HEGEDŰS ZOLTÁN KETTŐS ÉLETE60

60 éves a Hegedűs Együttes vezetője és a Kecskeméti Főiskola tanára

Akik a színpadon látják Hegedűs Zoltánt a talpalávalót húzni és nem ismerik közelebbről, biztosan nehezen tudják elképzelni ipari robotok tervezése közben, pedig neki így teljes az élete, ezzel a kettősséggel.  S nem kell tartania attól, hogy a népzenészek között a legjobb mérnöknek tartják, a mérnökök között pedig a legjobb népzenésznek, mert egymástól függetlenül mindkettőben a legjobbak között van.

Valóban lehet azt mondani, hogy van egy „kettős életem”, a mérnöki munka, tanítás, kutatás-fejlesztés és a zene párhuzamosan és egyformán fontosan jelen vannak az életemben.  Igazából hozzátehetnénk a harmadikat, a teniszt, aminek a jó kondíciómat köszönhetem, és a negyediket is, a horgászatot. Ez az év különleges volt számomra, hiszen a zenekar 30 éves lett, nem sokkal utána pedig betöltöttem a 60-at.  A két évforduló megható módon óriási társadalmi elismerést hozott: az együttes idén megkapta a Pilinszky-díjat, igazán sikeres volt a jubileumi koncertünk is és sokfelé hívnak táncházakba. Nagyon sok elismerés övezi a munkánkat, néhány évvel ezelőtt Kodály-díjjal tüntettek ki, az együttes pedig Bartók-emlékdíjas lett. Itt a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán is minden kitüntetést megkaptam már, amit csak lehetett. Ez egy veszélyes dolog, mert ezeket az életkor is hozza, az is igaz, hogy ahhoz idő kell, hogy az ember letehessen valamit az asztalra.

Ipari robot mellett a Kecskeméti Főiskolán 

A mérnöki munka, a géptervezés és a népzene látszólag egymástól távol eső dolgok. Valóban így van?
Azt hiszem kimutatták, hogy akik matematikával foglalkoznak, könnyebben elsajátítják a zenét is. Mindenki azt hiszi, hogy az ember a kezével muzsikál, pedig ez nem így van, az ember az agyával muzsikál, és nemcsak arra gondolok, hogy magát a kézkoordinációt is az agy végzi. A zenélés nem egy fizikai tevékenység, aminek a hatására létrejön valami mások számára is kellemes dolog, hanem egy rendkívül koncentrált agyi tevékenység. Amikor játszunk egy táncházban, az embernek állandóan mozog az agya, mert elő kell jönni a következő dallamnak és annak stimmelni kell hangnemben is. Éppen ezért nem érzek ellentmondást a mérnöki munka és a muzsikálás között. Azt szokták mondani, hogy a mérnökök szakbarbárok, pedig ez nem így van. A kollégáim is nagyon tájékozottak, műveltek, zenét hallgatnak, sokat olvasnak. Fordítva ez nem működik, egy bölcsész nem fogja értelmezni a szabadesést. Akkor most ki a szakbarbár? Én is szeretek olvasni és irkálok is egy kicsit, az írásaim el vannak dugva a számítógépemben. Általában az élet különös fordulatairól írok, amelyek velem vagy a környezetemben megtörténtek. Valami olyasmik ezek az írások, mint Roald Dahl meghökkentő meséi. Ezeket angolul is szívesen olvasom, mert így karban tudom tartani a nyelvtudásom is. Most tavasszal is lesznek angol nyelvű kurzusaim a főiskolán.

A mérnöki munkával és a népzenéléssel is évtizedek óta foglalkozol. Melyiknek a közege változott jobban ez alatt az idő alatt?
A főiskolán egyik évről a másikra is változtatnom kell egy-egy kurzus anyagán, mert olyan határtalanul gyors a változás mérnöki területen. Szoktam is néha mondani, hogy angol vagy matematika tanárnak kellett volna mennem. De igaz a zene területére is ez az állandó változás. Valamikor azt mondták egy táncházban, hogy játsszál mezőségit. Ma azt mondják a táncosok, hogy játsszál székit, bonchidait, magyarpalatkait: ezek mind a mezőségi dialektushoz tartoznak. Manapság minden zenész mélyrehatóan belemegy a dialektusok megismerésébe, falvanként ismerik a dallamokat, sőt zenészekre le lehet bontani, hogy Kozák Zsiga vagy Koboda Béla után játsszunk valamit. Abban is van változás, hogy míg ’82-ben volt három zenész és a Kecskemét Táncegyüttesben 35 táncos, addig most az évfordulós koncert után 500-an voltak a táncházban és 1500-nál is többen táncolnak a városban, és nem három zenész van, hanem öt nagyon jó zenekar.

A Hegedűs Együttes a 80-as években

Te nemcsak zenész vagy, hanem a névadó vezetője, „összetartója”, szervezője is az általad alapított zenekarnak.
Régebben a népzenekarok is a rock, beat együttesek mintájára választottak maguknak fantázianevet. Ahogyan volt Scampolo, úgy lett Garabó vagy Muzsikás. Én éreztem, hogy valami nem stimmel a névadással. Amikor az eredeti felvételeket hallgattuk, a végén mindig bemondták, hogy ki játszott, és nem azt mondták, hogy Kocsikerék vagy Fügefa együttes, hanem azt, hogy Ádám István és bandája, vagyis a prímás alapján tartották számon a zenekarokat. Így merült fel a Hegedűs Együttes név. Milyen szerencse, hogy nem Lantzendorfernek hívnak.  A Hegedűs név ráadásul jól passzolt is, és a zenekarnak sem volt ellenére ez a hagyományos névválasztás.  Ami a szervezést illeti, régen nagyon sokszor voltam nehéz helyzetben, mert nem volt elég zenész, ma már ez másként van.  Ráadásul a 80-as években még csak otthoni telefonom sem volt, a vállalattól szerveztem a fellépésekre a zenészeket, de volt olyan, hogy beültem a Trabantba és összeszedtem őket, akár Bajáról is, amikor jött egy hirtelen megkeresés.  Később ezen nagyon sokat könnyített a rádiótelefon.

Hegedűs Zoltán a Pilinszky-díj átadási ünnepségén
(Fotó: Szász Angéla – Kecskemét, 2012)

Jól érzem, hogy alapvetően elégedett ember vagy, aki a helyén van?
Igen, azt mondhatom. Ekkora társadalmi elismerésre én soha nem számítottam, soha nem gondoltam, hogy azért, amit csinálok, az évek egymásra rakodó munkájáért kitüntetést lehet kapni. Sohasem felejtem el megemlíteni azt sem, hogy a zenei tevékenységnek az ajándéka az, hogy rengeteg emberrel baráti kapcsolatba kerültem. Én semmit sem csinálnék másként. Mindhárom gyerekem zenész lett, Máté, Gergő és Luca is. Ennek én örülök, de mindegyik gyerekemben láttam a nagyszerű tehetséget más pályák iránt, és reméltem, hogy át tudom nekik adni azt az életmodellt, az én „kettős életemet”, ami nekem annyira bejött, hogy egymás mellett lehet csinálni dolgokat egyforma színvonalon.

Kállai Erzsébet