főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Kéztörésének is köszönheti, hogy műszaki tanár lett70

Dr. Kuti István ny. főiskolai oktató, rektorhelyettesDr. Kuti István nyugalmazott főiskolai oktató, rektorhelyettes Győrben született 1946. május 10-én. Testnevelő tanárnak készült, az élet azonban más területre vitte. „Örök életemben testnevelő szerettem volna lenni és sportoltam. 18 éves koromban az NB I-ben kézilabdáztam Győrben, és az ottani lehetőségeim adtak módot arra, hogy jelentkezzem a TF-re. De egy májusi edzőmérkőzésen eltört a kezem, így nem tudtam felvételizni, ezért elmentem gépipari technikumba 1964-ben Kecskemétre. Ott nagyon jó társaság jött össze, most is tartjuk még a kapcsolatot, ez volt az első évfolyam. 250-en kezdtünk és 80-an fejeztük be. Ez meghatározó volt az életemben, mert várost is váltottam, Győrből eljöttem Kecskemétre. A végzésem után 1967-ben, itt maradtam Kecskeméten a Műszaki Főiskolán. Ott dolgoztam két évet, és ez alatt végeztem tovább iskolámat, a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki tanár szakán, és gyakorlatilag így csatlakoztam a pedagógus pályához.”

1971-től az akkor induló Bács-Kiskun Megyei Pályaválasztási és Munkapszichológiai Tanácsadó Intézetben dolgozott, mérnöktanárként elsősorban pályaválasztási kutatásokban vett részt, munkahely-elemzéseket készített. 1974-től 2012-ig az Óvónőképző - később Tanítóképző, azután KEFO - tanára lett, tanársegédként kezdett, majd a ranglétrát végigjárva 2000-től a rektorhelyettesi feladatokat is ellátta.

Rektorhelyettesként a Kecskeméti Főiskola diplomaosztó ünnepségén 2011-ben
Rektorhelyettesként a Kecskeméti Főiskola diplomaosztó ünnepségén 2011-ben


Munkája során országos és nemzetközi elismertséget szerzett az óvodáskorúak képességfejlesztésében. Feleségével közösen kidolgozta és terjesztette a KÖRLÁNC környezeti nevelést az óvodai területen. 1997-től közoktatási, 1998-tól akkreditációs szakértő volt. Több mint 100 módszertani videós segédanyagot készített, két anyag országos terjesztést nyert. 50-nél több továbbképzést tartott feleségével az ország különböző helyein, 20-nál több elérte a 20-30-40 órás időtartamot.

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


A Tanítóképző Főiskolák Országos Tantervfejlesztő Bizottságának tagja, a kreditrendszer bevezetését előkészítő bizottság elnöke, a Magyar Pedagógiai Társaság megyei szervezőtitkára, később elnöke, a Közalkalmazotti Tanács elnöke, a Felsőoktatási Tudományos Tanács Természettudományi Bizottságának tagja, illetve a Projektpedagógiai Társaság elnökhelyettese volt. Szakmai tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták: Oktatásügy kiváló dolgozója (1977), TIT Aranykoszorús jelvény (1989, 1995, 2002), Elismerő oklevél a Pedagógus Szakszervezet elnökségétől (1987), Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (2002), KEFO Tanítóképző Kar aranygyűrűje (2009), a KEFO aranygyűrűje (2011), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2012).

(Források:  *Kecskeméti Televízió  *Ki kicsoda Kecskeméten  *Valóság, 2005  *Vásárhelyi Bálint: "Üzletembernek kell néha lenni")

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu