főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 12.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Magyar nyelvű színészképző intézmények találkozója Kecskeméten

Ötödször lesz Szín-Tár Találkozó a kecskeméti Katona József Színházban március 25. és 30. között, ahol a hazai és határokon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények végzős osztályai mutatkoznak be - közölte Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője hétfőn az MTI-vel.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kara, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatói mutatják be vizsgaelőadásaikat - mondta Réczei Tamás, aki egyben a fesztivál vezetője. A Kecskeméti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódó találkozón 6 nap alatt 7 vizsgaelőadást és számos kísérő rendezvényt láthat a közönség, köztük lesz prózai, táncos és zenés produkció és most először vizsgafilm is - fűzte hozzá.

Réczei Tamás két újdonságról is beszámolt: új látványelem a SzínpadKépző, azaz a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóinak munkáiból készült kiállítás, valamint a kis kritikus képzés, amelynek keretében 10-12 gimnazista és főiskolás vehet részt minikurzuson, vezethetik az előadásokat követő szakmai beszélgetéseket. A két kisszínház - Kelemen László Kamaraszínház, Ruszt József Stúdió Színház - felváltva mutatja be a produkciókat: színpadra kerül a Vajda Mária gyűjtéséből készült A test meg a lélek - Vallomások a paraszti szerelmi életről című darab, Büchner Lenz című műve, a klasszikusok kedvelőinek pedig egy-egy Shakespeare-, Lorca- és Csehov-darab.

Réczei Tamás sikeresnek nevezte a fesztivál elmúlt négy évét, mert 3 ország 5 egyetemének 55 előadását láthatták Kecskeméten, a végzős színművész hallgatók vándorhelyén. A fesztivál vezetője kiemelte a közönség érdeklődését, az eddigi fesztiválokra mintegy 3300 néző váltott jegyet. Hozzátette, hogy a kecskeméti színház már több olyan végzős hallgatóval kötött szerződést, akik a fesztiválon tűntek fel.

TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben:

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu