főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Kodály szeminárium huszonötödször25

Három évvel Kodály halála után, 1970-ben rendezték meg először a Kodály szemináriumot. A kurzust kezdeményező Kodályné választása a helyszín tekintetében a szülővárosra, Kecskemétre esett, ahol örömmel befogadták a rendezvényt. A nyitó ünnepséget a színházban tartották, ahol a megye és a város akkori párt és állami vezetői is megjelentek. A külföldi résztvevők jórészt a „vasfüggönyön” túlról érkeztek, ami akkoriban meglehetősen szokatlan volt. A Kodály-módszert azonban a rendszer ideológusai alkalmasnak tartották arra – ahogyan ma mondanánk –, hogy javítsa az országimázst a szocialista táboron túl is. Hol van már a „vasfüggöny” és hol vannak az akkori ideológusok? A Kodály-módszer, az 1975-ben létrehozott intézet és szeminárium népszerűsége azonban azóta is töretlen. Idén nyáron már huszonötödször rendezik meg.   

EGY RÉGI ÉS EGY ÚJ IGAZGATÓ

ERDEI PÉTER, a Kodály Intézet igazgatója: 1975 – 2008
A Kodály Intézet alma materré nőtte ki magát a Kodály-koncepció nemzetközi kivirágzása tekintetében. Előbb-utóbb mindenki „elzarándokol” ide az éves kurzusra vagy egy nyári szemináriumra, hiszen az intézet talán az egyetlen olyan centrum a világban, ahol a Kodály-koncepciót a maga tisztaságában, autentikus hűségében és a legmagasabb színvonalon közvetítjük kompromisszumok, megalkuvás nélkül.
A szeminárium indulása idején 1970-ben teljesen más volt a világ és Magyarország helyzete. 39 év telt el azóta. Mi minden változott?
1970-ben a külföldiekre úgy tekintettek itthon, mint a csodabogarakra. Ők is félénkebbek voltak, mindig csoportosan jártak. Szinte fogták egymás kezét, amikor a szállodától az iskoláig vagy a koncertteremig mentek. Más oldalról az ideérkező külföldiek a tudásukat tekintve nagyjából egy szinten voltak, és a szemináriumi részvétel egy induló tájékozódás volt a részükről. Ma már ez egy szabad ország, tehát a külföldiek félelem nélkül, szabadon mozoghatnak, barátságokat köthetnek, végezhetik a szakmai munkájukat. A másik különbség, hogy az elmúlt évtizedek során a világ minden tájára eljutott a Kodály-koncepció, ezért a szeminári-umra érkezők nagyon eltérő tudásúak és érdeklődésűek. Ez arra ösztönzött bennünket, hogy specializálódjunk, ezért ma már nagyon cizellált, majdhogynem egyénileg szerkesztett a program. 

NEMES LÁSZLÓ NORBERT, a Kodály Intézet igazgatója: 2008 –
A nyári Kodály szemináriumok egyik fontos funkciója, hogy felkeltse az érdeklődést a Kodály-koncepció mentén kialakult magyar zeneoktatási gyakorlat – részben az iskolai zenei nevelés, részben a professzionális muzsikusok, illetve zenetanárok képzése – iránt. Nagyon sokan vannak, akik a nyári szemináriumon szerzett élmények hatására térnek vissza az egyéves kurzusra. Igazgatóként számomra ez az első szeminárium, bár korábban tanítottam itt már több alkalommal, ez most teljesen más. A munkatársaimmal együtt reggeltől estig dolgozunk, hogy összetartsuk ezt a rendkívül szerteágazó programot, de ez egy csodálatos örömforrás minden pillanata, és nagyszerű a csapat is.
Hányan érkeztek most a szemináriumra? Lehetett-e érzékelni a jelentkezésekben a gazdasági válságot?
Közel 100 hallgató van most itt, akik a kurzus utolsó hetében kiegészülnek mintegy 20 határon túli magyar énektanárral. Egészen különleges a szeminárium légköre. Most már egyre többet beszélgetünk, egyre több a kérdés. Az első napokban kicsit meg voltak illetődve, de mostanra megnyíltak, és fontos kérdéseket tesznek fel. Biztosan lehetett volna még több hallgatót szerveznünk, de ugyanakkor azt is látni kell, hogy még ebben a válsággal terhes időben is eljöttek nagyon messziről a szeminárium kedvéért.  Vannak hallgatóink Brazíliából, Kanadából, Malajziából, Japánból és Kínából, hogy csak néhány országot említsek.

EGY RÉGI ÉS EGY ÚJ HALLGATÓ

MĀIRĒAD NĪ CHONDŪIN, Írország   Māirēad Nī Chondūin
1999-ben érkeztem először Kecskemétre az éves kurzusra, s aztán két évig maradtam, most pedig a nyári szemináriumon kívül még a mesterképzésre is jelentkeztem. Otthon a zenei tanulmányaim során csak beszéltek a zenéről, itt „csinálták” a zenét, és ez nagyon tetszett nekem. Ha magad is aktívan zenélsz, akkor sokkal jobban megérted a muzsikát, mintha csak elmondanák. A zene a kottában halott dolog, amíg meg nem szólaltatjuk.
Ennyire egyedülálló lenne az itt folyó képzés ebből a szempontból?
Igen, s éppen ezért fantasztikus, ahogyan itt tanítanak.  A nyári kurzus is úgy van felépítve, hogy megfelel annak az elvnek, hogyha jó tanár akarsz lenni, akkor jó zenésznek is kell lenned. A munkámban én is próbálom a gyerekeket és a zenét közvetlen kapcsolatba hozni. A tanulók jól érzik magukat, és a Kodály-módszer segítségével gyorsan is tanulnak. A gyerekektől érkező visszajelzések pedig meggyőzik a többi kollégát is a módszer hatékonyságáról, ami Írországban egyébként is elismert.

MEGAN HUCKABAY, Kanada
Sokat hallottam már a Kodály-módszerről, de csak részleteiben ismertem. Úgy gondoltam, hogy itt az idő, hogy mindezt összerakjam és kiegészítsem.  Az amerikai és kanadai oktatás-nak az a hibája, hogy nagyon szeparáltan tanulnak mindent.  Párhuzamosan folyik az ismerkedés a zenével és a képességek fejlesztése, de valahogyan ezek nem integrálódnak. Az itteni tanárok azért különlegesek, mert erre az integrálásra képesek, ráadásul ők maguk is zenészek. Úgy érzem, hogy mindenkinek az életében vannak olyan pillanatok, amikor egy kicsit meg kell állni, mert szükség van az addigiak összefoglalására. Nekem ezt jelenti ez a szeminárium, s amit tapasztaltam, a gondolkodásban, a zenéhez való viszonyulásban revelációként hatott rám, de hát nem véletlen, hogy ez már a huszonötödik szeminárium, és még mindig jönnek, hogy felfrissüljenek, hogy kinyissák a szemüket valami újra.

Kállai Erzsébet

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu