175 éve, 1842. december 8-án született Csiky Gergely drámaíró, műfordító. Kisgyermekkorától papnak készült, nyolc idegen nyelvet tanult meg és komoly világirodalmi műveltséget szerzett. Felszentelése után gimnáziumi tanár lett Temesvárott. Országos elismertségét 1875-ben vívta ki a verses formában írt, mitológiai környezetben játszódó Jóslat című drámájával, mellyel elnyerte az Akadémia Teleki-díját. Ettől kezdve a színműírás és a fordítás lett Csiky Gergely igazi működési tere. 1878 végén a fővárosba költözött, hogy minél jobban az irodalomnak élhessen. Egyházi főhatósága azonban nem jó szemmel nézte, hogy mint fölszentelt pap, ereje legnagyobb részét a színpad részére fordítja, s miután ezt hivatalosan is tudomására hozta, Csiky kilépett az egyházi rendből, az evangélikus vallásra tért át és megnősült. Élete további részében is lankadatlan buzgalommal dolgozott, 35 eredeti színművet írt és harminckilencet fordított le idegenből magyarra. A talán legtöbbet játszott darabja, A nagymama az 1960-as évek elején Kecskeméten is óriási sikert aratott, míg a Buborékok című vígjátékát 2012 áprilisában mutatta be a Katona József Színház.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Magyar Katolikus Lexikon  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)

75 éve, 1942. december 8-án hunyt el Rédl Rezső piarista tanár, botanikus. 1895. február 11-én született. Középiskoláit Tatán, Vácott és Rózsahegyen végezte. 1913-ban, Vácott lépett a piaristák rendjébe, 1918-ban tett szerzetesi fogadalmat, 1920 júliusában szentelték pappá. 1921-ben a budapesti egyetemen természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Ezt követően előbb a fővárosban, azután Veszprémben, 1925-től Kecskeméten, 1926-tól – doktorrá avatása évétől – pedig haláláig ismét Veszprémben tanított. Élete utolsó éveiben szakfelügyelő volt. A Bakony flóráját kutatta, és növényföldrajzi vonatkozásokat is érintve feldolgozta. Pillitz Benő munkáját folytatta. 1942-ben megjelent, Veszprém megye növényzetét ismertető munkájában új társulás-tani szemlélettel 1402 fajtáról adott leírást, és több új növényfaj előfordulásáról is beszámolt. Tanulmányai a szaklapokban és a helyi sajtóban (Természettudományi Közlöny, Veszprémi Híradó) jelentek meg. Zircen, a Bakonyi Panteonban tábla őrzi emlékét.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Magyar Katolikus Lexikon  *Pannónia Könyvtár)

75 éves Lapis András szobrászművész. 1942. december 8-án Kecskeméten született. Diplomáját 1974-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerezte, ahol mestere Szabó Iván és Rozanits Tibor volt. Elsősorban éremművészként ismert, emlékérmeket, éremportrékat tervez és készít, egyúttal épületplasztikákat, köztéri alkotásokat, portré-szobrokat, kisplasztikákat, aktszobrokat is mintáz.

Lapis András: Petőfi 

Lapis András sokoldalú szobrászegyéniség, aki ugyanúgy otthonosan mozog a természetelvű és expresszív kisplasztikák megteremtésében, mint a legkülönfélébb ünnepi és alkalmi érmek előállításában. Alkotásaira a szimbolikus ábrázolás és az emblematikus tömörítés egyaránt jellemző.
(Kecskeméti emlékeiről 2012-ben készített cikkünk itt olvasható.)
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Révai Új Lexikona  *www.artportal.hu) 

65 éves dr. Édes István orvos, belgyógyász, kardiológus. Kecskeméten született 1952. december 8-án. 1977-ben „summa cum laude” minősítéssel végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Tanulmányi munkája eredményeként Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésben részesült. Gyakornokként a SZOTE Biokémiai Intézetében kezdett dolgozni, ahol részt vett a TDK munkában is. 1985-től a SZOTE II. sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanársegéde, majd egyetemi adjunktusa. 1985-ben belgyógyászatból, 1990-ben kardiológiából szerzett szakorvosi képesítést. 1987-1990 között a Cincinnati Egyetem Gyógyszertani és Sejtbiológiai Intézetében dolgozott meghívott kutatóként, jelenleg az egyetem vendégprofesszora. Kandidátusi értekezését 1987-ben a kardiomiopátia experimentális vizsgálatából és modellezéséből írta. Akadémiai doktori értekezését 1996-ban védte meg, „Az adrenerg-receptorok által mediált intracelluláris folyamatok szerepe a szívizom kontraktilitásának szabályozásában” címmel. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült.

1994-től intézetvezető egyetemi docens, majd egyetemi tanár, igazgató a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szív- és Tüdőgyógyászati Klinikáján, melyet 1999-ben irányításával Kardiológiai Klinikává szerveztek át.

Édes István professzor kardiológiai iskolát teremtett Debrecenben. Vezetésével a kardiológiai betegellátás minősége és volumene impozáns fejlődésen ment keresztül, a klinika technikai és személyi feltételei jelentősen javultak. Édes professzornak kiemelkedő szerepe volt a Nemzeti Fejlesztési Terv keretein belül megvalósított „Auguszta projekt” Kardiovaszkuláris és Onkológiai Komplex Regionális Egészségcentrum” tervezésében, kivitelezésében és működtetésében. 2005-2007 között az Auguszta projekt szakmai vezetője volt, majd 2007-től az Auguszta Klinikák igazgatója. Édes professzor 2003 júliusától vezeti a Szívsebészeti Klinika és a Kardiológiai Klinika egyesülésével megalakult Kardiológiai Intézetet.

Széles körű, kiemelkedő színvonalú tevékenységéért igen sok magas szintű kitüntetést kapott, többek között Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem, Debreceni Egyetem megalakulása emléklap, Szent-Györgyi Albert-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Kardiológus Társaság Emlékérem és Jutalomdíj, Krompecher István Emlékérem és Jutalomdíj, Auguszta Emlékérem és Jutalomdíj, 25 éves a Debreceni Idegen Nyelvű Orvosképzés díj elismerésben részesült. Kiemelkedő gyógyító és oktató, a kísérletes orvostudomány területén elért magas szintű tudományos eredményei, példaértékű egyetemi vezetői, valamint országos szakmapolitikai munkája során kifejtett sokrétű tevékenysége elismeréséként a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma 2012 novemberében Went István emlékérem és jutalomdíjjal tüntette ki.

(Források:  *Debrecdeni Egyetem  *Katona József Könyvtár)

55 éve, 1962. december 8-án hunyt el Bodócs Gyula újságíró, helytörténeti kutató, szőlőbirtokos. Kecskeméten született 1892. július 21-én. Bár jogi doktorátust szerzett, 1912-től hírlapíróként dolgozott szülővárosában. 1914-ben bevonult a császári és királyi 26. gyalogezredhez és önkéntes szakaszvezetőként az északi fronton harcolt. 1915. április 4-én Uzsok mellett megsebesült, orosz hadifogságba esett. Csererokkantként 1915 karácsonyán tért haza. 1919-ben Szegeden a fővezérség propaganda osztályán dolgozott, később a Kecskeméti Közlöny, majd a Kecskeméti Hírlap szerkesztője volt. Az 1920-as években a város vezetőit és a főispánt antiszociális intézkedéseik miatt bíráló cikkei jelentek meg a helyi lapokban. Kecskemét korabeli történetét bemutató füzeteiben is a közélet visszásságait írta meg. A Hadirokkantak Országos Nemzeti Szövetsége kecskeméti csoportjának elnöke volt. Megalapította a kecskeméti idegenforgalmi irodát. Kapcsolatot tartott a népi írókkal. A Független Kisgazdapárt egyik alapító tagjaként jelentős része volt abban, hogy 1933 tavaszán a nyíri Erdőföld 160 holdját kis parcellákban osztották ki szőlő-és gyümölcstelepítés céljára, és a 137 parcellából 10 hadirokkantaknak jutott. Saját 3 holdas területén mintagyümölcsöst létesített. 1945 után főként helytörténeti kutatással foglalkozott, írásai a Petőfi Népében és fővárosi lapokban jelentek meg. Elkészítette Alpár, Bugac, Hetényegyháza monográfiáját. Főbb művei: Kecskemét politikai és közigazgatási életének története napjainkban (1926); Az 1926. évi „egyhangú" országgyűlési képviselőválasztás Kecskeméten (1927); Kecskemét thj. város teljes polg. cím és névtára, (1927-1941).
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)