főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Álmában is operált1968. május 17.


Dr. Jobbágy AndorSokan nem tudják, hogy a Lechner Ödön utcában lévő, ma Helyőrségi Klubként működő épület eredetileg szállodának épült. Talán már arra is kevesen emlékeznek, hogy ebben a sarokházban működött a maga korában fogalommá vált „Siesta Szanatórium”. Az 1930-as években a környék városi kórházainak nem volt lehetősége a műtéti beavatkozások korszerű elvégzésére. Szükségessé vált egy modern eszközökkel jól ellátott, minden igényt kielégítő műtőblokkot tartalmazó intézményre, ahol az utókezelés is megkaphatja a lehetséges magas szintű technikai feltételeket. 75 évvel ezelőtt ennek kialakítására hívták kecskeméti orvosok dr. Jobbágy Andor sebészorvost, aki nagy lelkesedéssel vágott neki a feladatnak. Buda Sándor bankártól kölcsönt vett fel, hogy ebből finanszírozzák a nagyarányú átalakításokat.

A szanatórium gyorsan népszerűvé vált a kecskemétiek és a környékbeliek körében. Megnyitása után két hónappal, a Kecskeméti Lapok 1933. január 1-ji számában dr. Jobbágy Andor, a fiatal főorvos így nyilatkozott: „Nagy örömmel tölt el, hogy vállalkozásom ennyire gyökeret tudott verni a kecskeméti talajban. Eddig mintegy száz beteget kezeltünk a szanatóriumban. Körülbelül 25 kecskeméti orvos szállította be hozzánk a betegeit, akik szívesen és megnyugvással «feküdtek be», tudván, hogy megszokott háziorvosuk is részt vesz itteni gyógykezelésükben”.


Alig nyílt meg tehát az intézmény, és máris ki kellett bővíteni. Így végül az épület tartalmazott egy négyszobás főorvosi lakást, egy 3 szobás alorvosi lakást, két garzont, 13 betegszobát 30 beteg számára, egy nagy konyhát, pincét, raktárhelyiségeket és tartozott a szanatóriumhoz még egy hatalmas kert is díszcserjékkel és kiszolgáló épületekkel. A teljes személyzet 20 főből állott. Ennek az intézménynek volt dr. Jobbágy Andor igazgató főorvosa és tulajdonosa a háborús időszakot leszámítva egészen 1950-ig, amikor is „önként” kellett lemondani tulajdonáról az állam javára.



Dr. Jobbágy Andor korának egyik legjobb sebésze volt. Büszke volt arra, hogy az ország traumatológiai osztályai közül nem egy évben neki volt a legjobb halálozási statisztikája, ami azt jelenti, hogy a beszállított sérültek közül nála haltak meg a legkevesebben. Országosan is ismertté akkor vált, amikor a csodával határos módon megmentette Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok vívó csapattag életét, aki Kecskemét határában súlyos autóbalesetet szenvedett és testének több területe valósággal összeroncsolódott. A szakma szabályai szerint több helyen is csonkolni kellett volna, de hosszú órákba nyúló türelmes munkával pontosan összevarrogatta az ereket, idegeket, inakat. Minden végtagot megmentett és Horváth Zoltán felépülése után megint pástra léphetett, sőt újra világbajnok lett csapatban.

 Jobbágy doktor rajongott munkájáért, valósággal megszállottja volt annak. A bonyolultabb operációkat előre megtervezte. Még gyermekeinek is lelkesen ecsetelte, hogyan fogja műtéteit elvégezni és azt is, hogy az milyen nagyszerűen sikerült. Többnyire álmában is operált, hol a szikét kérte, vagy éppen azt mondta,hogy „nem fog fájni kedvesem”.

Tudományos munkássága sokrétű volt, több saját találmánnyal is rendelkezett, mint például az ablakos gipszkötés, vagy a csigolyák közti porckorongsérv pontos lokalizálására vonatkozó eljárás kifejlesztése. Legendás volt megzavarhatatlan nyugalma, eleganciája és precízsége. Szeretett szanatóriumának államosítása óriási csapásként érte. Hivatalosan még egy pokrócot, vagy egy műszert sem vihetett magával. Igaz, mivel „önkéntesen” mondott le vagyonáról, cserébe ezért kapott állást a Kecskeméti Megyei Kórházban, ahol először sebész főorvos lett, később, miután egy pártfunkcionárius életét megmentette, a „nem kívánatos személyből” a kórház baleseti sebészetének osztályvezető főorvosa lett.

Annak ellenére, hogy szenvedélyesen szerette munkáját, rendkívül széles körű érdeklődésű, tehetséges, színes egyéniségű ember volt. Hatalmas könyvtárral rendelkezett, szerette a művészeteket, szépen rajzolt, énekelt, ismerte a csillagokat, a virágokat, bogarakat, szeretett utazni, bridzsezni, jeles bélyeggyűjtő volt és ő is megfordult a szép nők után.


Emberi nagyságára jellemző, hogy első infarktusa után semmilyen kíméletet nem kért saját maga számára, ugyanolyan intenzitással folytatta mindennapi sebészeti tevékenységét. Második infarktusa is munka közben érte, amit már nem élhetett túl. Dr. Jobbágy Andor 55 éve, 1968. május 17-én hunyt el. Gyászbeszédében a Megyei Kórház vezetősége, mint Dél-Magyarország legjobb baleseti sebészét búcsúztatta el.
Velkey Zoltán

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu