főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

75 éves Sas József humorista, színész, író, rendező75


75 éves Sas József Jászai Mari-díjas humorista, színész, rendező, író, színházigazgató, érdemes- és kiváló művész.


Békéscsabán született 1939 január 3-án, eredeti nevén Polacsek József.
Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985 és 2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számtalan nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója.

A hírös városban eltöltött éveire így emlékezett vissza: "A Radó, a Radó, a Radó, ezt nyolcszor le kell írni. A Lendvai és a Radó az a két igazgató, akikhez én mindenekelőtt kötődöm. Nagyszerű ember volt ősi színházi családdal. Leszerződtetett Kecskemétre, én lettem a városnak a táncos komikusa. El sem kell mondani, mit jelent ez egy vidéki városban, sorra játszottam abszolút főszerepeket a Bóni gróftól a Mágnás Miskáig, a Három gráciáig. Fagyejev Tizenkilencében Moór Mariann volt a partnerem és Latinovics Zoli próbált a színházban. Igazi színházi élet volt..."

 Dévényi Cecília és Sas József
Szirmai Albert: Mágnás Miska
(Kecskemét, 1967)

A Mágnás Miskát Csáky Lajos a Petőfi Népében így méltatta: "Valamikor a Szirmai-operett volt a megmentője a mindenkori direktoroknak, mert ha nem ment a színház és valamilyen módon mégiscsak be kellett csalogatni a közönséget, elővették a Mágnás Miskát. A szereplők közül elsősorban Sas Józsefet, Miska lovász alakítóját kell említeni. Sas József sok mindent hozzáadott kellemes, jó tónusú viccelődésben, áradó jókedvben és hangulatos színészi eszközökben Miska alakjához."  A Pethes György rendezte Imádok férjhez menni előadásban nyújtott alakítását a Film Színház Muzsika kritikusa is kiemelte: "Sas József Bill szerepében nem egyszer menti meg a már-már állóvízzé eseménytelenedő színpadon, ami még menthető. Kedves, friss ötletekkel lendíti előre az előadás lejárni készülő óraszerkezetét - hát még ha gitárt is adott volna a kezébe a rendező."

(Forrás:  *Katona József Könyvtár  *Napkút Évkönyv, 2008  *Színházi képregény - 100 év Kecskeméten)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu