100 éve, 1915. június 23. és július 7. között zajlott az első isonzói csata az első világháborúban.
Olaszország - felbontva a Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával kötött hármas szövetséget - az antant (Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország) oldalán lépett be a háborúba. 1915. május 23-án hadat üzent a Monarchiának, majd támadást indított ellene északon, a közös határnál. Olaszország területi igényeinek kielégítését remélte, amellyel az antant hatalmak kecsegtették az 1915. április 26-án aláírt londoni egyezményben. Az olasz csapatok a gyors győzelemben bíztak, nem számítottak arra, hogy a Monarchia seregei visszaverik támadásaikat. Több évig tartó állóháború bontakozott ki. A Tiroltól az Adriai-tengerig húzódó frontvonal leghevesebb ütközeteinek helyszíne a Karszt-fennsík nyugati részén, a mai Szlovénia területén, a magyar köznyelvben csak "Doberdóként" emlegetett Doberdó-fennsík, valamint az Isonzó (szlovénul Soca) folyó völgye volt, ahol összesen 12 csatára került sor 1915. június 23. és 1917. november 9. között.

Az isonzói ütközetek előtt a térségben állomásozó hat monarchiabeli hadosztály hozzávetőleg fele magyar katonákból állt, az olasz hadüzenet után a térségbe irányították a magyar VII. hadtestet (főként alföldi csapatokat), a XV. és a XVI. hadtestet (5 hadosztályt) a szerb határról, a keleti hadszíntérről másfél osztrák hadosztályt, továbbá a németek egy bajor hadosztályt küldtek a nyugati frontról. Összesen 220 ezer puskányi haderőt (ebből azonban csaknem 100 ezer fő volt a várak és erődök őrsége) állítottak fel az olasz határon Jenő főherceg vezetésével.

Az 1915. június 23-án kezdődő első isonzói csatában az olasz sereg a Doberdó-fennsíkon és a görzi (ma Gorizia, olasz város) hídfőnél, míg egy másik a tolmeini (ma Tolmin, szlovén város) hídfőnél indított támadást, céljuk Trieszt elfoglalása volt. Nehéztüzérségük napokon át lőtte a frontvonalat, majd megindult a gyalogság rohama. A Monarchia erőinek a kétszeres túlerő ellenére sikerült az olasz hadsereget megállítani, csapataik előnyös pozícióban harcoltak, július első napjaiban újabb két hadosztállyal erősödtek, és a szögesdrótakadályok, a nehéz sziklás terep lelassította az ellenfelet. Végül július 7-én az olaszok leállították a támadást, sikerként a tolmeini hídfő egy pontját (Kolowrat-hegy) és a Bovec város körüli magaslatok egy részének (Krn-hegység) elfoglalását könyvelhették el. Veszteségük 16 ezer fő, a Monarchia vesztesége 10 ezer fő volt. A VII. magyar hadtestet a Krn mellől az Isonzó-vonalra helyezték át, így a csata végén részt vettek a Doberdó-fennsík védelmében. Az 1917. október 24-én kezdődött utolsó (12.) csatában a Monarchia - főként magyar - alakulatai a német egységekkel Caporettónál szétverték az olasz alakulatokat, amelyek egészen a Piave folyóig menekültek.

Az, hogy a gyors antant-győzelembe vetett illúziók meghiúsultak, részben betudható a 6. hegyidandár alárendeltségében harcoló, elsősorban kecskeméti fiatalokból álló 38/III. zászlóaljnak. Sándor István polgármester adatai szerint 1915-ben Kecskemét 66 800 lakosából 9159 állt fegyverben, 1189 volt besorozva és 1362 teljesített hadimunkát. A kecskeméti hadkötelesek nagy része az 1725-ben III. Károly által alapított 38. császári és királyi Mollinary gyalogezredben szolgált. Az ezred 38/III-as zászlóalja júniustól szeptemberig a Doberdo fennsíkon résztvett az I. isonzoi csatában. Az arcvonalba beékelődött Bologna, Siena, Cagliari dandárok támadásait Redipuglia és Polazzo között az Inselt őrnagy vezette zászlóalj ellentámadása visszavetette. Az ellenállás erejét még az olasz hadtörténeti munkák is elismerték. Ugyanez történt a II. isonzoi csatában is, ahol szintén sikerült visszaverni az olasz tömegrohamokat.

Finta Sándor első világháborús emlékműve

A 38-as ezred számára sok gyűjtést szervező Héjjas Mihály, a Kecskeméti Pinceszövetkezet elnöke Roveretonál elesett és Castel Danteban örök nyugalomra helyezett fia, Héjjas Mihály és az ismeretlen helyen hősi halált haltak tiszteletére emlékszobrot és emlékművet állított a kecskeméti református temetőben. A túrkevei származású Finta Sándor készítette el Héjjas Mihály megrendelésére a műalkotást 1918 őszére. A szobor a hős katonás jelentkezését ábrázolja a mennyországban.

A Nagy Háborúban több mint 3 millió magyar katona harcolt, több mint 500 ezren estek el. Nagy részük, kb. 200-300 ezer fő a doberdói fronton vesztette életét.

(Források:  *Károlyfalvi József: Kecskemét az első világháború és a forradalmak korában (1914-1920)  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)