főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

NAPRÓL NAPRA - 2010. január-február

január 4.

50 éve Kecskeméten hunyt el Mátis Kálmán festő, grafikus, rajztanár. Tehetséges és vállalkozó szellemű lakatosmester fia volt, szüleivel fiatalon kivándorolt az Egyesült Államokba. Onnét Bécsbe, majd Nagyvázsonyba költöztek haza. Középiskolába Sopronban és Veszprémben járt. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Burghardt Rezső, később a Kecskeméti Művésztelepen Révész Imre festőművész irányítása mellett képezte magát. 1946-tól a kecskeméti iparitanuló iskolában tanított. 1950-től képzőművészeti szabadiskolát vezetett a hírös városban. Tanítványa volt többek között Goór Imre és Gáti Gábor. Kutató, kísérletező egyéniség volt, foglalkozott fotózással, rajzfilmkészítéssel, forgatókönyvírással, emellett könyveket illusztrált, folyóiratokban karikatúrái jelentek meg. 

Mátis Kálmán: Kék fejkendős menyecske 

február 2.

150 éve Kecskeméten született Szilády László nyomdász, tisztviselő. Szilády Károly nyomdász unokája volt. Apja halála után ő örökölte a híres kecskeméti nyomdát. Nemcsak helyesírási szempontból ellenőrizte a kiadványokat, de pontosságra, rendre törekedett minden téren. Tagja volt a Gazdasági Egyesületnek, annak pénztárosaként dolgozott 1920 után is. 


február 23.

150 éve Kecskeméten született Mayerfi Zoltán szappangyáros. Apja 1857-ben telepedett le a hírös városban. Fia már 14 éves korában, apja halála után átvette és rövid idő alatt országszerte ismertté tette a családi vállalkozást. 1902-től az Ipartestület elnöke lett. Tevékenyen közreműködött az Iparos Otthon megvalósításában. Tagja volt a törvényhatósági bizottságnak és több egyesületnek. A kisegítő iskolának 5 évig ingyen adott helyet házában. Ipari ügyekkel, a szőlőbetegségek elleni védekezéssel és műtrágyázással foglalkozó cikkei jelentek meg a Kecskemét, a Borászati Lap és a Kecskeméti Lapok hasábjain. 1900-tól szerkesztette és kiadta a Homok című folyóiratot.


február 26.

175 éve hunyt el Hofrichter József építőmester, a klasszicizmus jelentős képviselője. Bécsben tanult, majd Pesten dolgozott. Pollack Mihály és Hild János mellett a főváros legkedveltebb, legismertebb építésze volt. Számos lakóházat és középületet tervezett, egyik fő műve a Kálvin téri református templom. A kecskeméti reformátusok régebbi iskolaépületét, az Ókollégiumot is Hofrichter József tervezte.

(Forrás:  *Heltai Nándor: A nyomtatott betű útja Kecskeméten  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Kecskeméti Közlöny, 1924)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu