50 évesek vallomásai (Csernus Lajos, Látos Lajos, Szilvási József)50

Szilvási József

„Hetényegyházán születtem 1959 októberében. Szüleim egyszerű, dolgos, hetényi földművesek voltak, három fiukat szeretetben nevelték föl. Vendéglátós vénája korábban a családban senkinek sem volt, mégis mindhárman ezt a pályát választottuk.
A Vendéglátóipari Szakközépiskola elvégzése után rögtön munkába álltam, a Szelidi-tó partján, a megyei tanács kezelésében lévő étteremben kezdtem mint felszolgáló. Onnan Városföldre kerültem, ha jól emlékszem a nevére, a Fekete Föld Vendéglőbe, ahol hamarosan üzletvezető-helyettes lettem.
Úgy éreztem azonban, hogy ez nem elég. 1982-ben kiváltottam az egyéni vállalkozói engedélyt és megnyitottam a Sasfészek Éttermet. A Csalánosi Parkerdő bejáratánál, a solti út mentén fekvő vendéglő hamar népszerű lett a kecskemétiek és az átutazók körében. Sok viszontagságos évünk volt ugyan, de a Sasfészek, amelyet immár az időközben Vendéglátóipari Főiskolát végzett fiammal, Lóránddal vezetünk közösen, ma is a város egyik kedvelt vendéglátóhelye.

Fiatalon 

1991 márciusa az újabb mérföldkő életemben, ekkor nyitottuk meg az uszoda mellett, a Traverztől vásárolt telken az első Szil-Coop diszkontot. Feri bátyámmal vágtunk a szinte lehetetlenbe. Nemcsak tőke kellett hozzá, három Lada ára, meg persze a szülői segítség, hanem bátorság is. A lehetőség azonban adódott, és mi belevágtunk. 1994-ben átköltöztünk a jelenlegi helyünkre, majd üzletet nyitottunk Hunyadivárosban, Kerekegyházán, Hetényben, Lajosmizsén, Kiskunfélegyházán és végül Nagykőrösön is. Az Izsáki úti diszkontot folyamatosan bővítettük, ma már 12 ezer négyzetméteren fogadjuk a vásárlókat. Ez az időszak iszonyúan nehéz volt. A temérdek gond éveken keresztül sok-sok álmatlan éjszakát okozott. De a családi háttér segített, Ferivel, majd később Zoli öcsémmel együtt jól ki tudtuk egymást egészíteni.
A kollegákkal mindig megpróbáltam megtalálni a közös hangot. Elbeszélgetni velük, megismerni őket, erre törekedtem. Kerültem a konfliktusokat, s nem voltam haragtartó. Legjobb szót érteni mindenkivel! Talán ennek is köszönhető, hogy bár a multik nyitását folyamatosan megéreztük, néhány hónap után mindig visszaállt a vevőlétszám és árbevételünk is rendeződött. Végül is nem nagy csoda ez. A „szil-coopos” csapat közel fele a nyitás óta együtt dolgozik. Vevőink is ismernek bennünket, mi is őket és ez szerintem nagyon fontos. Egy-egy mosoly az ismerősnek, néhány kedves szó, jó tanács is jelzi: mi nem személytelenül szolgáljuk ki a vásárlókat.
Sorsommal elégedett vagyok. Soha nem jutott eszembe, hogy máshova menjek. Nem hiszem, hogy az országon belül máshol jobb lett volna, de valójában szóba sem jött ez. Ha felülök a repülőre, már honvágyam van, hiszen minden, ami fontos számomra, az ideköt engem."

Látos Lajos

„Egy kis településen, Fülöpszálláson születtem 1959. november 25-én. Gondtalan, vidám gyermekkorom volt, szeretetben nőttem föl. Kellemetlen élményem nincs is ebből az időszakból. Testvéreimmel és a falu többi gyerekeivel csapatokban játszottunk, megtanultuk, hogyan lehet közösséget alkotni. A munka szeretete is ekkor ivódott belém, hiszen már egész kis koromban eljártam testvéreimmel együtt dolgozni. A munka soha nem volt nyűg számunkra, kapáltunk, horoltunk, metszettünk, szüreteltünk. Még vályogot is vetettünk, és jó pénzért, 60 fillérért adtuk el darabját.

„Gondtalan, vidám gyermekkorom volt” 

Szakmámat keresztapámnak köszönhetem. „Az egy jó szakma” – mondta, hát így lettem vendéglátós. A középiskolát Hódmezővásárhelyen, a főiskolát a fővárosban végeztem el. Nagyszerű évfolyam volt a miénk, az akkori barátságok még ma is élőek.
Diplomával a zsebben és korábbi csoporttársammal, későbbi feleségemmel, együtt jöttem Kecskemétre. Az Aranyhomok volt az első munkahelyem. Gyakornokként kezdtem, majd bárpincér, recepciós és éttermi üzletvezető lettem; végigjártam a ranglétrát.
A Geréby Kúriában társadalmi munka miatt jártam először. Első pillantásra beleszerettem. Épp ezért örömmel fogadtam, amikor 1986-ban, az Aranyhomok vezetői Szélesi László kollegámmal együtt kihelyeztek oda. Először az éttermet vezettük alkalmazottként, majd bérbe vettük, végül megvásároltuk a létesítményt. Persze hosszú folyamat volt ez.

Látos Lajos feleségével a Geréby Kúria teraszán 

Azóta sok minden megváltozott itt, a Gerébyt átformáltuk a saját ízlésünk szerint. A ház szinte valamennyi részét átépítettük, bővítettük. Részben pályázatok révén, részben a kiváló működésünknek köszönhető jelentős saját forrásunk igénybevételével – minden nyereséget visszaforgattunk – születhetett újjá a Kúria.
Kezdettől fogva stabil, kb. 60 fős gárdával dolgozunk. Sokat köszönhetünk azoknak a szakembereknek, akikkel évek, évtizedek óta elismerést szerezhettünk. Jó hírünk van, és ezt lelkiismeretes munkával szeretnénk is megőrizni. Bízunk abban, hogy a válság véget ér. De nem tétlenül várjuk a jobb jövőt, hanem teszünk is érte! Egy nyertes pályázat segítségével jövő tavasszal komoly beruházásba kezdünk: többek között bővítjük a szálláskapacitást és a wellness-részleget.
Egész eddigi életemet átdolgoztam. Nem számított a hétvége, az este, ha munka volt, és volt, mentem és dolgoztam. De nem kényszerből, hanem szeretetből, mert mindig mérhetetlenül jó érzés, ha valaki elégedett és úgy köszön el, hogy jövünk máskor is! A következő években ezen szeretnék egy kicsit változtatni, többet együtt lenni a családdal, barátainkkal! Rendezni kell az elmaradt dolgokat is!”

Csernus Lajos

Szeptember 11-én láttam meg a napvilágot. 15 éves koromig Csépán éltem szüleimmel. A tanyasi iskolában jó eszű gyereknek tartottak, a falusiban is bizonyítottam. Papírhiányos időket élvén füzet és könyv margója nem maradt üresen, még a naposcsibe kartonokat is telerajzoltam.
S bár kiváló úttörő és őrsvezető voltam, mégis hiába várt a KISZ s a párt, más irányba folytattam tanulmányaimat. Apám szándéka szerint – tanáraim meglepetésére – Kecskemétre, a Piarista Gimnáziumba kerültem. Etele, Ruppert, Szabó, Veszprémi atya és rendtársaik szép életre, jóra neveltek, tanítottak. Holczer tanár úr egyetemi szintű óráira, s a többi piarista értékadó példamutatására is jószívvel gondolok. Az érettségi után továbbtanulás helyett –szüleim nagy bánatára – három év nyomdai „kitérő” következett. Akkoriban a piáros érettségi után kényszerpihenőt tartattak velünk. Ma már belátom, bármi rossz is történt velem az életben, az utóbb mégis a javamra vált.
Palkó Józsi bácsi, akinek rajzszakkörébe jártam, irányított a Petőfi Nyomdába. A nyomdászat alapját, a kéziszedést Baksa bácsi, Fekete Pali és Horváth Gyula bátyám ismertette meg. Egy évvel később már a könyvkötészeten Kullai Tibi bácsi mellett sajátítottam el a szakma csínját-bínját.
1980 augusztusától a honvédségnél edződtem, majd Szegeden a Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán töltekeztem. Közben sok szenet és ceruzát használtam és linóleumot metszettem, s az intézmény szókimondó diákjainak lapja, a Nézőpont tipográfiájáért is feleltem.
Kecskemétre visszatérve a Petőfi Nyomda grafikusa, majd 1987-től a ma már festőművész Harsányi Zsuzsa férje, s a Petőfi Népe munkatársa lettem. Külpolitikát szerkesztettem és karikatúrákat készítettem a cikkekhez. Aztán a MÚOSZ-ban tipográfiát tanultam és 1989 nyarától már tervező szerkesztőként dolgoztam az újságnál, majd a kiadónál a hirdetéseket szerkesztettem.
Grafikai tervezésre, tipográfiai ötletek megvalósítására az idegen kézbe került kiadó nem adott alkalmat. 1993-ban elváltak útjaink a kiadótól és Zsuzsától is.
Japánosan „Magamura” lettem. Éjt nappallá téve dolgoztam, hogy a megbízásokat teljesíteni tudjam. Kft.-t alapítottam Leó nagybátyámmal, ő adta kreatív stúdiónk nevét. Jelszavunk: A különbségért! lett. Kezdetektől igyekeztem szebbet, jobbat, igényesebbet tervezni megrendelőim és a magam örömére. A mai napig a tipográfiai és reklámgrafikai tervezés, szerkesztés és a nyomdai előkészítés, kivitelezés területén tevékenykedünk. 1997-től társam Zita, immár három csodálatos gyermekünk anyja, kitűnő háziasszony, reménységünk csillaga, ex köz-, leendő bio-gazda.

A Csernus család a Kecskeméti Arborétumban 

A mai álságos időkben is a LEO Creative Studio ad számunkra kenyeret. S bár életem során sokszor kerültem nehéz helyzetbe, hálával gondolok az eltelt időre. Remélem, az elkövetkezendőt is derűsen tölthetem örömet adó családommal és munkálkodással. Friedrich Oetinger német teológussal szólva kérem: "Adassék nékem annyi lelki erő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük.”