|
|
|
Ma történt2015. február 3.
„Mindig
derűs, közvetlen, emberséges modorú művész volt Révész Imre. Széles
baráti kör alakult körülötte. Ez a kör a húszas évek nehéz viszonyai
között segített a Művésztelep anyagi gondjain akkor, amikor se élelem,
se tüzelő nem volt, a ruházkodásról nem is beszélve. Művésznek lenni
akkor nyomorúságos sorsot jelentett” – jellemezte őt 1955-ben Soós Imre.
70 éve, 1945. február 3-án hunyt el Révész Imre (eredetileg Csebray) festőművész. 1859. január 21-én Sátoraljaújhelyen született. Bécsben és Párizsban végezte művészeti tanulmányait. A Csárdai jelenet című képéért 1882-ben, első magyarként Munkácsy-ösztöndíjat kapott. Ezt követően Munkácsy Mihály mellett is dolgozott, amely meghatározó, stílusformáló élmény volt a számára. A francia fővárosban 1889-ben bronzéremmel jutalmazták Menekülők című festményét. 1903-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A mindig is az Alföldön festeni szerető Révész Imre (korábban főleg Szentesen dolgozott) 61 évesen került Kecskemétre, ahol 1920 és 1932 között vezette „Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola Kecskeméti Művésztelepét”. A budapesti főiskola ösztöndíjasai közül kikerülő ismertebb tanítványai közé tartozott például Hajnal János, Harczi István, Prohászka József, Mátis Kálmán, Szabó Vladimir vagy éppen Zsögödi Nagy Imre, aki így emlékezett vissza: „Révész Imre és neje vezette a kecskeméti telepet. (…) Ösztöndíj, műterem, koszt, modell és abszolút szabadság vala. Katonaság, forradalom, éhség, nyomorúság után a telep élet valóságos paradicsom volt. A gyönyörű park, a szomszéd határ, a végtelenbe nyúlt szőlős, barackos ligetekkel, amit szüret után bebarangoltunk, megtöltve iszákunkat az ottfelejtett szőlősben, szőlővel.” Mindamellett akkor és most is ellentmondásos volt Révész megítélése, mivel az általa képviselt, jórészt Munkácsy inspirálta konzervatív stílus és felfogás (kritikai realizmus, naturalizmus, anekdotikus népéletképek, történelmi zsánerek) előtérbe kerülése erőteljes visszalépést jelentett a művésztelep első periódusának eredményei után. Bár legjelentősebb műveit a Magyar Nemzeti Galéria őrzi (pl. Panem!, Petőfi a táborban), Kecskeméten is találkozhatunk festményeivel, így például az evangélikus templomban és a Kecskeméti Képtárban (az utóbbiban látható az 1920-as években készült Parasztházaspár is).
ifj. Gyergyádesz László
60 éves Hegedűs Iván, a Bács-Kiskun Megyei Kórház gazdasági igazgatója. Budapesten született 1955. február 3-án.
Diplomáit a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán és a Budapesti
Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Kórházi menedzseri oklevéllel
és adótanácsadói oklevéllel is rendelkezik. Rövid ideig a Bács-Kiskun
Megyei Illetékhivatalnál dolgozott, majd a Bács-Kiskun Megyei Kórház
munkatársa lett, ahol immár több mint három évtizede vezetői feladatokat
lát el, jelenleg gazdasági igazgatóként a Bács-Kiskun Megyei
Önkormányzat Kórházának Gazdasági-műszaki Ellátását irányítja. Szakmai
tevékenységéért számos elismerést kapott: egészségügyi miniszteri Pro
Sanitate Díj, „Kiváló Munkáért” Kitüntetés, Bács-Kiskun Megye
Egészségügyéért Díj, Megyei Elnöki Kitüntető Díj, „Pro Patológia” Emlékérem.
(Források: *Bács-Kiskun Megyei Kórház *Magyar Kórházszövetség)
50 éves Palkovics László Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1965. február 3-án született Zalaegerszegen. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett autógépész diplomát 1989-ben. "Tudatosan akartam orvos lenni, viszont a döntő pillanatban mégis a Budapesti Műszaki Egyetemre adtam be a jelentkezésemet. Hogy miért? Komolytalannak hangzik, de egyszerű teljesítmény- és bizonyítási kényszer indokolhatta: a Közlekedésmérnöki Kar autós mérnöki szakán több pont kellett a sikeres felvételihez, mint bármelyik orvosi egyetemen, és évente csupán harminc ilyen mérnököt képeztek. Alapvetően ez a mozzanat határozta meg a pályát. Azóta is kétségeim vannak, hogy nem lettem volna-e jobb orvos. Persze ezen már késő töprengeni, azt hiszem, a döntés annak idején nem volt túlságosan rossz, nem emlékszem olyan időszakra az egyetem kezdete óta, amikor a munkámat ne élveztem volna, és úgy gondoltam volna, hogy itt már nincs mit tenni." Szakmai karrierjét az MTA TMB ösztöndíjasaként kezdte a BME Gépjárművek Tanszékén, ahol 1993-ban megszerezte a műszaki tudomány kandidátusa címet. 1994-ben tanszékvezetői megbízást kapott a BME Gépjárművek Tanszékére. 1998-ban megvédte MTA doktori címét, 2000-ben habilitált. 2007-től az MTA levelező, 2013-tól rendes tagja. Szűkebb szakterülete a gépészet, ezen belül a járműgépészet, a járműirányítás és a hajtásrendszerek, egyetemi kutatási és vállalati fejlesztési tevékenysége az irányított járműrendszerek vizsgálatára és tervezésére terjed ki. 1995-től a német Knorr-Bremse fékrendszereket gyártó cég magyarországi leányvállalatánál a kutatás-fejlesztési intézet fejlesztési igazgatója, 2001 és 2003 között a vállalat európai elektronikai fejlesztési igazgatója volt. 2003-ban európai kutatási és rendszerfejlesztési igazgatóvá nevezték ki. A német Daimler-Benz konszern kecskeméti Mercedes-gyár beruházásáról hozott döntése után 2009-ben a Kecskeméti Főiskola stratégiai rektorhelyettesévé választották. Feladatai közé tartozott a járműmérnökképzés akkreditációjának megszervezése, az új Járműtechnológiai Tanszék felépítése, valamint a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karával közösen egységesített tananyagfejlesztés végrehajtása. Hatékony támogatásával 2012-ben mintegy 70 fővel elindult az akkreditált járműmérnöki képzés a Kecskeméti Főiskolán, amely keretében 25 fővel (a Mercedes-Benz és a Knorr-Bremse jóvoltából) megkezdődött a duális mérnökképzés is. 2012-ben státuszát visszahelyezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, ahol a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon 2013-tól a korábbi Gépjárművek és Járműgyártás- és Javítás Tanszék egyesítésével létrejött Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék Tanszékvezetője lett. 2014 júliusa óta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslata alapján,a járműiparban elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint példaértékű iskolateremtő tevékenységének elismeréseként 2013. augusztus 21-én a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át. (Források: *kormany.hu *Magyar Tudomány, 2007 *Mindentudás Egyetem *MTA) Könyvajánló
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A kecskeméti piarista ház alapítója Kecskemét kínai misszionáriusa 50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője Írásaival is gyászolta a szabadságharcot Kecskeméten nagyon jó sorom volt Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||