Az első kecskeméti közpark megálmodója140

140 évvel ezelőtt, 1868. január 17-én hunyt el Gyenes Mihály városi mérnök. Ügyvédi oklevelét 1829. szeptember 26-án, a mérnökit 1829. november 2-án hirdették ki Kecskemét város tanácsülésén. 1831-ben lépett a város szolgálatába. 1831-től 1836-ig aljegyző, 1836-37-ben tanácsnok volt, majd 1838. november 1-től 1848. június 15-ig a város erdőfelügyelője. A Kecskemét közepén éktelenkedő és betegségeket terjesztő ún. Déllő mocsárt lecsapolta és városi sétatérré alakította 1834-ben. Munkálkodásának eredményeként a Kecskemét környéki homokot főként akác, kanadai jegenye, néhol szil és tölgyfákkal kezdték beültetni. 1848-49-ben a város mérnöke lett. 1851-től ismét erdőfelügyelőként működött. Gyenes Mihály a város tekintélyes polgára volt. Testi fogyatékosságát műveltsége ellensúlyozta. Róla szól a kecskeméti rigmus: „Aki nem látott még görbében egyenest / Nézze meg a kecskeméti bírót, Gyenest”.

István király kecskeméti csodatétele

A Délló tóról egykor legenda élt a kecskeméti nép ajkán. A helyiek szerint a lázadó főúr, Ajtony ellen hadba induló István király serege a Déllő tó mellékén ütötte föl pihenő táborát. A nyugalomra vágyó harcosokat azonban légnyi kiéhezett szúnyog támadta meg. Egy darabig csak csapkodták a vérre szomjazó apró, szárnyas ellenséget, de végül kezdték elveszíteni türelmüket. - Uram – kérték királyukat -, vígy bennünket igazi csatába, hadd harcoljunk érted, ahogy vitézekhez illik, de ments meg bennünket ezektől a zümmögő vérszopóktól... A király nyugalomra intette embereit és visszahúzódott sátrába imádkozni. Hamarosan csoda történt: hatalmas forgószél kerekedett és egy fuvallatra elsöpörte a szúnyogokat.

A Gyenes-kert története

Kecskemét első közhasznú zöldterületét 1834-37 között, az elmocsarasodott ún. Déllő-tó helyén Gyenes Mihály ügyvéd és mérnök igyekezete hozta létre. A tó lecsapolása már 1816 óta megosztotta a város közvéleményét. Az időnként „dögletes levegőt” árasztó mocsár megtartását sokan azért támogatták, mert vizével tűz alkalmával a lajtos kocsik sokaságát lehetett egyszerre feltölteni. Végül a Gyenes Mihály tervei szerint elkészített csatornával lecsapolták, feltöltötték, s területén ligetet létesítettek. Ez a közel másfél hektár nagyságú kert már az 1840-es években „a művelt közönség egyedüli mulatóhelyévé és sétatérré” változott. A kert közepe táján egy zenekari kioszkot és egy cukrászdát építettek. A kert 600 db-ból álló faállományát az 1880. évi magas talajvíz majdnem elpusztította. A víz levonulása után a kertet szinte újjávarázsolták. Gondoskodtak a víz elvezetéséről, a park világításáról, padokat helyeztek ki és sövénnyel vették körül.

A Gyenes-ház és híres vendége

A mai Kecskemét utcáin több emléktábla is hírül adja az utókor számára, hogy 1842 őszétől 1844 nyaráig ebben a városban élt és tanult Jókai Mór, a kecskemétiek által is tisztelt és szeretett nagy magyar író. A Jókai u. 8. sz. ház előtt például megtudhatjuk, hogy itt állt a múlt században Gyenes Mihály városi mérnök háza (később Muraközy-ház), ahol Jókai kosztot és kvártélyt kapott két esztendőn át. Az író élete végéig szeretettel emlékezett Gyenes Mihályra, szállásadó gazdájára. A Dekameronban, Bíró uram ítélete című novellájában róla mintázta Csonttörő Mihály, a bölcs és emberséges másodbíró alakját. Írói arcképek című művében pedig így ír: „... Gyenes Mihály családjánál találtam két évig édes otthont. Derék házigazdám jól ismerte Katona Józsefet, mint ifjú költőt is és később, mint hivatalviselő férfit, és sok adomát tudott felőle mondani.”

Gyenes Mihályról, a főmérnök Jókaihoz fűződő kapcsolatáról sokan megemlékeztek. Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora művében örök emléket állít a kiváló kecskeméti polgárnak. „Gyenes főmérnök a barátok klastromával szemben lakott csinos kis házában, szép jegenyefás funduson, mely nemrég állítólag mocsár volt, de ő kiszárította, paradicsommá tette. Gyenesék elvállalták Móricot kosztra és most igazán jó helyre csöppent, új levegő, új világ, új vér várt itt rá. De ami többet ért stúdiumoknál, tornánál, éneknél, táncnál, azok a gyakori kirándulásai voltak, melyeket házigazdájával, a mérnökkel tett az óriási határban, annak hivatalos foglalkozása révén. Parasztszekéren elkóboroltak egész a Tiszáig, a Szikra-csárdáig, a Fehértóig. Ami mind szokatlan és megkapó volt a fogékony komáromi ifjúnak, a váltakozó dombok és völgyek helyett a nyitott rónaság, a dunai malmok helyett a szélmalmok a város végén, a tanyák, a csárdák, a karámok, vándorló cserények, halásztanyák. A mérnök nagy népbarát volt, mindenkit ösmert, mindenütt megállott, beszélt a hadnagyokkal, akik a betyárokat üldözték és komázott a betyárokkal, akik a hadnagyok elől bujdostak, betért a juhászhoz, a halászhoz, meghált a cserényben a bundán, bogrács tüze mellett, pásztorok társaságában töltvén az estét. Jókai itt szedte föl az egészséges magyar nép tősgyökeres gondolkozását, logikáját, észjárását és humorát. Ez volt az a nagy stúdium, melytől a szárnyai megizmosodtak. Gyenes egyszersmind a fák atyja volt, olyan szeretettel kezelte, mintha gyermekei volnának, velök élt, felösmerte rejtett tulajdonságaikat, amelyekről a természettudósok se tudnak, mert egy emberélet kevés arra. Gyenes mindazt tudta, amit a nép tud felőlük, mely ezredévek óta él velük együtt. Jókai ezt is megtanulta a gazdájától.”