főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Szívvel-lélekkel filmezett130

Korda Sándor (Sir Alexander Korda) magyar születésű angol filmrendező és producer130 éve, 1893. szeptember 16-án született Korda Sándor filmrendező.

Kellner Sándor László néven látta meg a napvilágot egy zsidó családban, a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztón. Mezőtúron járt elemi iskolába. Édesapja halála után édesanyja gyermekeivel Kecskemétre költözött, így 1907-től a hírös városban tanult és nevelkedett. Rövid idő múlva a család továbbment a fővárosba. Tanulmányait Korda Sándor a Mester-utcai Kereskedelmi iskolában folytatta, ottani kedvenc jeligéjéből ("Sursum corda!" – azaz "emeljétek fel szíveteket") származik későbbi vezetékneve.

A kiváló fogalmazókészséggel megáldott fiú újságíró gyakornokként kezdte írásait Sursum Corda álnéven jegyezni, s először 1909-ben jelent meg cikke Korda Sándor aláírással. 1915-ben ő alapította Pesti Mozi címmel az első magyar filmes szaklapot, s ekkoriban kezdett rendezni is. 1916-tól Kolozsvárott dolgozott rendezőként, a következő évben Budapesten megvette a Corvin filmgyárat, és Zuglóban korszerű filmstúdiót épített fel. 1919-ben részt vett a filmgyártás átszervezésében, ezért a Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták. Felesége, a filmsztár Korda Mária közbenjárására szabadult. A házaspár azonnal elhagyta Magyarországot.

Korda Sándor (Sir Alexander Korda) magyar származású filmrendező és producerKorda Sándor (Sir Alexander Korda)
magyar származású filmrendező és producer

(1930-as évek - MTI Fotó: reprodukció)

A húszas években több európai országban dolgozott, majd Hollywoodba ment. Karriert csinálni ekkor még nem tudott, s alig 20 dollárral zsebében, de tapasztalatokban gazdagon tért vissza Európába. 1931-ben utazott Angliába, ahol a következő évben London Films elnevezéssel filmvállalatot alapított. A London melletti Denhamben vásárolt birtokon a semmiből teremtette meg az angol filmipart, s felvette a harcot az amerikai filmdömpinggel. Stúdióiban évente átlagosan 250 filmet gyártottak, s ezek színvonala nem maradt el a hollywoodi produkciókétól. Legfontosabb alkotótársa két öccse, a rendező Zoltán és a díszlettervező Vince volt.

Első átütő sikere a VIII. Henrik magánélete lett 1933-ban, az alkotást két Oscar-díjra jelölték, és a címszereplő Charles Laughton el is nyerte a kitüntetést. A következő években forgatott filmjeiben (Don Juan magánélete, Rembrandt, Lady Hamilton) a történelem és a művészet nagyjait hozta emberközelbe, s hasonló népszerűséget értek el a Korda Zoltán által rendezett mese- és dzsungelfilmek, amelyeknek producere volt. A bagdadi tolvaj több Oscar-díjat is kapott, A dzsungel könyvét jelölték a kitüntetésre.

Olyan színészek pályáját indította el, mint Laurence Olivier és Vivien Leigh (akik a Lady Hamiltonban játszottak együtt), továbbá Merle Oberon, akit később feleségül is vett. Dolgozott a magyar származású Leslie Howarddal (Női szakasz, A vörös Pimpernel) és Marlene Dietrichhel is (Őnagysága nem akar gyereket). Filmvállalkozásain nem egyszer vagyonokat veszített, de mindig talpra állt.
1936-ban megkapta a brit állampolgárságot, 1942-ben az angol filmgyártás létrehozásában végzett kimagaslóan eredményes munkásságáért VI. György király lovaggá ütötte. A kitüntetést személyében első alkalommal kapta meg filmrendező, így kijárt neki a Sir Alexander Korda megszólítás.

Korda Sándor (Sir Alexander Korda) magyar származású filmrendező és producer

A második világháború alatt ismét Hollywoodba ment, de már ünnepelt rendezőként. A háború után visszatért Angliába, ahol jobbára producerként tevékenykedett. Utolsó munkája a Laurence Olivier rendezésében és főszereplésével készült Shakespeare-adaptáció, a III. Richard volt 1955-ben. Hatvanévesen harmadszor is megnősült, de nem sokáig élt együtt huszonéves feleségével: 1956. január 23-án halt meg Londonban szívroham következtében. Emlékét Túrkevén filmszínház őrzi, mellszobra is áll itt. Róla nevezték el a néhány éve felavatott etyeki filmstúdiót, és a brit filmakadémia (BAFTA) az év legjobb brit filmjének járó kitüntetést az ő nevét viselő díjjal jutalmazza.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu