főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 9.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Mindszenty József beiktatása1945. október 7.

1945. október 7-én iktatták be esztergomi érseki tisztségébe Mindszenty Józsefet, az utolsó magyarországi hercegprímást.

Mindszenty József katolikus pap püspökké szentelése alkalmából készült portréjaMindszenty József katolikus pap
püspökké szentelése alkalmából készült portréja

(Budapest, 1944. március 29. - MTI Fotó: reprodukció)

Pehm József néven 1892. március 29-én született a Vas vármegyei Csehimindszenten, földműves családban, családnevét 1941-ben magyarosította. 1915. június 12-én szentelték pappá, ezután a Vas vármegyei Felsőpatyon volt káplán, majd a zalaegerszegi gimnázium hittantanára lett. Az 1918-19-es forradalmak idején ellenzéki magatartása miatt szülőfalujába internálták. 1919-től Zalaegerszeg plébánosa volt, 1924-ben címzetes pornói apát lett, 1937-ben XI. Pius pápai prelátussá nevezte ki. A harmincas években szembeszállt Gömbös Gyula miniszterelnök diktatorikus törekvéseivel és a nyilaskeresztes mozgalommal is. XII. Pius pápa 1944-ben kinevezte veszprémi püspöknek, az év nyarán püspöktársaival együtt tiltakozott a zsidóüldözés ellen. 1944 novemberében a nyilasok letartóztatták, a sopronkőhidai fegyházba vitték, majd Sopronban tartották házi őrizetben, csak a szovjet csapatok bevonulásakor szabadult ki.

1945 szeptemberében Serédi Jusztinián utódaként XII. Pius pápa őt nevezte ki esztergomi érsekké, hercegprímássá, tisztségébe október 7-én iktatták be. 1946 februárjában kapott a pápától bíborosi címet. Személyében elveihez ragaszkodó, megalkuvásra képtelen vezető került a magyar katolikus egyház élére, aki a nem egyházi, hanem politikai címet és rangot jelentő hercegprímásként igényt tartott a közéleti szerepvállalásra, önmagát tekintette a legitimitás forrásának, a királyt helyettesítő személynek. Ellenezte a földosztást, a nemzeti bizottságok működését, a kommunisták vezette politikai rendőrség tevékenységét, a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását, tiltakozott a köztársasági államforma bevezetése, a hitoktatás fokozatos felszámolása, az egyházi iskolák és a katolikus intézmények államosítása ellen. A népi demokráciával szemben kereszténydemokráciát, keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat hirdetett, s ennek elérésére igyekezett egyházát mozgósítani.

Fokozatosan az antikommunista politika vezéralakja lett, így Rákosiék különös gondossággal készültek a leszámolásra az "egyházi reakciót" megtestesítő főpappal. 1948. december 26-án tartóztatták le hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. Az államvédelmi hatóság hírhedt Andrássy út 60. alatti székházában heteken keresztül kínozták, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki belőle. A koncepciós perben a budapesti Népbíróság 1949. február 8-án életfogytiglani börtönre ítélte, amit másodfokon július 6-án a nemzetközi felháborodás ellenére is megerősítettek.

Büntetését 1955 júniusában egészségi okokból felfüggesztették, ezután a Baranya megyei Püspökszentlászlón, majd a nógrádi Felsőpetényben volt házi őrizetben. Az 1956-os forradalom kitörése után egy héttel, október 30-án este itt szabadították ki a Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezette katonák, s másnap diadalmenetben vitték Budára, a romos Prímási Palotába. Mindszenty november 3-án este elhangzott rádiószózatában kifejtette: "demokratikus vívmányokat Mindszenty József hercegprímás rádiónyilatkozatot ad az Úri utcai érseki palota udvaránfejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni". Az eseményeket szabadságharcnak minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút, és állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett.

Mindszenty József hercegprímás rádiónyilatkozatot ad az Úri utcai érseki palota udvarán
(Budapest, 1956. november 1. - MTI Fotó: Jármai Béla)

A másnapi szovjet intervenció elől az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol tizenöt éven át volt "félfogságban". Hosszú belső emigrációjának a megváltozott világpolitika és a Vatikán ezzel együtt változó keleti politikája vetett véget. A Szentszék, Washington és a magyar kormány megegyezése nyomán 1971. szeptember 28-án Rómába utazhatott, október 23-án Bécsbe, az esztergomi érsek egyházi joghatósága alá tartozó Pázmáneumba költözött, ahonnan a külföldön élő magyarok lelki gondozását végezte. VI. Pál pápa - egyházpolitikai megfontolásból, s mivel Mindszenty nem volt hajlandó lemondani - 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, őt pedig nyugállományba helyezte. A döntést Mindszenty tudomásul vette, de nyilvánosan bírálta a Vatikán kompromisszumot kereső politikáját. 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok kórházában.

A rendszerváltozás után sorstársaival együtt Mindszentyt is koncepciós per áldozatává nyilvánították és rehabilitálták, az ellene hozott népbírósági ítéleteket semmisnek nyilvánították. Mariazellből hazahozott hamvait 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában. 1994. március 19-én megkezdődött az egyházi eljárás boldoggá avatása érdekében. 2000-ben Lakiteleken, 2012-ben Szentesen, 2015-ben Esztergomban szobrot avattak a tiszteletére.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu