200 éve, 1815. március 30-án, Kecskeméten született László Károly mérnök, író. Középiskolai tanulmányait a hírös város református kollégiumában végezte. Debrecenben jogot és apja kívánságára teológiát tanult. Három évig Szentmihályon volt rektor, majd Pesten mérnöki tanulmányokat folytatott. A diploma megszerzése után mérnökként működött. 1848-ban a Hunyady-zászlóaljba lépett, később a tüzérségnél szolgált, és hadnagyi, majd századosi rangra emelkedett. A temesvár-szentandrási ütközet után Bemmel és Kossuth Lajossal emigrációba kényszerült. Ezután Kossuth környezetében élt, mint titkára és barátja. Törökországba, majd Olaszországon, Franciaországon át az Egyesült Államokba hajóztak. Amerikai körútján mindenüvé követte Kossuthot, aki így méltatta: „Azon kevesek közé számítom én Őt, kik iránt ugy is mint hazafi, de ugy is mint ember magamat hálára kötelezettnek érzem. Ha módom volna öt bármily szerény javadalmakkal ellátni, töle nem válnék meg soha, mert meg vagyok győzödve, hogy ő tapasztalt ragaszkodásánál fogva a mellettem állást bármi más kényelmesb és jutalmazóbb állásnak elébe tenné."

Amikor 1852 júliusában Kossuth visszatért Európába, László Károly Amerikában maradt. Először New York állam csatorna-mérnöki hivatalában, majd a Syracuse-Binghamton vasútnál dolgozott. 1853-ban amerikai állampolgárságot szerzett. Két évig végezte az állami birtokok felmérését Mexikóban. Megszerzett vagyonával mahagóni és berzsenyfa kereskedést folytatott. 1867-ben feleségül vette az angol konzul leányát, és hazatértek Magyarországra. Előbb Dunapatajon, majd 1871-ben Kecskeméten telepedtek le. Itt a Népbank könyvelőjeként kezdett dolgozni. 1872. április 2-án Kecskemét város mérnökévé választották. 1879-ben elkészítette a város részletes belterületi térképét. 1882. november 21-én a Szolnok-Csongrádi Jobbparti Tiszaszabályozó Társulat igazgató-mérnökévé nevezték ki, kecskeméti hivataláról leköszönt, és Újkécskére költözött. 1892-ben Turinban meglátogatta Kossuth Lajost. Hazatérve romló egészségi állapotára hivatkozva lemondott állásáról. 1894. május 4-én hunyt el.

150 éve, 1865. március 30-án született Kárpáti (Vlaszák) János tanító, iskolaigazgató, gazdálkodó, fürdőtelep-létesítő. Családja cseh származású, apja eredetileg kárpitos, azután egy katonazenekar karmestere volt. Kecskeméten kezdte meg iskolai tanulmányait 1871-ben, előbb a piarista, majd a református főgimnáziumban. Zongorázni és hegedülni is tanult itt, diákbandában volt muzsikus. 1880–81-ben a kiskunfélegyházi tanítóképzőben tanult, a további tanéveket már mint magántanuló végezte el, tanítói oklevelét Pécsett szerezte. 1881-től Zamárdiban előbb segéd kántortanító, bő egy évvel később, 17 évesen pedig tanító lett. 1884 és 1891 között Balatonudvariban kántortanítóként tevékenykedett és gazdálkodott. 1886-ban magyarosította vezetéknevét.

1891-ben Gyenesdiásra költözött, ahol kántortanítóként dolgozott. 1912-ben iskolaigazgatóvá nevezték ki. Az ott töltött évek alatt számos feladatot vállalt és végzett el. 1893–tól 1913-ig Keszthelyen a Szigetfürdő úszómesteri, felesége segítségével pedig a gyenesdiási postamesteri teendőket látta el. Kezdeményezésére hozták létre a gyenesdiási Háziipari Szövetkezetet. Szőlészeti vándortanítóként vidéki községekben szőlőművelést oktatott, gyékényszövő tanfolyamot szervezett, próbálkozott selyemhernyó-tenyésztéssel is a helyi lakosok részére jövedelemszerzési lehetőségként. Küzdött azért, hogy a keszthelyi Zámor városrész rossz minőségű legelőit lakó- és üdülőteleppé osszák fel. A gyenesdiási községi képviselőtestületben 34 évig tevékenykedett, tagja volt a Balatoni Szövetségnek, illetve annak választmányának. Nagy szerepe volt abban, hogy Gyenesdiásnak a Keszthely–Tapolca szárnyvonalán a legszebb vasúti váróterme legyen.

Az 1890-es években kezdte meg a gyenesdiási fürdőtelep kialakítását. 1905-ben építették meg a 320 m hosszúságú mólót, később ehhez kapcsolódott egy kis fürdősziget 16 fürdőkabinnal. A költségek biztosítására fürdőrészvényeket bocsátottak ki. 1906-ban megalapította a Gyenesdiási Balatonfürdő Egyesületet, melynek 22 évig elnöke volt. 1910-ben nyitották meg a fürdőtelepet a lakosság előtt. 1898 és 1921 között több novellát, cikkeket is írt, amelyek a Balatonvidék és a Keszthelyi Hírlap című újságokban jelentek meg. Nyugdíjba vonulásakor, 1925-ben miniszteri elismerést kapott. Gyenesdiáson hunyt el 1953. szeptember 24-én.


Kárpáti János gyakorlatias, szorgalmas, sportos ember volt. Sokszor közlekedett a befagyott Balatonon korcsolyával, hosszabb utakat tett meg csónakon, gyalog. Keszthelyre sokszor gyalog járt be. Jó borivó, társaságot kedvelő ember volt. Takarékossága, ésszerű gazdálkodása jellemezte a közéletben és a magánéletben is. Hazája iránti szeretetét jól bizonyítja önéletírásának néhány gondolata is: „Birtokunkat, sem a gyenesdiásit, sem pedig a szepezdit soha, semmi körülmények között idegennek ne adjátok el, mert akié a föld, azé a Haza. Az ingó vagyon elfogyhat, de az ingatlan marad. Az egész szép Magyarországban szebb hely nincs, mint a mi birtokunk. számítani kell a család elszaporodására, sok évtizedek után, hogy ezekből a szép és értékes birtokokból a késő utódoknak, a déd és ükunokáknak is jusson.”