főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A talaj egy csodálatos rendszer75

Prof. dr. Cserni Imre  75. születésnapjára

 Nadrágtartós, rövidre nyírt hajú kisfiú tüsténkedik a felnőttek közt az aratáson: egy büszkén mutatott bekeretezett régi fotó a negyvenes évek elejéről emlékezteti irodájá-ban – a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán – Cserni Imrét a gyökerekre, amelyektől – járhattak bármilyen idők – soha nem tudott elszakad-ni.  75 évesen, az agrokémia és a talajtan professzoraként, nemzet-közi szervezetek tagjaként, több mint 180 publikációval a háta mögött a föld szeretete és becsülete ma is kisüt szavaiból.                                                                     Aratás a 40-es évek elején

A rendszerváltás után – bár nem szeretem ezt a kifejezést – hazánkban vissza-esett a mezőgazdasági termelés – mondja Cserni professzor.  – A 80-as évek közepéig a nagyüzemi gazdálkodásban a túlzott tápanyag-felhasználás volt a jellemző, amit a gazdaságosság váltott fel, miközben talajaink egy kicsit megpihentek.  A 90-es évek elején a birtokrendszerben bekövetkezett változások következményeként a tápanyag-felhasználás drasztikusan visszaesett, amit a termésátlagok szerencsére nem követtek azonnal, mert talajaink korábbi feltöltése mindezt kompenzálta.  A talaj egy olyan „csodálatos rendszer”, amely okszerű használat mellett folyamatosan képes megújulni. A jövő útja, hogy a talajt arra és olyan intenzitással használjuk, amire a legalkalmasabb.  Az ökonómia és az ökológia között az egyensúlyt meg kell találni.  A gazdálkodás azonban ma sem jó irányba halad, nem lenne szabad csak a pénzt tekinteni egyedüli üdvözítőnek. A gazdálkodás azt jelenti, hogy egy gazdaságban van mindig olyan ágazat, ami jövedelmező, és van, ami nem.  A világ forog!  Régen ott volt csaknem minden egy gazdaságban. A haszonállatok húst, tejet, vajat és megfelelő mennyiségű trágyát biztosítottak, a jószágok takarmányát pedig szintén helyben termelték. A melléktermékeket visszaforgatták a gazdaságba.  Ma morálisan is gond van a társadalomban. Az én eleim büszkék voltak arra, hogy virilisták (nagy adófizetők) – emlékezik Cserni professzor felmenőire, s ha valaki jól figyel, akkor észreveheti az elérzékenyülést, ami egy pillanatra átsuhan az arcán.

Prof. Dr. Cserni Imre

Hat évet töltött külföldön, mint talajtani szakértő. Milyen hozadéka volt ezeknek az éveknek?
Ott voltunk a fül-orr-gégész feleségemmel, két diplomás ember, és a szüleink támogattak. Úgy éreztük, akármit csinálunk, nem tudunk boldogulni. Talajtani szakértőként dolgoztam Algériában, Közép-Amerikában, majd FAO szakértőként Laoszban, később pedig Jemenben. Gyerekkoromban sokszor nekiindultam a világnak a tanyánkról, ha megsértődtem, de csak a kiserdőig jutottam, most igazából is világot láthattam.  A legfontosabb értéke ezeknek az éveknek a világlátás volt, és hogy a fiunk nyelveket tanulhatott, franciát, angolt.  Ma nemzetközileg is elismert patológus, az MTA doktora, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának osztályvezető főorvosa, büszke vagyok rá. 

                                                                                                          Kutatás közben, 2009-ben
 30 éven át dolgozott a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben. 1992-ben váltott, akkor lett a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karának oktatója Kecskeméten. Hogyan viszonyult a tanításhoz?
A Zöldségtermesztési Kutató Intézetben a talajtan-agrokémia területén elsősorban a Duna-Tisza közi homokhátság tápanyag-gazdálkodásának kérdéseivel, szántóföldi és zöldségnövények trágyázási kutatásaival foglalkoztam, és egy hazánkban korábban alig ismert zöldségfaj – a gumós édeskömény – honosításával, illetve nemesítésével. Soha nem akartam tanár lenni, nem is lehettem volna, mert az elveim miatt nem nagyon kaptam volna katedrát. 1992-ben hívtak a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karára, azóta tanítok itt, és nem bántam meg. Egy tanárnak kötelessége, hogy megszerettesse a tárgyát és magát, azonban mást is kell nyújtani a diákoknak: értékrendet. Létrehoztam a Környezettudományi Tanszéket, melyet utódom intézetté fejlesztett, aminek nagyon örülök.

Most 75 évesen mi az életében a fontossági sorrend?
A család és a munka közül változatlanul első helyen áll a család (ABC rendben, unokáim: Bálint, Dorottya, menyem: Emese, fiam: Gábor, feleségem: Kati), aztán jön a munka, beteg lennék, ha nem dolgozhatnék.  Több mint 20 éve van egy tanyám, amolyan úri tanya, mert nincsenek jószágok.  Feleségemmel együtt az a mindenünk. Szőlőm is van és bort is készítek – mondja büszkén Cserni Imre és lopva a falon lógó elsárgult fényképre pillant.

Kállai Erzsébet


Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu