|
|
Feljegyzések az odúlakóról60
„Mindig is színész szerettem volna lenni, bár a családunkban Árpádig visszavezetve sem találhatunk egyetlen művészembert sem. Kivétel csak a nagyapám volt, aki asztalosmesterként dolgozott, és emellett egy dalárdában énekelt. Neki volt némi művészi hajlama” - mesélte egy őt köszöntő interjúban néhány hete Kovács Gyula. A 60. születésnapját nemrég ünneplő népszerű kecskeméti színész 1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját fővárosi színházakban kezdte, majd a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban játszott. 1983 óta, néhány „szabadúszós” év kivételével, a Katona József Színház tagja. Jancsó Miklós hívására jött a hírös városba, és közel 15 évet, pályafutásának legszebb korszakát itt töltötte. Zenés és prózai darabok jelentős karakterszerepeiben ért el sikereket. „Eljátszhattam George-ot Albee Nem félünk a farkastól művében, Csehov Cseresznyéskertjében pedig Gajevet alakítottam Tordai Teri mellett. Életem fő műve egy monodráma volt: Odúlakó címmel játszottam Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című darabját. Ezzel az előadással meghívtak Angliába, és magyarul játszhattam Londonban, Coventry-ben és Canterbury-ben.”
Kovács Gyula az „odúlakó” szerepében 1996-től Kovács Gyula szabadúszóként dolgozott tovább, de 2007-ben visszatért Kecskemétre. Az idei évadban többek között Csehov Három nővérében, Ferapont szerepében láthatja őt a színházszerető közönség. „Az első itt töltött tizenöt év alatt nagyon megkedveltem a várost, hiszen pályám értelmét itt kaptam meg. Emiatt is második szülővárosomnak tartom Kecskemétet. Olyannyira, hogy Pesten föladtam mindent, és most tizenegy kilométerre innen, Városföldön vettem egy parasztházat. Új barátokra tettem szert, boldog vagyok, mert befogadtak.” (Forrás: *Gál Orsolya: Kovács Gyula Kecskeméten lelt rá pályája értelmére *Katona József Színház *Magyar Színházművészeti Lexikon *Színházi képregény) |
Aktuális lapszámunk tartalma:A Szentföld első magyar nyelvű leírója Az erdélyi magyar művelődési élet nagy egyénisége Kodály önvallomása: a Magyar Zsoltár Szakmája egyik legjobb művelője volt Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||