„Nemes egyéniségével, emelkedett gondolkodásával, emberszeretetével, szorgalmas munkában eltöltött életével, a köz javára kifejtett eredményes tevékenységével széles körben megnyerte polgártársai osztatlan becsülését, tiszteletét és szeretetét. Mélyen sújtott családján kívül barátainak, tisztelőinek hatalmas tábora veszi körül igaz részvéttel ravatalát” – írta gyászjelentésében a Kecskeméti Lapok.

Szappanos Sándor 1957. június 27-én Szadán született, ahol édesapja református lelkészként szolgált. Gimnáziumi és jogi tanulmányait Kecskeméten és Budapesten végezte. Iskoláit befejezve 1882-től egy kecskeméti ügyvédi irodában dolgozott, majd atyja halála után hat évig gazdálkodott. Hivatali munkáját 1890-ben kezdte meg. Előbb Vámos Béla főkapitány fogalmazójaként, majd aljegyzői minőségben Lestár Péter polgármester, illetve Fekete István helyettes polgármester mellett dolgozott. 1903-ban árvaszéki ülnök, később árvaszéki elnök lett, innen vonult nyugdíjba 1921-ben.

Fáradhatatlan közszolgának ismerték. Ő alapította meg a református kollégiumi önképzőkört, a gyorsírókört és a Korcsolyázó Egyletet. Tevékenyen részt vett az önkéntes tűzoltóság szervezésében, rövid ideig a parancsnoki teendőket is ellátta. Beválasztották a város törvényhatósági bizottságába is. Emellett tanácsosi feladatokat vállalt a református egyházban, de tagja volt az Uri Kaszinónak, a Gazdasági Egyesületnek és a Kollégiumi Diákegyesületnek is.

Szappanos Sándor példás családi életet élt. 1893-ban Szalontay Jolán tanítónővel kötött házasságot. Nyolc gyermekük született, közülük azonban csak hatan érték meg a felnőttkort. Sok időt töltött velük, szívesen mesélt nekik gyermekkoráról. „Édesapám kicsi korában hallgatni szerette a meséket, felnőtt korában pedig mondani”- írta róla később egyik gyermeke. „Örökké elbeszélt, poétalelkű előadó volt. Azt magyarázták nekem róla egykor az öreg Szappanos bácsik, hogy: «Apád az ő apjától örökölte az ügyes előadói készséget, mert apja mindenki által ismert, kiváló szónok volt.» - Persze hivatása volt a prédikáció, édesapám pedig magánszórakozásból végezte. De mindketten lebilincselték szavaikkal a hallgatóságukat.” Az egyik tréfás történet kecskeméti gimnazista korában esett meg vele. Egy nap nehéz latindolgozatot kaptak feladatul, amelyet otthon kellett megírniuk. S mivel az ifjú diák sehogy se boldogult, hát apja segített neki. Másnap tanára a katedra dobogóján komoly arccal, ünnepélyes hangon jelentette be: „A legkiválóbb latin dolgozata van az öreg Szappanos Sándor nagytiszteletű úrnak.”

Az első világháború alatt és után sok csapás érte. Egyik fia, mint huszárzászlós hősi halált halt, másik fia pedig a háborúban szerzett súlyos betegség következtében hunyt el. Nyugdíjba vonulását követően ő maga is sokat betegeskedett. „Meggyötört, fáradt testét többször adta operációnak, azonban hiába volt minden, nem tudták megtartani az életnek, övéinek” – állt a Kecskeméti Közlönyben megjelent nekrológban. 1934. január 16-án hunyt el. Temetésén Zimay Károly polgármesterrel az élen megjelent a város teljes tisztviselői kara, a református egyház presbitériuma és szinte valamennyi helyi testület, egyesület, hivatal és intézmény képviseltette magát. A Kremán Sámuel vezette nagykántus éneke után dr. Hetessy Kálmán református lelkész hirdette a vigasztalás igéjét és állította követendő példaként „Szappanos Sándor Istenfélelemben, család-, haza-, egyház-, város- és emberszeretetben, szorgalmas munkában eltöltött életét”.