|
|
A fogadalmi emlék faragója300A járvány 1740-ben, Szentkereszt felmagasztaltatása ünnepén szűnt meg. Kecskemét katolikussága megfogadta, hogy a város öt bejáratánál kereszteket állíttat. ![]() Conti Lipót Antal 1708. december 17-én Sopronban született. Apjánál, Pietro Antonio Conti stukkókészítőnél, majd Eysenkölbl Lőrinc kőfaragómesternél tanult. 1734-ben pesti polgár, városi tanácsos lett. Ezt követően az ország számos városában dolgozott. Kecskeméti munkája, a Szentháromság-oszlop az Alföld egyik legszebb köztéri szoborkompozíciója. A felhők mögé bújt puttószerű angyalkákkal kísért oszlop közepén a barokk legnépszerűbb Mária-ábrázolása, a Szeplőtelen Fogantatás szobra látható. Alatta Szent István király, illetve a két leggyakrabban megjelenített „pestises” szent, Szent Sebestyén és Szent Rókus kap kiemelt szerepet. A szoborcsoport három oldalán latin felirattal márványtáblát helyeztek el, amelynek fordítása így szól: „Annak az évnek emlékére igazságos szent Isten, vedd tieidnek kegyes fogadalmát, s egek hatalmas királya távolítsd el tőlünk a mirigyhalált". A barokk fogadalmi emléken olvasható latin felirat egyben kronosztikon is, azaz a nagyobb római betűk számok is, amelyek a felállítás dátumát, az 1742-es évszámot adják ki. ![]() Conti Lipót Antal 1745-47 között dolgozott a kecskeméti piarista templom építésénél is, annak kapuját és oltárlépcsőjét ő készítette. Több munkát végzett a régi városháza épületén is. Pesten halt meg 1773. január 15-én. (Forrás: *Katona József Könyvtár *Kecskeméti Életrajzi Lexikon *Magyar Életrajzi Lexikon) |
Aktuális lapszámunk tartalma:A Szentföld első magyar nyelvű leírója Az erdélyi magyar művelődési élet nagy egyénisége Kodály önvallomása: a Magyar Zsoltár Szakmája egyik legjobb művelője volt Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||