főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Kertész Gábor főorvos1955. szeptember 4.

1955. szeptember 4-én Budapesten született Kertész Gábor főorvosKertész Gábor sebész-traumatológus-kézsebész szakorvos, részlegvezető főorvos. 1974-ben a Bányai Júlia Gimnáziumban érettségizett, majd 1980-ban, summa cum laude minősítéssel, orvosi diplomát szerzett Szegeden. 1984-ben sebészetből, két évvel később baleseti sebészetből, 1994-ben pedig kézsebészetből szakvizsgázott. 1980 óta a Bács-Kiskun Megyei Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztályán dolgozik. Az önálló kézsebészet szakma egyik magyarországi alapítója. 1991-ben ő végezte az első végtag-visszavarrást a megyében. 1991-ben megalapította a Hírös Manus Alapítványt, az ország első kézsebészeti alapítványát. 2004 óta önálló kézsebészeti részleget vezet a megyei kórházban. A kézsebészet minden területét műveli: a baleseti ellátáson kívül a reumás betegek ellátása, kisízületi protetica, fejlődési rendellenességek, mikrosebészet, másodlagos rekonstruktio. 2010-ben vendégelőadóként meghívták Zürichbe a DAH Kongresszusra, ahol a szakmai eredményeiről számolhatott be. Számos tudományos cikk, közlemény szerzője szakmai folyóiratokban. A Magyar Kézsebészeti Társaság, a Magyar Traumatológiai Társaság, az Osztrák Baleseti Sebészeti Társaság, a Németnyelvű Országok Kézsebészeti Társaság (DAH) és az Európai és Világ Kézsebészeti Társaságok (FESSH, IFSSH) tagja. Kitüntetései: Kórházért Elismerő Oklevél (1997), „Az év embere az egészségügyben” (2004, 2005), Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (2005). Az általa vezetett kézsebészeti team több szakmai és önkormányzati elismerést is kapott.

(Források:  *Kecskeméti Megyei Kórház  *Kézsebészeti Centrum  *Ki Kicsoda Kecskeméten)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu