főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 5.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Egy magyar nábob ükunokája75

 35 évig tanított a Katona gimnáziumban, irodalmár, helytörténész, honvéd hagyományőrző: erről az arcáról már jól ismerik a kecskemétiek a decemberben 13-án 75. életévét betöltő Jósa Ivánt. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy egy magyar nábob ükunokája. 

Iván bácsit mindig is úgy ismertük, mint aki szívesen kutatja a múltat. Jól ismeri családjának történetét is.  Ehhez képest csak mostanában kapott nyilvánosságot, hogy felmenői között ott van az a Pankotay Józsa György, akiről Jókai az Egy magyar nábob című regényének fő alakját mintázta.
Ez mindig is a családi hagyomány része volt, de igazából a tanítás mellett nem tudtam ezzel foglalkozni. Tavaly azonban meghívtak egy konferenciára Tiszafüredre, amit üknagyapám emlékére rendeztek, amikor a sírját is rendbe hozták. A sajtó akkor „kapta fel” a rokonságot. Valójában a 10 ezer holdas tiszafüredi földesúrról nem lehet biztosan tudni, hogy megnősült-e valaha, de az anyakönyvi bejegyzés szerint gyermeke született a mezőtúri Csomay Annától. Ez a gyermek, Jósa János volt az én dédnagyapám. A nép csak úgy hívta Pankotay Józsa Györgyöt, hogy Józsa Gyuri. S ha valakit becéznek, azt szeretik. Üknagyapám megpróbálta a saját birtokán megvalósítani mindazt, amit a reformkor szelleme hozott. Fahidat építtetett a Tiszán, utat csináltatott a Hortobágyon keresztül, árvaházat alapított, a kolerajárvány idején pedig gyógyszert vett a betegeknek. Alaposan meg is fogyatkozott a birtoka mire meghalt. Nemrég készültem el a monográfiájával, amit jövőre, születésének 220. évfordulóján szeretnék kiadni.     
Szintén a múlt iránti tiszteletének jele, hogy elnöke a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Kecskeméti Szervezetének. Mivel foglalkozik ez az egyesület?
Katonai relikviákat gyűjtünk és kutatjuk a honvédség történetét. Bizony, ma már a szó szoros értelmében nem beszélhetünk honvédségről, hiszen hivatásos katonák látják el a feladatot, pedig a fiúknak – véleményem szerint – úgy kellett a katonaság, mint egy falat kenyér. Ezzel fejeződött be a nevelésük.  A célunk elsősorban az, hogy a fiatalok felé nyissunk. Sokfelé tartunk rendhagyó történelem órákat, amelyeken részt vesznek olyan tagjaink, akik még harcoltak a 2. világháborúban. Sajnos, már egyre kevesebben vannak. Nagyon örülök, hogy hosszú küzdelem után végre elkészült a 2. világháborús emlékmű Kecskeméten, méltó emléket állítva a hősöknek. 

Négy könyve is megjelent, amióta nyugdíjba ment. Most min dolgozik?
Alig vártam, hogy nyugdíjba mehessek, hiszen a tanítás mellett nem volt időm az írásra. Több régi tervemet valósítottam meg azóta. Az Okos, mint a kecskeméti szélmalom című kötetemben kecskeméti és Kecskemét környéki szólásokat gyűjtöttem össze. Ennek most készül a második kötete. Szintén a második kötetén dolgozom a magyar katonadal gyűjteménynek.  A  professzoros kalap című könyvem a doktori disszertációm alapján készült, míg a Katona voltam Debrecenben 1956-ban című könyvemben 56-os emlékeimet írtam meg.

Így 75 évesen is árad az energia Iván bácsiból. Mi ennek a titka?
Ez családi hagyomány is, hiszen anyai részről parasztcsaládból származom, ahol megtanultam a fizikai munka becsületét, ami most is lételemem. Van egy szőlőm és egy hobbi telkem is, ahol dolgozgatok. Aki abbahagyja a fizikai aktivitást, az hamar a föld alá kerül.
Kállai Erzsébet

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu