főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Egy nőnapi rendezvénytől a világhírnévig25

25 évesek a Bohémek

Kecskemétet néhány éve egy új jelzővel illetik szerte a nagyvilágban. A „hírös város”, a „puszták metropolisza”, Kodály szülővárosa a dzsessz nemzetközileg is elismert fellegvárává vált. Mindez elsősorban a Bohém Ragtime Jazz Band tagjainak köszönhető, akik immár negyedszázada zenélnek közöttünk.

A legelső "hivatalos" Bohém-fotó, 1985. október
- A Bohém Ragtime Jazz Band 1985-ben alakult – mesél a kezdetekről Ittzés Tamás hegedűművész, az együttes alapító tagja, vezetője. – A Kecskeméti Pedagógus Kórusban énekeltünk akkoriban, s az egyik kórustag, Szegszárdy Imre játszogatott olykor ragtime-ot. A kórus évadzáró összejövetele előtt megkért, hogy hangszereljem meg a „Fig Leaf Rag”-et, s adott hozzá egy kelet-német kiadású Scott Joplin-kottát. Összehoztam valamit, próbáltunk keményen, majd előhozakodtunk az eredménnyel a kórustagok előtt. Bár az egész nagyon esetleges volt, nekünk is, másoknak is nagyon tetszett. Ez 1984 nyarán történt. Pár hónap múlva már azzal a komoly elhatározással álltunk össze újból, hogy szélesebb körben is kipróbáljuk magunkat. Első ízben 1985. március 8-án a művelődési központban egy nőnapi rendezvényen léptünk fel nyilvánosan. Ekkor még a „The Seven Wickeds” („A hét gonosz”) Ragtime Band névre hallgattunk, s durván egy évre rá vettük fel mostani nevünket.

- Melyek voltak az elmúlt 25 év legfontosabb mérföldkövei?
- Nagyon nehéz lenne bármit kiemelni, de a Drezdai Dixieland Fesztivál (1988) és az első lemez (1989) nagy lökést adott. Utána Joe Murányi (Louis Armstrong egykori klarinétosa), akivel először 1992-ben játszottunk együtt és azóta szinte minden évben muzsikálunk közösen, majd 1998-ban az első amerikai turné, amit azóta öt másik követett. Rengeteg fesztiválélmény (Montreux Jazz Festival, Pori Jazz, Sacramento Jazz Jubilee, JazzAscona, Anglia stb.), TV-adások, eMeRT-on-díj, 15 album…
Joe Murányival egy lemezbemutató turné közben, 1993
(Fotó: Fellegi Jenő) 
- Mire vagy a legbüszkébb?
- Arra, hogy még mindig létezünk, és hogy még mindig tudjuk élvezni a bohémkodást. (Elég különleges nevet választottunk, soha nem tudom, hogy ez bohémkodás vagy bohémkedés...) Én legalábbis nem unom még az utolsó hangig meghangszerelt ragtime-okat sem. Valahogy minden koncert más egy kicsit. Persze, van sok díj, pozitív kritika, elismerés, de ha egy dolgot kell választani, akkor tényleg arra vagyok büszke, hogy még nem unjuk halálra magunkat. És még valamire: arra, hogy most már az a generáció is Bohém-tag, amelyik a mi koncertjeinken, fesztiváljainkon nőtt fel. S ráadásul nálunk, "öregeknél" tehetségesebbek, többre fogják vinni - elsősorban Korb Attilára és Mátrai Zoltánra gondolok. És azért arra is büszkék lehetünk, hogy kineveltünk egy jazzértő réteget Kecskeméten, akik nélkülünk talán nem fordultak volna ilyen elkötelezettséggel a műfaj felé. Meg arra, hogy a Bohém Fesztivál kapcsán tavaly mi csináltuk az első élő internetes jazzfesztivál-közvetítést. Volt is rögtön 30 ezer nézőnk.
 
- Voltak-e mélypontok, nehézségek?
- Persze. Bizonyos szempontból, azt hiszem, minden sikertörténet mélypontok és nehézségek sorozatából áll. A kérdés csupán az, hogy ezeket a maga javára fordítja-e az ember, vagy elkeseredik. Minden tagváltás, rosszabbul sikerült koncert, zenekaron belüli nézeteltérés kudarc és mélypont. Ha tanulsz belőle, ha továbblépsz, akkor jó, de ha megragadsz a problémánál, elvesztél.
 
Zenekari fotó a 10 éves évforduló alkalmából
(Fotó: Fellegi Jenő)
- Zenélésetek nemcsak a hallgatókra hat, hanem ti is formálódtatok. Miben változtál, s miben lettek másak a "bohémek"?
- Ezt nemcsak azért nehéz megfogalmazni, mert mi belülről éljük meg, hanem azért is, mert nap mint nap "magunkkal vagyunk körülvéve", nem látjuk kívülről a változást. Rengeteget fejlődtünk zeneileg, improvizációban, színpadi jelenlétben, de legalább ilyen fontos, hogy megtanultuk egymást kezelni, elfogadni, a menetrendszerű összezördülések ellenére is. Egyébként meg öregedtünk sokat, de ez többnyire csak a személyi igazolványainkból derül ki.
 
- Közelebbi és távoli terveitek? Jövőre lesz 50 éves az egykori Pedagógus Énekkar, a Cantus Nobilis Kórus, nem terveztek egy közös évfordulós fellépést?
- A Nemzeti Énekkartól kaptunk már egy közös koncertre való megkeresést, de egyelőre csak ötlet szintjén mozog a dolog. A Pedagógus Kórussal való együttműködés viszont magától értetődőbb és valószínűleg könnyebben kivitelezhető. Elültetted a bogarat a fülemben. Egyébként idén a 25 éves évforduló miatt kiemelten sok koncertet tervezünk, hosszú külföldi turnékkal. És október 24-én jubileumi gálaestet az ország vezető koncerthelyszínén, a budapesti Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. És talán lesz valami a Bohém-felvételek összkiadásából is.
A zenekari napjainkban
(Fotó: Batár Zsolt)  

- Minek köszönhető, hogy negyedszázad után is együtt vagytok, sőt egyre népszerűbbekké váltok?
- Azon kívül, hogy még mindig élvezettel tudunk zenélni, talán annak, hogy mindig tudtunk újítani, hol zeneileg, hol egyéb ötletekkel. És még mindig változatosak vagyunk. Legalábbis külföldi kritikusaink lépten-nyomon ezt állítják, innen származik a honlapunkon is látható szlogen: "a világ valószínűleg legsokoldalúbb jazzbandje". Próbáljuk kinevelni az elkövetkezendő évtizedek közönségét is, idén például 46 ismeretterjesztő ifjúsági koncertet tartunk általános- és középiskolásoknak. Egyébként is mindig igyekszünk jó és különleges kapcsolatot ápolni a közönséggel. A március eleji budapesti klubestünkön például saját készítésű süteményekkel vendégeltük meg a publikumot. Ilyet egy csupa férfiból álló jazzbandtől még senki nem látott. Fel is faltak szépen mindent percek alatt, pedig szép mennyiség volt.
Varga Géza
Bohém Ragtime Jazz Band
Kecskemét Jazz Foundation
H-6001 KECSKEMÉT, Pf. 652.
Tel.: 20/82-447-82
E-mail: tamas@bohemragtime.com
Honlap: http://www.bohemragtime.com

Hallgassuk együtt:

Az a Helén!

(Bohém Ragtime Jazz Band)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu