főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Kardalosként érkezett, kétszáz szerep várt rá25

Pályáját tízéves korában a Szegedi Színház tánckarában kezdte, majd 1929-ben kardalosként Kecskeméten folytatta. Különböző társulatokkal bejárta az egész országot. 1949-től 1971-ig, nyugdíjazásáig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Ezt követően is fellépett ott kisebb szerepekben.

 Jánoky Sándor színész, Jászai-díjas, érdemes művész 1911 márciusában, Szentesen született. Fiatalabb éveiben elsősorban bonviván és táncos-komikus szerepekben tűnt ki, később jelentős karakterszerepekben bizonyított. Élete egyik legnagyobb alakítása a Bánk bán Tiborca volt. Utoljára Molnár Ferenc Doktor úr című darabjában lépett fel. 25 éve, 1984. szeptember 12-én, a hírös városban hunyt el.

Jánoky Sándor Tiborc szerepében
(Katona József: Bánk bán - Kecskemét, 1961)

"A kecskeméti Katona József Színháznak 1949 óta vagyok egyfolytában a tagja" - nyilatkozta 1969-ben. - "Huszonegy szezon, csaknem kétszáz szerep, melyiket emeljem ki? Minden évadról pontos kimutatást vezetek, de ki kíváncsi a pontos statisztikára? A szerep a színpadon élt, akik látták, azok számára maradt belőle valami öröm vagy bosszúság, akik meg nem, azok számára szívesen újrajátszanám valamennyit."

(Forrás:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Színházi képregény)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu