
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. április 25.

Aktualitások

Ma történt Eseménynaptár

PARTNEREINK

Minden feladathoz úgy kell hozzáfogni, hogy az sikerüljön!75

75 éves dr. Csikai Miklós kertészmérnök, címzetes egyetemi docens és főiskolai tanár, a szentesi Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Agrárkamara korábbi elnöke. Kecskeméten született 1942. január 4-én. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Katona József Gimnáziumban végezte, majd a Kertészeti Egyetemen 1966-ban kertészmérnöki oklevelet, 1977-ben szakmérnöki diplomát 1977-ben, 1984-ben – summa cum laude minősítéssel – kertészettudományi doktori címet szerzett. Egyetemi diplomája átvétele után egy éven át Hollandiában a Naaldwijki Kutatóintézetben, illetve a Westlandon magánkertészeknél dolgozott. 1968 óta Csongrád megyében él. Először a Mindszenti Tiszavirág Szövetkezet telepvezetője, azután Fábiánsebestyénben, a Kertészeti Közös Vállalat főkertésze, 1976 és 1982 között Budapesten, a Kertészeti Egyetem, illetve Kecskeméten, a Zöldségtermesztési Kutatóintézet szaktanácsadója, majd 1983-tól a Szentesi Korai Zöldségtermesztési Rendszer vezetője, 1990-től pedig Magyarország legnagyobb zöldséghajtató üzemének, a szentesi Árpád Szövetkezetnek választott elnöke volt. 1999 óta a Szentesi Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója. 1994 decemberétől a Magyar Agrárkamara elnöke, 2008 óta tiszteletbeli elnöke. Csongrád megye Alkotói díjának, valamint az Újhelyi Imre- és a Gábor Dénes-díj tulajdonosa, a Kecskeméti Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem Állattenyésztési Főiskolai Kara, Szentes város és a Corvinus Egyetem díszpolgára. A MOSZ elnöksége kétszer tüntette ki Szövetkezetekért emlékéremmel. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést is átvehette.

„Kecskeméten születtem, tízéves koromig a ménteleki tanyavilágban nevelkedtem, ahol édesapám református lelkész volt. 1953-ban Soltra helyezték, haláláig ott dolgozott. Ebben a családban nőttem fel három testvéremmel. Elmondhatom, mindent a szülői háznak, annak a légkörnek, értékrendnek köszönhetek, amiben élhettem, amit belénk neveltek. Középiskolás koromtól Kecskeméten, a Katona József Gimnáziumban tanultam, ahol annak idején édesapám is, még közös tanárunk is volt.

Hogyan lettem kertész? Egyszerűen közölték velünk, velem és a szüleimmel, hogy egyedül az agrárpálya az, ahol felsőfokú tanulmányokat folytathatok. Ez volt 1960-ban. Édesapámnak híresen szép kertje volt, szívesen jártam vele kiskoromtól mindenkori illetmény-szőlőjébe is. Az agrárpályán mindig az erdő és a kert vonzott. A nyári szünetekben is többnyire kertekben dolgoztunk, hogy egy kis pénzt keressünk az őszi ruházatra. Ma már őszintén örülök annak, hogy ezt a szakmát választhattam.

Első nekifutásra nem vettek fel az egyetemre »helyhiány miatt« elutasítottak. Azt ajánlották, ha egy esztendőt fizikai munkásként dolgozom a főiskola tangazdaságában, és ha vállalom, hogy az ottani munkásszálláson lakom, akkor már nem lehet elutasítani helyhiányra való hivatkozással. Ledolgoztam azt az egy évet a budai Kamaraerdő törzsgyümölcsösében, ahol sok mindent megtanultam a fizikai munkából, amit ma is szívesen végzek, amikor csak időm engedi. Másodszor is eredményesen felvételiztem, és 1966 januárjában jeles államvizsga után kaptam meg kertészmérnöki oklevelem.

Volt és van egy kitűnő tanárom, Koródi László professzor úr, akinek nagyon sokat köszönhetek és aki rendszeresen eljár Szentesre szakmai segítséget adni fiatal kertész kollégáimnak is. Az ő segítségével utazhattam el – egyik barátommal – Magyarországról elsőként 360 napra Hollandiába a zöldséghajtatás világszínvonalú üzemi gyakorlatát megismerni. Az egyetem akkori rektora, Somos professzor vállalt felelősséget értünk, hogy visszajövünk. Amikor eltelt az esztendő és hazajöttünk, a következő évben – közel 40 évvel ezelőtt – költöztünk Csongrád megyébe. A Mindszenti Tiszavirág Szövetkezet primőr telepének lettem a vezetője, akkor itt volt az ország legnagyobb felületű egy légtérbe épített üvegháza. Onnan Fábiánsebestyénbe hívtak szakmai vezetőnek az akkor még csak vázlatos elképzelésekben létező KERTÖV-höz. Nagy kihívás volt: két és fél hektár üvegházat és húsz hektár termálvízzel fűtött fóliatelepet megépíteni és beüzemeltetni. A tervezett beruházás százmillió forintos keretet kapott, ami abban az időben rendkívül nagy pénz volt. Hogy 1973-ra felépült a tudomány akkori állása szerinti legkorszerűbb hajtatótelep, abban benne voltak a Hollandiában tanultak is, amelyek sokat segítettek. A huszonkettő hektár hajtatófelület alatt kettőszáz, egyenként felvett munkatársat taníthattunk meg a kertészeti munkákra.

Az Árpád-Agrár Zrt. jubileumi ünnepségén
(Fotó: Vidovics Ferenc)
A további fejlesztések lehetősége Fábiánsebestyénben sajnos 76-ban megállt. Ekkor hívtak vissza – Koródi és Somos professzor urak – az egyetemre szaktanácsadónak. 1982-ben Szabó Laci bácsi, az Árpád Szövetkezet akkori elnöke felkért, jöjjek az Árpád Szövetkezet irányításával működő KZR-be dolgozni. Ez volt az első integrált kertészeti rendszer Magyarországon. 1990-ben a tagság az Árpád Szövetkezet elnökének választott, 1999 óta a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója vagyok. Hála az égieknek, a tulajdonosoknak és munkatársaim döntésének ezt a feladatot azóta folyamatosan elláthatom, ma is aktív vagyok tehát. Büszke vagyok arra, hogy az ország, és talán Közép-Európa legnagyobb termálvízfűtésre alapozott kertészete. A cégcsoport jelenleg 40 hektár üvegházzal rendelkezik, melyből tízet az utóbbi öt esztendőben építettünk. Ezen a területen több mint tíz éve kizárólag vegyszermentes biológiai növényvédelemmel végzett egészséges primőr árukat állítunk elő. Kertészetünk csaknem ezer másik kertészt szolgál ki palántával, így az ő megélhetésüket is elősegítjük. Vezérelvünk: fejleszteni vagy eltűnni a piacról - annak idején ezt tanultam meg Hollandiában.

Megfelelni a kihívásoknak – az emberi élet értelmét ez adja. Madách is megírta: az ember célja a küzdés maga. Úgy gondolom, hogy az igazán értelmes emberi munkában meg kell látni az újabb célokat is. Itthon úgy mondják, aki nem lép, az lemarad. Jó lenne mindannyiunknak megtanulni a nálunknál boldogabban élő népektől: minden feladathoz úgy kell hozzáfogni, hogy az sikerüljön! A vagy sikerül, vagy nem gondolkodásmód számomra nem elfogadható. A kihívásokat nem én keresem, a kihívások érik az embert. Visszagondolva, egy fantasztikus korszak volt, amit eddig végigélhettem. Nagy mélységeket és felemelő magasságokat is megéltünk. Azt remélem, hogy az unokáimnak, akik hála Isten, most már tizenketten vannak, és dédunokámnak nyugodtabb életük lesz.”