|
|
|
Másfél milliárd forintos beruházás a Phoenix-Mecano Kecskemét Kft.-nélAz Új Széchenyi Terv 658 millió forintos támogatásával, 1,5 milliárd forint összegű kutatás-fejlesztési (k+f) beruházást valósít meg Kecskeméten a gépipari és elektronikai rendszereket gyártó a Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. – közölte Nagy Zoltán ügyvezető igazgató szerdán, a kecskeméti gyárban tartott sajtótájékoztatón. A projekt eredményeként megújul a Phoenix Mecano cégcsoport elektromechanikai termékpalettája, az új fejlesztésekkel még vonzóbbá válnak a termékek a világpiacon – mondta az ügyvezető igazgató. Nagy Zoltán arról tájékoztatott, hogy a vállalat k+f egysége az új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén nyújtott be sikeres pályázatot. Az újonnan fejlesztett termékek elsősorban az egészségügyi szektorban használatos ágyak emelőrendszerei. Nagy Zoltán célként fogalmazta meg a könnyen kezelhető, energiatakarékos, költséghatékony szerkezetek előállítását. Elmondta, hogy elkészült az első, újonnan fejlesztett termék prototípusa, amelynek a tervek szerint 2015-től megkezdődik a sorozatgyártása. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, Bács-Kiskun megye 2-es választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje kiemelte: az Európai Unió támogatása kiemelten hasznos célt szolgál, mert az egészségügy fejlesztése kiemelt kormányzati feladat is. Elmondta: a 20 éve Kecskeméten működő leányvállalat a város stratégiai partnere, a duális szakképzés bevezetésének komoly támogatója, k+f egysége pedig álláslehetőséget kínál a helyben végzett, fiatal mérnökök számára.
A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. gépipari és elektronikai rendszereket valamint komponenseket gyárt, illetve fejleszt, 26 ország 17 ezer féle alapanyagából közel 24 ezer féle terméket állít elő. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. a Phoenix Mecano cégcsoport tagja, tulajdonosa 100 százalékban a svájci székhelyű Phoenix Mecano AG. A cégcsoport világszerte több gyártóbázissal rendelkezik, az egész világot átfogó értékesítési hálózatot működtet. A vállalat 2013-ban átadott új logisztikai központjából történik a kecskeméti, a romániai illetve a távol-keleti gyárakban előállított termékek kiszállítása az európai ügyfelek részére. Az ezer főt foglalkoztató kecskeméti leányvállalat árbevétele 2013-ban meghaladta a 135 millió eurót. Az eddigi beruházások összege megközelíti a 72 millió eurót. |
Aktuális lapszámunk tartalma:A kecskeméti piarista ház alapítója Kecskemét kínai misszionáriusa 50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője Írásaival is gyászolta a szabadságharcot Kecskeméten nagyon jó sorom volt Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||