főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

HÍRÖS ÉPÜLETEK: A Széktói Stadion50

A Széktói Stadion helyén már a múlt század 20-as és 30-as éveiben is aktív „football” élet folyt, két-három elkülönített pályán mérkőztek a kecskeméti csapatok. Az új létesítményt az elmúlt évszázad közepén kezdték építeni. A maratoni kapus betonkaréj rengeteg önkéntes munkával valósult meg.  A közeli városrészről elnevezett stadiont 1962. augusztus 20-án egy Kecskeméti Dózsa – Ganz-MÁVAG mérkőzéssel adták át. Az ünnepi eseményt augusztus 17-én így harangozta be a Petőfi Népe: „Szinte már tradíciószámba megy, hogy az alkotmány ünnepén avatják fel, adják át rendeltetésének hazánkban az új gyárakat, iskolákat, kórházakat, bölcsődéket és a sportlétesítményeket is. A Népstadiont ezen a napon adták át a sportolóknak, s most Kecskeméten ünnepélyes keretek között avatjuk fel a rég óhajtott városi sportstadiont, amely végre nagyszerű otthont ad a város sportolóinak.” 
                                                                                         A Petőfi Népe tudósítása a stadionavatóról

A stadionavató óriási érdeklődés mellett zajlott. A kecskemétiek örömét csak fokozta, hogy az előzetesen esélytelenebbnek tartott hazai csapat kitűnő játékkal fölényesen legyőzte bajnokjelölt ellenfelét. Két nappal később a Petőfi Népe „Vidám hangulatban ünnepelt megyénk lakossága” címmel az első oldalon számolt be az ünnepi eseményről: „A szépen feldíszített stadionban 16 ezer néző előtt az atlétikai, torna, kerékpáros bemutató és a  Hírös Együttes felvonulása után Gombos Aladár, a kecskeméti városi pártbizottság titkára nyitotta meg az avatóünnepséget. Ezután Nyers Rezső pénzügyminiszter mondott ünnepi beszédet. Méltatta az alkotmány jelentőségét, majd dicsérte Kecskemét város lakosságának társadalmi összefogását és további sikereket kívánt a megyeszékhely dolgozóinak.”

A mérkőzés egyik jelenete:
a kecskeméti Tisza elől a
fővárosiak kapusa, Gulyás
a mezőnybe öklözi a labdát


A stadion életében 2002 jelentett nagy változást, hiszen állami és helyi támogatások révén - több mint 500 millió forintból - felújították a lelátókat, és modern központi épületet alakítottak ki. Korszerűsítették a világítást, az öltözőket és az irodákat is. 

A Széktói Stadion madártávlatból

A létesítmény napjainkban a KTE otthona. Az együttes 2008-ban - első kecskeméti csapatként – a másodosztály bajnoka lett, azóta folyamatosan az élvonalban játszik.

(Források:  *Petőfi Népe, 1962  *Wikipédia, a szabad enciklopédia)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu