja. Részt vett a Magyar Állami Földtani Intézet síkvidéki felvételező munkájában. Természetföldrajzi, elsősorban geomorfológiai, hidrogeográfiai, lösz és homokgenetikai, majd komplex tájföldrajzi kutatásokkal foglalkozik. Az ún. tájértékelési irányzat nemzetközileg is úttörő kidolgozója. Részt vett az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézetének (Kecskemét) több munkájában is. A Földrajzi Értesítő alapító szerkesztője 1952-től 1972-ig, főszerkesztője 1973-tól 2001-ig, tiszteletbeli főszerkesztője 2002-től. 2002-ben a MTA Földrajzi II. Tudományos Bizottsága elnökévé választotta, majd 2003-ban a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli elnöke lett. Kitüntetései: Lóczy Lajos-emlékérem (1982), Széchenyi István-díj (1990), Akadémiai Díj (1991).
(Forrás:  *Katona József Könyvtár)

25 éve, 1989. május 16-án hunyt el Feszler Mónika hárfaművész, tanár, zenei rendező.
Kecskeméten született 1947. július 25-én. A budapesti Zenei Szakközépiskolában kezdte tanulmányait, a Zeneművészeti Főiskola hárfa szakán 1969 és 1974 között Lubik Hédy növendéke volt, zongorázni Prunyi Ilonánál tanult. 1974 és 1977 között ösztöndíjjal Brüsszelben tökéletesítette művészetét. A Magyar Televízió munkatársa, majd 1980-tól haláláig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezője volt.
(Forrás:  *Magyar Életrajzi Lexikon) 

Menhely az Állatokért Alapítvány Bács-Kiskun megyei évfordulók 
205 éve született Blázy Lajos evangélikus lelkész »»
- 85 éve született Marosi Sándor geográfus,
a földrajztudományok kandidátusa »»
- 20 éve hunyt el Miskolczy Ferenc festőművész,
tanár, muzeológus »»

 Magyarországi évfordulók
- 175 éve született Kühne Ede német származású gépgyáros,
   feltaláló, a magyar mezőgazdasági gépgyártás megteremtője »»
- 175 éve született Tabódy Jenő királyi tanácsos, megyei főjegyző »»
- 150 éve született Zilahy Kiss Károly hírlapíró és kritikus »»
- 150 éve született gróf Szapáry László diplomata, politikus »»
- 25 éve hunyt el Tibay Zoltán nagybőgőművész, egyetemi tanár »»     

Nemzetközi évfordulók
- 100 éve született Edward T. Hall amerikai antropológus,
kultúraközi kutató »»


TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu