főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2020. szeptember 29.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

VALLOMÁSOK: Kenyeres Dénes nyá. honvéd alezredes, nemzetőr tábornok75

Kenyeres Dénes amatőr repülés- és hadtörténész, nyugállományú honvéd alezredes, nemzetőr tábornok75 éves Kenyeres Dénes amatőr repülés- és hadtörténész, nyugállományú honvéd alezredes, nemzetőr tábornok. Szentkirálypusztán született 1942. szeptember 8-án. Általános iskoláit szülőhelyén és Nagykőrösön végezte, azután földmíves szülei mellett kezdett dolgozni. 1960-tól nyugállományba vonulásáig a Magyar Néphadsereg, később a Magyar Honvédség állományának tagja volt. Önkéntes sorkatonaként kezdett, majd végigjárva a ranglétrát 1997-ben mint alezredes szerelt le. Többek között Szolnokon, Cegléden, Szentkirályszabadján és Veszprémben szolgált. 1988-ban Kecskeméten az ezredparancsnok szakmai helyettese és a helyőrség hadtápfőnöke lett. Közben tanulmányait is folytatta: előbb Szolnokon a Tiszthelyettesi Iskolát végezte el, azután Kecskeméten, a Katona József Gimnáziumban érettségit szerzett, míg egyetemi diplomáját a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hadtáp szakán vehette át. Akadémiai tanárai biztatására kezdett el kutatással és írással foglalkozni. Helytörténeti vonatkozású, illetve Kecskemét hadtörténetével foglalkozó tanulmányai, fotói polgári és katonai folyóiratokban láttak napvilágot. 16 önálló kötete is megjelent. Több katonai kitüntetést kapott érdem és évek után, így például a Haza Szolgálatáért Érdemérem és a Tiszti Szolgálati Érdemjel arany fokozatát, illetve a Honismereti Munkáért Emlékérmet. Számos civil szervezet tagja, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Kecskeméti Szervezetének elnöke, az 1956 Magyar Nemzetőrség helyi parancsnoka, az 1956-os Vitézi Rend, a Veterán Repülők Egyesülete, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete és a Honismereti Egyesület tagja.

„Kenyeres őseim földműveléssel foglalkozó, református vallású emberek voltak. Kutatom a családfánkat – nagyanyám révén a neves nagykőrösi Czira család leszármazottjának is mondhatom magam –, és 300 évre visszamenőleg úgy találtam, hogy eleim mindig szorgalmasan dolgozó, becsületes, tisztességes emberek voltak. Egyetlen egy iratot sem leltem arra nézvést, hogy törvény elé kellett volna egyiküknek valaha is mennie. Sok gyermeket vállaltak, bár egyszerű, mégis szépen öltözött családtagok tekintenek ránk a régi fényképekről. Én is igyekeztem hozzájuk hasonló életet élni, a hadsereg szolgálatában, a közösség javára próbáltam a dolgomat tenni. Amikor nyugállományba vonultam, a hivatalos okiratra többek között ezt is ráírták: «Kenyeres Dénes alezredest mindig valami belső tűz hajtotta, a jobbra, a többre való törekvés.«

Szüleimmel és testvéreimmel, 1960-ban
Szüleimmel és testvéreimmel, 1960-ban

 
Felső-Szentkirálypusztán születtem ugyan, de minden hivatalos papíromon Kecskemét áll a születési hely rovatban. Abban az időben ugyanis Szentkirályon nem működött anyakönyvi hivatal, s mivel közigazgatásilag a hírös városhoz tartoztunk, Kecskemétet írták be szülőhelyemnek, itt is kereszteltek meg. Szüleim egyszerű parasztemberek voltak. Édesapámék Szentkirályon, míg édesanyámék Borbáson laktak, és 1938 februárjában egy ottani Zsuzsanna napi ünnepségen ismerkedtek össze. Az első találkozásból életre szóló szerelem lett: 1941 novemberében fogadtak örök hűséget és kitartást egymásnak. Négy gyermeket, két fiút és két lányt neveltek föl. Családjaink körében még valamennyien élünk. Öcsémnek hozzám hasonlóan 3 gyermeke van, míg húgaim két-két gyereket vállaltak, azaz ha nem is olyan nagyok a családjaink, mint például a Czira-dédnagymamámé – ő 16-szor szült –, de a család szeretetét visszük tovább.

Általános iskoláimat Szentkirályon kezdtem meg. 1953-ban családi okok miatt, apám egyedül maradt nagynénje kérésére Nagykőrösre költöztünk, így az ötödik, hatodik és hetedik osztályt ott jártam ki. Igen hasznos három év volt ez számomra, tanyasi gyerekként a »városba« kerülve új iskolával, új tanárokkal ismerkedtem meg, kicsit a jó értelemben vett csibészséget is elsajátítottam, egyszóval jót tett nekem ez a változás. 1956 októberében azután visszatértünk szülőhelyemre – a forradalom előtt egy nappal már ismét a szentkirályi iskolapadot koptattam –, az elemit már ott fejeztem be. Hálás szívvel emlékezem ottani tanáraimra, többek között Lövétei Józsefre és feleségére, akik végtelenül kedvesek, segítőkészek voltak. Később sokat profitáltam abból, ahogy a mélyen jobboldaliként gondolkodó, korábban katonatisztként szolgáló Jóska bácsi az 56-os eseményeket prezentálta felénk. Már akkor megmondta nekünk: »Meglátjátok, a magyar történelembe ez egyszer majd úgy fog bekerülni mint forradalom és 16 évesenszabadságharc«. Látnoki szavai valóra váltak. Talán az ő hatására, no meg a Kecskemét főterén sétáló magyar és orosz egyenruhások látványa miatt, de a hozzám hasonló vérmérsékletű nagybátyám tettei is erre vittek – amikor a sorozáson nem felelt meg, éktelen haragra gerjedt, később postás, majd mezőőr lett –, titkon már ekkor is arról álmodoztam, hogy egyszer majd honvédtiszt leszek.

16 évesen

A nyolcadik osztály végeztével teljesen természetes volt, hogy otthon maradjak, és a földműveléssel foglalkozó, bérelt földön gazdálkodó szüleim mellett paraszti munkát végezzek. Már ezekben az években is sokat olvastam, zsebpénzemből a kecskeméti piacon rengeteg könyvet vásároltam. De nem a kalandregények érdekeltek, hanem annál inkább a történelemmel, azon belül is főleg a hadtörténettel foglalkozó írások.

Az évek gyorsan teltek, közben bennem a katonai pálya iránti vonzalom egyre csak nőtt. 1960 nyarán úgy éreztem, lépnem kell. Bemotoroztam Kecskemétre, és a főtéren az első szembejövő egyenruhástól megkérdeztem, miként lehetnék én is katona. Ő elküldött a hadkiegészítő parancsnokságra, ahol számomra is váratlanul – akkor még nem töltöttem be a 18. életévemet –, mondhatni »tárt karokkal« fogadtak. Szüleim engedélyével azután szeptember 5-én besoroztak, és amikor a kapun kiléptem, nálam boldogabb ember a világon aligha akadt akkor, katonakönyvemben ugyanis ez állt: »Katonai szolgálatra alkalmas«.

Várva várt behívómat október végén kaptam meg. 1960. november 14-én, Kecskeméten, a László Károly utcai kultúrházban kellett jelentkeznem, ahol Szolnokra, a tüzéralakulathoz osztottak be. Azon a napon kezdődött, s azután 37 évig tartott katonai pályafutásom. Sosem bántam meg, hogy tulajdonképpen egész életemben a hadseregben szolgáltam. A honvédtiszti pálya nekem karriert is jelentett. Nyolcosztályos parasztfiúként vonultam be, és a hadseregben lehetőséget kaptam a tanulásra – leérettségizhettem, azután négy nagyobb katonai iskolát, többek között a hadi akadémiát is elvégezhettem –, és végül honvéd alezredesként vonultam nyugállományba. Végtelen hálával gondolok vissza egykori parancsnokaimra, akik ambícióim mellé álltak, és engedtek tanulni.

Ifjú katonaként        Jelentéstétel Romány Pál előtt, 1985-ben
                                          Ifjú katonaként                          Jelentéstétel Romány Pál előtt, 1985-ben

Másik nagy álmom is teljesült: rövid sorkatonai szolgálat után, 1962 áprilisában, immár továbbszolgálóként Kecskemétre helyeztek, és itt nemcsak katona, hanem repülő- és helikopterszerelő is lettem. Később katonai előmenetelem mellett egyre fontosabb beosztásokat is kaptam. Ha kellett, foglalkozásokat tartottam a sorállománynak, alaki szabályzatot oktattam, katonai delegációkat fogadó díszszázad élére álltam... stb., pályám végén az ezredparancsnok szakmai helyettese és a helyőrség hadtápfőnöke lettem. Az a jó bajtársi közeg, amelyben ezeket az évtizedeket éltem át, ebben is sokat segített.

Szentkirályszabadján Mi–8-as szállító-helikopter mellett, 1974-ben
Szentkirályszabadján Mi–8-as szállító-helikopter mellett, 1974-ben

Csurgai István és Vári Gyula bemutató pilótákkal, 1996-ban
Csurgai István és Vári Gyula bemutató pilótákkal, 1996-ban


Külön kiváltságként éltem meg, hogy az akadémia elvégzése után elkezdhettem publikálni. Természetesen a magyar honvédségről, a légierőről írtam. A rendszerváltás éveiben különösen fontos volt a katonai tudat megújítása, értékeink fölelevenítése – a jelképekről ekkor több tanulmányt is közzétettem. Több megyei napilapnak is küldtem anyagokat. Így például 1994-ben megváltozott a katonai törvény, ezzel kapcsolatban a Petőfi Népében cikksorozatom jelent meg, igyekeztem az új jogszabályt az olvasók számára érthetővé tenni. De írásaimat közölte a veszprémi, a szolnoki és a Békés megyei napilap is.

Búcsú a repülőbázistól, 1997-ben
Búcsú a repülőbázistól, 1997-ben


A vonatkozó törvényi rendelkezések miatt 1997 szeptemberében, amint betöltöttem az 55-öt – nem egy hónappal vagy egy félévvel később –, azonnal nyugállományba kellett mennem. Kettős érzés volt bennem. A szolgálat átadása természetesen nem esett jól, ugyanakkor egyfajta örömöt is okozott, mert egy kicsit megfáradtam már. A nyugállományba helyezés persze nem jelentette azt, hogy az alakulattal, a bajtársaimmal véglegesen szakítok. Repülőtéri belépőmet le se kellett adnom, a következő években ugyanis rendszeresen kijártam hozzájuk, a repülőbázis eseményeiről, hadgyakorlatairól készített szöveges tudósításaimat, fotóimat több megyei lapnak is elküldtem, katonai témájú tanulmányaimat különböző szakmai folyóiratok rendszeresen közölték.

Kenyeres Dénes: Életem és katonai pályám    Kenyeres Dénes: Kecskemét és a hadak
Az elmúlt években 16 kötetem jelent meg

Életem újabb fordulópontját írói vénám kiteljesedése hozta. Első önálló, a kecskeméti repülésről és a repülőtér történetéről szóló könyvem Ikarosz nyomdokain címmel 1998-ban jelent meg. Azóta időm legnagyobb részét tudományos munkával töltöm, kutatással – járom a levéltárakat, könyvtárakat, múzeumokat, állandó vendége vagyok a HM Központi Irattárának, kapcsolatot tartok, levelezek az idősebb katonatisztekkel – és az összegyűjtött anyagok rendszerezésével. Ennek köszönhetően a napokban már a 16. kötetem látott napvilágot, amelyben az 1848/49-es magyar szabadságharc tábornokainak, törzstisztjeinek sorsát, hőstetteit és kitüntetéseit összegeztem. De írtam már a harci helikopterekről, a vadászrepülőgépekről, a magyar történelemben használt katonai kitüntetésekről, emellett lejegyeztem a kecskeméti helyőrség múltját, a város hadtörténetét és életem, katonai pályám legfontosabb állomásait is.

Lovagavatás Balatonfüreden, 2001-ben
Lovagavatás Balatonfüreden, 2001-ben


A könyvírás mellett mindennapjaimat egy másik, korábban szintén nem gyakorolt tevékenység tölti ki: civil szervezetek munkáját segítem. Szolgálati időm alatt csak parancsnoki engedéllyel végezhettem effajta tevékenységet, időm sem volt rá, így azokban az években egyedül a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének tagja voltam. Nyugállományba vonulásom után már elhárult minden akadály az elől, hogy civil szervezetekben is munkálkodhassak, ezért több egyesülethez, szövetséghez csatlakoztam – a Honvéd Hagyományőrző Egyesület területi szervezetében már kifejezetten vártak rám. De nemcsak a közösségért való tenni akarás motivált, közrejátszott ebben az is, hogy szerettem volna valakikhez tartozni, valahova erősen kötődni. Rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy a Nemzetközi Szent György Lovagrend és az 1956 Magyar Nemzetőrség, illetve az 1956-os Vitézi Rend tagjává avattak. Ahogy haladt az idő, többen is kapacitáltak, hogy vezetői feladatokat is lássak el, ennek kutatói munkámra való hivatkozással sokáig ellenálltam, négy évvel ezelőtt azonban Jósa Iván kérésére engedtem, azóta a HOHE városi szervezetének nemcsak tagja, elnöke is vagyok. Ezzel párhuzamosan a nemzetőrök kecskeméti parancsnoka is lettem.

Koszorúzás a II. világháborús hősök emlékművénél, 2007-ben
Koszorúzás a II. világháborús hősök emlékművénél, 2007-ben


Tagtársaimmal, bajtársaimmal közösen megemlékezéseken, koszorúzásokon, szoboravatásokon, hősök napi programokon, ünnepi szentmiséken, istentiszteleteken veszünk részt. Korábban a Helyőrségi Klubban nagy sikerű konferenciasorozatot rendeztünk, melyeken többek között Kossuth, Balassi, Rákóczi és Mátyás király életével, tettével ismerkedhettek meg az érdeklődők. Büszke vagyok arra is, hogy tavaly a vidéki városok közül elsőként mi szerveztünk országos emlékkonferenciát 1956 hatvanéves jubileuma kapcsán. Az is szívet melengető érzés, hogy néhány hét múlva, szeptember 23-án a Nagytemplomban beszédet mondhatok a Történelmi Vitézi Rend avatási ünnepségén.

Doni szentmise után a Nagytemplom előtt, 202-ben
Doni szentmise után a Nagytemplom előtt, 2002-ben

Sajnos, nemcsak örömünk, szomorúságunk is bőven adódott az elmúlt években. Immár 70 bajtársamat kellett eltemetnem, a gyászszertartásokon gyakran kellett emlékbeszédet tartanom. Úgy gondolom, hogy a magyar katonák – akár a közelmúltban, akár a régebbi időkben szolgáltak – mindenképpen megérdemlik, hogy emléküket megőrizzük, hiszen az évszázadok során küzdöttek, véreztek, hősi halált haltak ezért a hazáért, Magyarország jelenét nekik is köszönhetjük.

A hadi relikviák gyermekkorom óta szenvedélyesen érdekelnek. Már egész fiatalon elkezdtem a katonai tárgyakat gyűjteni, az első bajonettemet még 1953-ban, 11 évesen szereztem. Utána egy gyalogsági ásóra, majd kitüntetésekre tettem szert. Később gyűjteményem szépen szaporodott, de az az igazság, hogy az utóbbi időben ez a hobbim egy kissé háttérbe szorult. A military- és a numizmatikai találkozókon, a hagyományőrző programokon rendre részt veszek, nagy becsben tartott értékeimet mintegy 50 kiállításon – tiszti klubokban, múzeumokban, kórházakban, iskolákban – már be is mutattam. Emellett a már meglévő tárgyakat publikációim illusztrációjaként is gyakran használom.

Éremgyűjteményemmel Veszprémben, 1976-ban       Esküvői fotónk
             Éremgyűjteményemmel Veszprémben, 1976-ban                       Esküvői fotónk

A helyi 8-as buszra várva 1964 őszén, egy esős délutánon találkoztam először a feleségemmel. Két évvel később – nagymamám tiszteletére – november 19-én, Erzsébet napon házasodtunk össze, azóta is együtt vagyunk. Három gyermeket neveltünk föl. Egyik fiunk Budapesten, a másik Ballószögben él, míg lányunk maradt Kecskeméten. Mindhárman házasok, már hat unokával is megörvendeztettek bennünket. A családnak nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok, igyekszem összetartani, a nevesebb évfordulókon, születésnapokon, névnapokon mindig együtt vagyunk. Ha egy évben nincs kerek családi jubileum, akkor sem marad el a közös ebéd vagy vacsora. Így például a feleségemmel való ismerkedésünk 50. évfordulójáról is együtt emlékeztünk meg, de megünnepeltük azt is, amikor az egyik fiam, a felesége és két lánya életkorát összeadva épp 100 évet kaptunk.

Népes családommal
Népes családommal


A szerencse fia vagyok, Isten és a Sors kegyeltje. Nem is álmodtam, hogy ilyen nagyszerű katonai pályát futok majd be. Csak egy egyszerű honvédtiszt akartam lenni, és még ezredparancsnok-helyettesi beosztást is kaptam. 16 könyv írójaként, hadi relikviák jelentős gyűjteményének birtokosaként és legfőképp egy nagy család fejeként úgy látom: nagyon szép karriert értem el. Ha újrakezdhetném, utamat örömmel járnám újra végig. Az is tartást, önbecsülést ad, hogy a hírös városban élhetek!"
(Lejegyezte: Varga Géza)


Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu