főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 5.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Iványi Grünwald Béla kedvenc tanítványa125

Erdélyi Béla festőművész125 éve, 1891. május 25-én a Bereg megyei Kelemenfalván (ma az Ilosvai járáshoz tartozik) született a helyi tanító négy gyermekének egyikeként Erdélyi Béla festőművész. A munkácsi gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd a máramarosszigeti tanítóképzőben kapott oklevelet 1911-ben. Ezután a budapesti Képzőművészeti Akadémia növendéke lett, ahol rajztanári képesítést kapott. Tanulmányait kitűnő eredménnyel fejezte be, majd ösztöndíjat kapott a Kecskeméti Művésztelepre, ahol megismerkedett Révész Imre, Ferenczy Károly, Zemplényi Tivadar és Iványi-Grünwald Béla munkásságával, utóbbinak kedvenc tanítványa is lett.

Hazatérve Kárpátaljára rajzot oktatott a munkácsi tanítóképzőben, ahol később évekig az igazgatói tisztséget is betöltötte. Ezt követően Európa képtárait és művésztelepeit látogatta. A munkácsi évek után az ungvári tanítóképző tanára lett, s ekkor alakították meg közösen Boksay Józseffel a művészeti szabadiskolát. 1931-ben megalakult a Kárpátaljai Képzőművészek Egyesülete, melynek tagja Erdélyin és Boksayn kívül még három cseh művész volt. Munkásságukról a korabeli magyar és cseh sajtó egyaránt pozitív kritikákat írt. Ezek a sikerek ösztönözték Erdélyi Bélát, hogy újra nyugatra induljon, és ott érvényesítse művészetét (nem kevés sikerrel).

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Aqua&Luna Apartman Gyula

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


1938-ban tért vissza Párizsból, ahol hat évig élt, és telepedett le véglegesen Ungváron. A visszacsatolás Magyarországhoz lehetővé tette, hogy anyaországi művészek működjenek Kárpátalján, és ezzel egy időben kárpátaljai képzőművészek az országos tárlatokon együtt szerepeljenek Szőnyi Istvánnal, Aba-Novák Vilmossal, Bernáth Auréllal, Molnár C. Pállal.

Erdélyi Béla: Önarckép
Erdélyi Béla: ÖnarcképAz 1944-es szovjet megszállás után még sikerült megalakítania a Képzőművészeti Főiskolát Ungváron - 1946. október 15-én indult meg a tanítás -, ahol Erdélyin és Boksayn kívül még Endrédy György kapott vezető szerepet.

A háborút követő évben megrendezett őszi tárlat még egészen szabad szellemben folyt, de a későbbiekben mind erősebben jelentkezett a felső vezetés „kérése”, hogy kik és mit állíthatnak ki. Egyre gyakrabban került összeütközésbe feletteseivel, nem értette, miért nem jó az, amit fest, s végül, 1949-ben felmentették az akkor már csak iparművészeti szakiskola igazgatói székéből, sőt, hamarosan állását is elveszítette. Hiába próbált engedményeket tenni, és a hatalom számára elfogadható képeket festeni, megbélyegzett maradt, burzsoá csökevény, akinek nincs helye a népokító szocialista művészetben. 1955-ben, 64 éves korában halt meg. Halála után csak tizenhét évvel jelent meg munkássága nagyságát visszafogottan ugyan, de elismerő írás.

(Forrás:  *Magyar Irodalmi Lap)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu