főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Adományával a kecskeméti képtár alapítását segítette elő150

Rippl-Rónai József: Nemes Marcell arcképe 150 éve, 1866. július 12-én a délkelet-magyarországi Jankováczon (Jánoshalmán) született Nemes Marcell műgyűjtő, műkereskedő. Klein Mózes néven egy népes zsidó család sarjaként látta meg a napvilágot. Gyermekkorának egy részét Hódmezővásárhelyen töltötte, de már viszonylag fiatalon, az 1880-as évek elején Budapestre költözött. Éveken keresztül fa- és szénáru-kereskedőként, majd később bányavállalkozóként tevékenykedett.

Rippl-Rónai József: Nemes Marcell arcképe

Nem lehet tudni pontosan, hogy Nemes Marcell mikor, s kinek az ösztönzésére kezdett el komolyabb formában képekkel foglalkozni. Hazai műtárgyvásárlásairól 1904-ből származnak az első adatok, s neve 1905-től szerepel az ismert müncheni műkereskedő, Julius Böhler számadáskönyveiben, akinek idővel az egyik legjelentősebb ügyfelévé vált. Nemes maga is üzletelt műtárgyakkal, a műgyűjtés, illetve műpártolás ugyanakkor egyfajta státuskompenzációs eszközt, a nemzettel való kulturális azonosulás kifejeződését jelenthette számára. Ernst Lajoshoz és más zsidó származású műbarátokhoz hasonlóan vágyott a címekben is kifejezett társadalmi megbecsülésre, s nem kis mértékben ez is motiválhatta egyre látványosabbá váló adományozói tevékenységét.

A századeleji magyar műgyűjtés jelentős és egyik legrejtélyesebb alakjaként adományaival Nemes Marcell több múzeum anyagának gazdagításához járult hozzá. Ő ajándékozta például a Szépművészeti Múzeumnak Mányoki Ádám Rákóczi-portréját, Greco Bűnbánó Magdolnáját, Kupetzky Önarcképét, Szinyei Merse Pál Hintáját stb. A neves műgyűjtő a Kecskeméti Városi Múzeum Képtárának alapítását is elősegítette, 1911. május 20-án kelt levelében 79 képből álló gyűjteményt adományozott erre a célra. A képtáralapítás célját így fogalmazta meg: „A magyar művészet csak nagyszabású decentralizáció mellett teljesítheti azokat a fontos feladatokat, melyek a magyar népnevelés körül erre a nemzedékre áramlanak.[...] A decentralizáció megvalósításának első lépéseHerman Lipót: Nemes Marcell portréja vidéki múzeumok alapítása kell, hogy legyen ... melyek állandó irányítói és fejlesztői lehetnek a közízlésnek másrészt ... hozzájárulnának a nálunk még meglehetősen szerény művásárnak fejlesztéséhez." Az ajándékozás indító okáról így írt: „Honorálni kívántam Kecskemét város ama nagylelkű és minden követésre méltó bölcs elhatározását, hogy ... művésztelepet létesített és műteremházakat emelt.”

Herman Lipót: Nemes Marcell portréja

Az 1911. május 31-én megtartott városi közgyűlésen Nemes Marcellt a város díszpolgárává választották. A gyűjtemény raktározása és kiállítása sokáig gondot jelentett, egy részét 1924 nyarán, a Városi Múzeum akkor megnyílt vasútkerti épületében mutatták be először. Ugyanitt — a Katona József Múzeumban — 1971-ben és 1973-ban rendeztek kiállítást a hagyaték anyagából.

(Források:  *Forrás - szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat, 2011  *Katona József Könyvtár  *Németh István: „Szerette, ha szerették, de még inkább, ha csodálták” - Nemes Marcell, a műpártoló és az ember  *Petőfi Népe, 1971, 1974)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu