főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. július 18.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Az első kecskeméti népzenei találkozó50

Pillanatkép egy későbbi népzenei találkozóról50 éve, 1967. augusztus 26-án és 27-én rendezték meg az első kecskeméti népzenei találkozót, amelynek alapgondolata — a magyar népzenei anyag, hagyomány még fennmaradt részének elevenen tartása, megőrzése — napjainkban is időszerű. A Kecskeméti Városi Tanács művelődésügyi osztálya által szervezett rendezvényre csaknem százan érkeztek az ország különböző városaiból, falvaiból. A vendégeket a városi tanácsháza dísztermében Fehér Sándor vb-elnökhelyettes üdvözölte, akik ezt követően ellátogattak az Ének-Zenei Általános Iskolába, majd Katona József szülőházában két kiállítás megnyitásán is részt vettek. A magyar kórusmozgalom története című kiállítást Maróti Gyula, a Népművelési Intézet osztályvezetője nyitotta meg, a másik kiállításon a magyar népi hangszereket Tóth Margit, a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa mutatta be. A program este 7 órakor a megyei tanács dísztermében díszelőadással folytatódott, amelyen valamennyi énekes és népzenész fellépett. A bemutatót a Magyar Televízió és a Rádió is közvetítette.

A találkozó második napján nyilvános tanácskozást tartottak a magyar népzene jelenlegi helyzetéről, melyen többek között dr. Sárosi Bálint is felszólalt. A Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának vezetője elmondta: "Változó korunkban már csökken az igény a népművészetek iránt és bár néha reneszánszról beszélünk is számot kell vetni azzal, hogy mind szűkebb lesz azok köre, akik egyrészt művelői a népi éneknek, zenének, másrészt gyönyörködésből, szórakozásból érdeklődnek iránta."

A rendezvény zárásaként a népzenészek és énekesek Kecskemét tanyavilágában, így a belsőnyíri, a katonatelepi, a kadafalvi iskolában és a Törekvés Tsz-ben mutatták be műsorukat.

(Forrás:  *Petőfi Népe, 1967, 1977)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu