főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

HÍRÖS ÉPÜLETEK: Katona József Emlékház25

25 éve, 1991. november 8-án adták át Katona József teljes egészében felújított szülőházát, melyben 1970-től emlékmúzeum működött, s napjainkban is a magyar drámairodalom kiemelkedő alakjának emlékét ápolják, őrzik. A Katona József születésének 200. évfordulóján szervezett ünnepségsorozat első eseményén előbb Merász József polgármester köszöntötte az érdeklődőket, majd Kerényi Ferenc, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója mondott avatóbeszédet.

Katona József Emlékház

Idős Katona Tamás takácsmester hajdani otthonában — akkoriban VII. tized 2319 számú épület volt a neve — született 1791-ben a Bánk bán szerzője, és innen kísérték utolsó útjára. Harmincnyolc nyarat látott mindössze. A házat 1810-ben alapjaiban újjáépítették, megtoldották, a nyilvántartásban így szerepelt: Boldogh u. 2. A hajdani kecskeméti főfiskális nevét az irodalmi lapok egy évtized elteltével már „hazafiúi kegyelettel” emlegették. Katona közvetlen Emléktábla Katona József szülőházánhozzátartozói azonban igen szűkösen éltek az ötablakos házban. Alig néhányan tudták, hogy ki játszott, tanult, dolgozott, örvendezett és szomorkodott falai között. 1883-ban ifjú Horváth János orvos javaslatára emléktáblával jelölték meg az épületet. „Az összes magyar hazának részvételével” tartott ünnepségen a Magyar Tudományos Akadémia rangos küldöttsége is részt vett.

Az épület 1971 óta emlékház. A Katona József Emlékház állandó kiállítását megtekintve a látogatók megismerkedhetnek Katona korának helyi és országos kulturális viszonyaival, a drámaíró életével, pesti színházi élményeivel és munkásságával, valamint a Bánk bán históriájának legfontosabb mozzanataival. A kiállított tárgyak között helyet kaptak Katona József kéziratai, a család tulajdonából származó óntányér, egy ceruza és a Bánk bán 1821-es évszámmal megjelentetett eredeti példánya. Az emlékházban 1997 óta rendszeresen időszaki kiállításokat is rendeznek, amelyeknek tematikája részben Katona Józsefhez, részben egyéb művelődéstörténeti, irodalmi és várostörténeti témákhoz kötődnek. Az emlékház rendezvények, konferenciák, előadások, könyvbemutatók, vetélkedők, évfordulós megemlékezések szervezésében és rendezésében is részt vesz.

(Források:  *emlekhazak.hu  *Heltai Nándor: Múzeumavatásra  *Katona József Könyvtár  *Petőfi Népe, 1970, 1991)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu