100 éve, 1915. június 18-án hunyt el Baksay Sándor református püspök, író, műfordító, akadémikus.

1832. augusztus 1-jén született a Baranya megyei Nagypeterden a helyi református iskolamester fiaként. 1939-től a csurgói iskolában tanult, már kisdiákként is papnak készült. 1847-ben Kecskeméten kezdte meg református teológiai tanulmányait, vizsgáit 1855-ben és 1858-ban tette le, 1858-ban pappá szentelték.

Közben tanítóskodott, 1850-55 között Kecskeméten a bölcsészettörténet segédtanára, 1855-től 1862-ig a kiskunhalasi gimnázium tanára volt. Papi szolgálatát 1862-ben Érsekcsanádon kezdte meg, 1866-ban a népes kunszentmiklósi gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. 1870-ben a solti református egyházmegye alesperesévé, 1878-ban főesperesévé választották. 1904-ben a dunamelléki református egyházkerület püspöke lett. Református püspökként felújíttatta a kunszentmiklósi református templomot, kialakíttatta a három timpanonos bejáratot, a mai formájában építtette újjá a toronysisakot, kiköveztette a templom környékét, és új orgonát hozatott. Nevéhez fűződik a jelenlegi kunszentmiklósi klasszicista parókia kialakítása is, amelyet a helyi patakról, tréfás görögösen Bakerionnak nevezett.

Írói szárnypróbálgatását kecskeméti diákként, a Korány című diáklap szerkesztésével kezdte, s kiskunhalasi tanárként a Ballagi Mór által szerkesztett Házi Kincstárban megjelentetett versekkel és elbeszélésekkel folytatta. Az 1860-as években a Keresztyén család című lapban megjelent elbeszéléseinek egyik legcsiszoltabb gyöngye, a Patak banya, amely később, 1887-ben a Gyalogösvény című elbeszéléskötetében is helyet kapott.

Az irodalmi közélet akkor figyelt fel először a nevére, amikor 1865 decemberében Lucanus Pharsaliájának remek fordításáért elnyerte az Akadémia 133 aranyas pályadíját. A Vasárnapi Újságba, többnyire a szerkesztő nógatására, írt elbeszélései színes nyelvezetükkel keltették fel az olvasók figyelmét. Idillikus hangulatot árasztó, a társadalmi konfliktusokat feloldó, népies szólásokkal és fordulatokkal tűzdelt műveiben főként a Kiskunság kálvinista falvainak életét ábrázolta. Írásai sajátos parókiatörténetek, stílusa ráérősen terjedelmes, a romantikus beszélyhez hasonlít. A baranyai és a kiskunsági népéletet tárgyaló néprajzi tanulmányai forrásértékűek, sőt elbeszélései is színes, eleven etnográfiai leírásokban gazdagok. Lefordította még Homérosz Iliászát és Odüsszeiájának első kilenc énekét. A hexameter helyett a magyar hangzáshoz jobban igazodó rímes tizenkettesekben írt Iliász-fordítása nagy vitát kavart a korabeli irodalmi körökben.

Nagyobb elbeszéléseit (Csudálatos történet, Jobb kezem, Jáhel stb.) a Gyalogösvény (1887) és a Szederindák (1891) című kötetekben gyűjtötte össze. 1899-ben jelent meg a mohácsi vész idején játszódó Dáma című történelmi regénye. 1907-ben a Magyar Regényírók Képes Kiadása sorozat 37. kötetében megjelent Pusztai találkozás és Patak banya című elbeszélései elé Mikszáth Kálmán írt méltatást.

A Kisfaludy Társaság 1872-ben választotta tagjai közé. 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1903-ban rendes tagja lett. 1908-tól a főrendiház tagja, 1909-ben a genfi egyetem díszdoktora. 1912-ben, 80. születésnapján, a király a Ferenc József-rend nagykeresztjével tüntette ki.

1915. június 18-án, 82 éves korában halt meg Kunszentmiklóson, ahol a református Öregtemetőben nyugszik. Püspöki székhelyén fontos szerepet játszott abban, hogy az 1679-ben indult református iskola megmaradhasson. Ma is az ő nevét viseli a kunszentmiklósi Református Gimnázium és Általános Iskola.

(Források:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum  *Vasárnapi Újság, 2015)