főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A koncertmentő hegedűvirtuóz50

 50 éve, 1959. március 10-én született Szabadi Vilmos hegedűművész. Tanulmányait Halász Ferenc, Ruggiero Ricci, Végh Sándor és Fenyves Lóránt irányításával végezte. 1982-ben a Magyar Rádió által rendezett hegedűverseny győztese, 1983-ban a Hubay Jenő Hegedűverseny első díjasa volt, sőt mindkét versenyen elnyerte a zsűri különdíját is. 1988-ban a Royal Festival Hall Bartók Béla tiszteletére rendezett gálakoncertjén Bartók 2. hegedűversenyét játszotta Solti Györggyel, ezt a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips világszerte megjelentette. CD-ivel a HUNGAROTON történetében először nyert két MIDEM-nagydíjat. 1992-ben munkásságáért Liszt-díjjal tüntették ki. "Minél több díjat nyer az ember, minél több jó kritikát hoz haza Amerikából, Japánból és a világ minden tájáról, annál gazdagabbá teszi magát és az országot is. Kultúránk zászlajának emelése nagyon fontos, de ugyanolyan lényeges a nevelés is. Ha körülnézünk a világban, észrevesszük, hogy környezetünk olyan mértékben le van pusztítva, hogy természetesen a benne lakó emberek lelke is vele pusztul. Ezt kellene megállítani a saját zenénkkel és az életszemléletünkkel” – vallott egyik interjújában főbb elveiről.

Kecskeméten is már több alkalommal fellépett. Így például 2006-ban  egy Katona-emlékhangversenyen játszott a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral. Az ünnepi koncertre az együttes vezetője, Gerhát László így emlékezett vissza: "Szabadi Vilmos Bartók 2. hegedűversenyének előadásával tulajdonképpen megmentette az előadást. Az eredetileg erre a műre felkért szólista lemondta a fellépést, így hirtelen kellett valakit keresnünk, aki ezt a rendkívül nehéz versenyművet nemcsak hogy tanulta, de magas színvonalon el is játssza. A közös munka nagyon jó hangulatban, gördülékenyen zajlott, fölényes virtuozitással, világos artikulációval és magával ragadó kifejezéssel lelkesítően hatott a zenekarra, nagyban megkönnyítve az egyébként igen kényes kísérő feladatot."

a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu