főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A legjobbak között15

Belülről az új feladatok sokasága határolja a látóteret. A kisebb-nagyobb sikerek csillogását a külső szemlélő látja igazán.

Volt egyszer három fiatal nyomdász. A rendszerváltás nyújtotta lehetőségeket felismerve úgy döntöttek, hogy a Lakiteleken, illetve a Petőfi Nyomdában megszerzett szakmai tudásukra építve közös céget alapítanak. Kovács András, Szakálas Tibor és Varga Miklós bízott abban, hogy önállóan is sikeresek lesznek. Print 2000 néven 1994 januárjában egy széchenyivárosi garázsban kezdődött a munka. Kézi műveleteket vállaltak, gépparkjuk egyetlen irodai sokszorosítóból állt. Az első év alatt 11 millió forint nettó árbevételt értek el.

Azután eltelt 15 dolgos esztendő és a Print 2000 Kft. az ország egyik legjelentősebb hazai tulajdonban lévő nyomdaipari vállalkozásává vált. Napjainkban 1,7 hektáron, több mint 4.000 m² beépített területen, európai mércével is a legmodernebb gépekkel áll az ügyfelek rendelkezésére. Az elmúlt évben a 70 fős létszámmal a cég 1 milliárd forint nettó árbevételt produkált. A fejlesztésre fordított összeg 2005 óta meghaladta az 500 millió forintot.

A Print 2000 Kft. ma már teljeskörű szolgáltatást nyújt partnereinek. Tervezés és előkészítés, nyomtatás és kötészet, stancolás és hajtogatás, a késztermék disztribúciója - a skála tehát felöleli a megrendeléstől a szállításig tartó munkafolyamat egészét. A vállalkozás sajátossága továbbá, hogy nemcsak egy termékcsoporton belül piacképes, hanem több területen is hatékonyan gazdálkodik. A hagyományos nyomdai termékek – könyvek, folyóiratok, … stb. - készítése mellett a csomagolóanyagok, valamint a reklámpiaci kiadványok gyártásában is elnyerték megrendelőik bizalmát. Munkájukat a piac értékeli igazán. Megrendelőik száma most, a nehezebb időkben is gyarapodik. Ez is egy visszaigazolása a stabilan jó minőségnek, a korrekt üzleti kapcsolatoknak.
Céljuk ma is ugyanaz, mint 15 éve: jónak lenni, a legjobbak között.



Print 2000 Kft.
6000 Kecskemét, Végvár u. 71/B.
Web: www.print2000.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu