Gerle Margit 60 éves. Ha a személyi okmányok nem bizonyítanák ezt feketén-fehéren, nem hinném el. A kislányos alkat és a kortalan arc talán szerencse dolga, a fiatalon tartó szellemi frissesség azonban a tudatos „karbantartás” eredménye. Díjak, kiállítások, ösztöndíjak, a doktori cím jelzik művészi pályafutásának gazdagságát. Most, 60 évesen pedig ismét tanít: látni tanítja a fiatalokat.

Az általános iskolában színtiszta kitűnő voltam, így lehettem volna matematikus vagy akár orvos is, de engem a művészi pálya vonzott. A középiskolát már Szegeden végeztem. Az iparművészetire elsőre nem vettek fel, mert akkoriban – ahogyan most is – más típusú rajzolást tanítottak a középiskolában, mint az egyetemen. Az első felvételi tapasztalataival felvértezve a második próbálkozásom már jól sikerült. Pályámat formatervezőként kezdtem az Alföldi Porcelángyárban, később pedig önálló keramikusként dolgoztam, építészeti kerámiákat és kisplasztikákat készítettem.

Amióta ismerem a munkáidat, azt mondhatom, hogy minden alkotásod nagyon karakteresen jellemző rád, de felismerném-e ugyanígy a 35 évvel ezelőtt készült műveidet is?
Felismernéd. Minden munkám természeti indíttatású, a kezdetektől fogva ez érdekelt, és szisztematikusan dolgoztam ezen, vagyis a kézmozdulatom és a gondolkodásmódom gyökeresen nem változott. Egy különleges növény ma is inspirál, gyakran megyek „gyűjtőutakra” a természetben. Persze a művésztelepek és az ösztöndíjak élményei is sokat jelentenek. A pályafutásom egyik koronája, vagy inkább a korona egyik „ékköve” a világ egyik legjelentősebb ösztöndíja, az UNESCO-ösztöndíj volt 2000-ben, amit a magyar művészek közül elsőként kaptam meg Hollandiába. A korona másik „ékköve” 2005-ben a három hónapos japán ösztöndíj volt, ahová négy másik külföldi művésszel együtt hívtak meg.

A 2005-ös év nemcsak a japán ösztöndíj miatt emlékezetes számodra.
Igen. Ebben az évben kaptam meg a Ferenczy Noémi-díjat, s ebben az évben szereztem művészeti doktorátust. A papír, agyag és a papíragyag összefüggéseit vizsgáltam disszertációmban, hogy hogyan lehet a különböző anyagokat vizuálisan összekapcsolni.

Most a Szegedi Tudományegyetem professzoraként is tanítasz. Milyen élmény a tanítás?
Rövidebb ideig tanítottam már középiskolában és főiskolán is, de mindig úgy éreztem, hogy  az „élet” fontosabb. Most azonban nagyon élvezem a tanítást. Képi ábrázolás szakosoknak tartok formatan kurzusokat, amelynek az anyagát én dolgoztam ki. Ez lényegében azt jelenti, hogy látni, térben gondolkodni tanítom a fiatalokat. A kollégák sokat panaszkodnak a főiskolás generációra, hogy nagyon keveset hoznak magukkal a középiskolából, de én úgy gondolom, hogy el lehet bennük indítani valamit, s akkor nagyon kreatívan tudnak gondolkodni.

Aki régebben ismer, azt hiszem, egyetért velem abban, hogy 20 éve nem változtál. Mi ennek a titka?
Nagyon fontosnak találom, hogy az ember szellemileg karbantartsa magát. Én mindennap rajzolok, olvasok, nyelvet tanulok, tornázom, arra is odafigyelek, hogy miket étkezem, de a legelső és legfontosabb a szellem mozgása és persze az inspiratív családi légkör. Mindennek bele kell férnie az időbe. Úgy vagyok vele, hogy ami belefér egy hétbe, az fér bele az életembe.