főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 18.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A FOGYASZTÓK SZOLGÁLATÁBAN15

A cél: olcsó és környezetbarát távhőszolgáltatás!

A Kecskeméti TERMOSTAR Kft. az elmúlt években több új fejlesztést is elindított, melyek célja a fogyasztók terheinek csökkentése, valamint a lehető legkörnyezetbarátabb szolgáltatás elérése volt. Így például a kft. megkezdte a nagy szolgáltatói hőközpontok felhasználói hőközpontokkal történő kiváltását. 2008-ban 7 (ebből 3 intézmény), 2009-ben pedig 16 felhasználói hőközpont létesült, amelyek az eddigi 600–700 lakás helyett általában 30, illetve 60 lakást látnak el használati melegvízzel és fűtéssel. Így a fogyasztói igényeknek jobban megfelelő szolgáltatást tudnak biztosítani, ugyanis egy-egy hőközpont szabályozása a kisebb közösségek kérésének, igényeinek megfelelően állítható be.
Az Öko-Program keretében 2009-ben 16 társasházközösség (757 lakás) nyújtotta be pályázatát fűtéskorszerűsítésre. A Termostar Kft. egy havi alapdíj jóváírásával is támogatja a pályázatban részt vevő társasházak lakóit. Sokszor felmerül a kérdés: miért fontos a fűtéskorszerűsítés a szolgáltatónak? Horváth Attila, a kft. ügyvezető igazgatója úgy véli: „ha felhasználóink hőmegtakarítást tudnak elérni fogyasztói rendszereikkel, akkor a távhőköltségük jelentősen csökken, így a szolgáltatás megfizethetővé válik. A hőfogyasztás csökkenése hatására kevesebb gázt kell elégetnünk, így a környezetterhelés is kisebb. Mindez valamennyiünk érdeke!”

A Termostar Kft. hosszú távú tervei között szerepel egy biomassza fűtőerőmű létrehozása is, melyben eleinte faapríték alapanyagból, később szelektíven gyűjtött kommunális hulladékból állítják majd elő a villamos energiát és a szolgáltatáshoz szükséges hő egy részét. Így a kft. földgázpiactól történő függősége csökken, valamint a beruházás mérsékelheti a földgáz árnövekmény hatását.

Emellett a Termostar Kft. aktív támogatója a városban elindult Zöld Ernyő projektnek is, amely a társadalom környezettudatosságának, környezet-kultúrájának és környezet-etikájának fejlesztését, a fogyasztás környezeti hatásainak megismertetését, tudatosítását tűzte ki célul rendezvényekkel, információs kampányokkal, közösségi együttműködések megvalósításával.


Kecskeméti TERMOSTAR Hõszolgáltató Kft.

6000 Kecskemét, Akadémia krt. 4.
Tel.: 76/50-40-40
Fax: 76/47-86-72
Hibabejelentés: 76/48-18-18
E-mail: kecskemet@termostar.hu
Web: www.termostar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu