főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Egy élet gyümölcsei80

 Ezüst Életfa-díjjal köszöntötték 80. születésnapján példaadó munkásságának elismeréseként a Kecskeméten élő Kovács László okleveles kertészmérnököt. Ha erről a nyolc évtizednyi – kihívásokban és eredményekben gazdag - életről könyvet írnánk, az biztosan érdekes és vidám lenne, tele bölcsességgel, a Kunság és az itt élők iránt érzett elkötelezettséggel.
     
- Pedig dunántúli születésű vagyok, Gyenesdiáson láttam meg a napvilágot, de 1947 óta már csak vendégként járok otthon. Még mindig megvan a ház, ahol születtem én is, édesanyám is, amit még öreganyám lány korában dédapám épített, és amelynek az építőelemeit az egykori gyenesi paraszti szőlőbirtok tájéka adta: nádtetejét a balatoni nádas, a szarufákat az ottani erdő… Édesapám kertész volt, így amint két bátyám és én lábra álltunk, már káposztalepkéket üldöztünk a kertben, nehogy a hernyók kárt tegyenek. Apánk mindent megtett azért, hogy a fiai tanulhassanak. Idősebbik bátyám katolikus pap lett, a csornai premontrei rend tagja, a másik testvérem növénynemesítéssel foglalkozott nyugdíjazásáig. Hála Istennek mindhárman – ha idősen is, de – jól megvagyunk a mai napig. Nagyobb gyerek voltam már, amikor parkosítással kezdtünk foglalkozni. Tizenhat villa kertjét gondoztuk, köztük a bajai nemzeti bank igazgatójáét is. Az ő javaslatára kerültem 1947-ben a bajai kertészeti és szőlészeti középiskolába, és ott jelessel le is érettségiztem.  A szakirányú diplomámat már munka mellett szereztem meg…

A szülői ház Gyenesdiáson

- Hogyan került akkor mégis erre a vidékre?
- Nagykőrösön töltöttem a sorkatonai szolgálatomat. Jó messzire kerültem az otthonomtól. Akkoriban már menyasszonyom volt, aki Somogyból utánam jött, és a Tiszakécskei Állami Gazdaságnál kapott állást. A katonaság után szőlő- és gyümölcstermelési agronómusként én is ott helyezkedtem el, majd központi kertész lettem. Később a helyi Tiszagyöngye Tsz-ben dolgoztam. Az ottani parasztemberek rendkívül értelmes emberek voltak, kiválóan értettek a kertészethez. Remek vezetőtársaimmal együtt sikerült az akkor általános munkaegység helyett olyan jövedelemelosztási és munkaszervezési módszert kidolgozni, amely több száz szövetkezeti tagnak biztosított tisztességes jövedelmet. Innen hívtak a pártbizottság, majd a megyei tanács mezőgazdasági osztályára, hogy szőlő- és gyümölcstermelő szövetkezeteknek szakmai segítséget nyújtsak. 1990-ig a TESZÖV titkárhelyetteseként érdekképviseleti teendőim mellett nagy hangsúlyt fektettem a szőlész-borász szakemberek képzésére és az ágazat érdekvédelmére…

- Ezután még több szőlészeti-borászati szakmai és érdekvédelmi szervezet létrehozásában és működtetésében vett részt, ezek a mai napig igényt tartanak a tanácsaira. Számtalan társadalmi szervezetnek volt tevékeny tagja. Munkáját több magas szakmai és állami kitüntetéssel ismerték el…még felsorolni is hosszú lenne. Azt mondhatjuk, hogy egész szakmai tevékenysége a kunsági borvidék, a Duna-borrégió szőlő- és bortermelése és az itt élő gazdálkodók érdekképviselete jegyében zajlott. De soha nem vágyott vissza a Balaton környékére? Nem szerette volna ott ugyanezt folytatni?

              A nagy család
 - Amikor az ember megszületik, Isten egy kupac kenyeret pakol le számára a Föld különböző pontjain – ahogy azt Mikes Kelemen írja törökországi leveleiben. Amíg ez a sok kenyér el nem fogy, nem tudunk tovább menni. Úgy látszik, nekem is jó sokat lepakolt ide, mert már tényleg hosszú évek óta itt vagyok, és még biztosan van feladatom…De gyakran hazalátogatok. Áll még az ősi családi ház Gyenesdiáson, sőt: szépen fel is van újítva, nemrég új nádtetőt kapott. Feleségemmel két lánygyermeket neveltünk fel, hat unokánknak és hét dédunokánknak örülhetünk, és a testvéremnek is szép családja van. Így hát sosem áll üresen a régi gyenesi ház…

Fejes Maja

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu