főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A magyar szecesszió mestere150

150 éve, 1865. június 18-án Pesten született Horti Pál festő- és iparművész.

Horti PálA budapest-belvárosi reáliskola hat osztályának elvégzése után, 1881-ben a Mintarajziskola növendéke lett. Itt már megmutatkozott tehetsége, első éves korában pályadíjat nyert egy asztal intarzia tervvel. 1886-ban tette le az érettségi vizsgát, egyidejűleg középiskolai rajztanári képesítést is szerzett. Ezután Münchenben, Párizsban, Londonban folytatott festészeti tanulmányokat.

Első önálló tájképkiállítását 1888-ban rendezte. A favágók című képét a Képzőművészeti Társulat megvásárolta. 1890-ben a fővárosi Iparrajziskola tanára lett. Itt fordult egyre inkább az iparművészet felé. 1895-ben egy évre ismét külföldre utazott, és főleg Münchenben a művészi sokszorosítás különböző technikáit sajátította el. Visszatérve, sógora társaságában sokszorosító vállalatot alapított, amely azonban csak néhány hónapig volt működőképes, így a vállalkozás bukásának anyagi következményeit szinte haláláig viselnie kellett.

Iparművészeti tervei a Mintalapokban és a Magyar Iparművészetben jelentek meg, s egyre többet szerepelt bútor-, szőnyeg- és ékszertervezőként az Iparművészeti Társulat kiállításain. Ezután az agyagművesség felé fordulva kitanulta a fazekasmesterséget, a korongozást, a mázak készítését és égetését. Mázas kerámiai nagy sikert arattak az 1899-1900-as iparművészeti kiállításokon. Új patinázó és új zománcoló eljárást talált föl. Az előbbi szabadalmát a berlini Gladenbeck cég megvásárolta, a zománcoló eljárást már nem tudta szabadalmaztatni. Az Iparművészeti Társulat megbízásából ő rendezte az 1902. évi torinói kiállítás magyar iparművészeti csoportját, s 1903-ban ugyancsak a társulat felkérésére a budapesti lakásberendezési kiállítást. Ebben az évben vették fel az Erzsébet szabadkőműves páholyba. Munkáival részt vett a párizsi (1900), a torinói (1902), a st. louisi (1904) világkiállításon, sőt az utóbbi rendezéséhez 1904-ben feleségével New Yorkba költözött. Számos megbízást kapott itt, s ezért szabadságát meghosszabbítva bútorokat, üvegfestményeket, mozaik díszítéseket tervezett, s grafikai munkákkal foglalkozott, egyéb, új technikákkal kísérletezett.

Horti Pál kerámiája a Kecskeméti Képtár gyűjteményéből1906-ban a magyar kormány támogatásával Mexikóba utazott, az ottani prekolumbián kerámia emlékeiből gazdag anyagot gyűjtött. Guillermo de Heredia építész gazdag gyűjtését, múzeumát tanulmányozta. Négy hónapig tartózkodott ott, közben sárgalázban megbetegedett. Később Japánba utazott, és egy hónapot töltött Jokohamában és Tokióban. Hazafelé jövet Bombaiban ismét sárgalázba esett, és 6 napos agónia után meghalt. Hagyatékának egy része Kecskemétre került. Kerámiáit az épület felújítása után - ősztől - a Cifrapalota dísztermében lehet majd megtekinteni.

Horti Pál kerámiája a Kecskeméti Képtár gyűjteményéből

Az 1897-ben alapított Magyar Iparművészet című folyóirat folyamatosan hírt adott Horti munkásságáról. A lapban megjelent nekrológ így méltatta: „Vannak csillagok, amelyek rég letűntek, fényük azonban a mérhetetlen távolságban még emberöltők mwlva is tündöklőn ragyog. Horti Pál életének csillaga is távol tőlünk hanyatlott le, deli alakját messze idegenben ásott sír zárja magába. Lángoló lelke azonban a síron túl is tovább él s köztünk marad. Fényes pályájának tündöklő példája ezután is világítani fog mindazoknak, akik önzetlenül hevülnek művészetünk javáért; főleg azonban azoknak, akik erejüket és tehetségüket íparművészetünknek szentelik s ennek tartós virágzásáért küzdenek."

(Források:  * Ifj. Gyergyádesz László: „A földnek szíve van” - Tizenöt éves a Kecskeméti Képtár  *Magyar Életrajzi Lexikon)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu