főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 12.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Szolnoki siker Kecskeméten

Az alapszakaszban harmadik Kecskemét négy ponttal kikapott hazai pályán az Eurochallenge Kupában négy közé jutott Szolnoktól a férfi kosárlabda NB I középszakaszának keddi játéknapján.

Igencsak bekezdett a Szolnok a Messzi István Sportcsarnokban a bajnokság hétközi meccsén. Keller duplája és Vojvoda hármasa révén pillanatok alatt 0-5 volt oda, ami aggasztónak tűnhetett a semleges szurkolók számára, ám ők talán még nem tudják, amit a hazai drukkerek: Kecskeméten nincs feladott meccs. Ennek szellemében vetette bele magát a küzdelembe a bokasérüléséből visszatérő Jovanoviccsal felálló kecskeméti gárda, amely az első szünetre két pontra megközelítette a Tisza-partiakat (12-14).

A második játékrészben tovább diktálta a tempót az Eurochallenge-ben négyesdöntőbe jutó Szolnok, ám ismét jól reagáltak Wittmannék, előbb Pongó Martin, majd a csapatkapitány vállalt egy-egy triplát döntetlenre alakítva az eredményt (26-26). Jött is a menetrendszerű szolnoki időkérés, azt követően pedig a gyors vendég pontok, így újfent a zárkózás jutott osztályrészül Sztojan Ivkovicséknak, akik ráadásul Rakics utolsó másodpercbeli “gyilkos” hármasának köszönhetően 29-34-re álltak a nagyszünetben.

A második félidő kezdetén kicsit úgy tűnt, a három játékvezetőt viselte meg legjobban a szünet, ezt nehezményezte is a szokás szerint roppant lelkes és népes Olaj-tábor, ami meglepő volt annak fényében, hogy a sporttársak inkább a hazaiak javára tévedtek. Hogy az este még mozgalmasabb legyen, a játékrész derekán egy vendég szurkoló berohant a pályára, a tettest kivezették a teremből, amit nehezen viselt pár társa, így a biztonságiaknak, sőt kis híján a rendőröknek is akadt munkájuk. Mindezalatt azonban a fontos dolgok a pályán zajlottak: nyolcpontos hátrányt ledolgozva, Pongó Martin duplájával átvette a vezetést a KTE-Duna Aszfalt, és előnnyel fordult a záró negyedre (46-45)!

Pontzuhatag az utolsó felvonásban sem volt, “csak” folytatódott a hatalmas küzdelem, de nem tett jót a meccsnek, hogy többször nagyon bizonytalan volt a bírói hármas, amelyet egyik szurkolótábor sem zár szívébe. A szerb Strahinja Milosevics vezetésével ismét magához ragadta az előnyt a jövőre ismét az alapszakaszban szereplő Szolnok, amely a hajrában már nem is engedte ki kezéből a győzelmet, amiért bizony igencsak megizzadt (53-57).

    KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK 53-57 (12-14, 17-20, 17-11, 7-12)
    Férfi NB I. A-csoport, középszakasz 3. forduló
    Kecskemét, 2014. 03. 25., 20 óra
    Messzi István Sportcsarnok, 1200 néző
    vezette: Győrffy P., Benczur T., Tőzsér D.

    KTE-Duna Aszfalt: WITTMANN 9/6, MÉSZÁROS 7/3, Djeraszimovics 9, Hegedűs 2, Bencze 4 Csere: Karahodzics 4, Sztefanovics 4, Jovanovics 4 , Pongó Ma. 7/3, Pongó Má. 3

    Szolnoki Olaj KK: Simon 1, VOJVODA 10/9, Holiday 6/3, MILOSEVICS 18, Keller 8 Csere: Báder 6, Ivosev -, Pilcsevics 2, Rakics 6/6, Trotter -

(Források:  *KTE Kosárlabda Klub  *MTI)

TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu