Kodály Zoltán ritkán játszott Magyar rondó című művét eredetileg Móricz Zsigmond Pacsirtaszó című színdarabjához írta. A kompozíció két klarinétból, két fagottból és vonóskarból álló kiszenekari változata 1918. január 12-én, a Császári és Királyi Hadügyminisztérium Zenetörténeti Központja által a hadiözvegyek és hadiárvák javára rendezett jótékony célú hangversenyen hangzott el először. E koncert műsora az Osztrák-Magyar Monarchia katonadalaiból lett összeállítva, magyar anyagát Bartók Béla, Kodály Zoltán és Kodály Zoltánné dolgozta fel. Művét a szerző 1942-ben újra átdolgozta, immár csellóra és zongorára, és a Magyar rondó címet kapta.  Ezt az átiratot Zsámboky Miklós és Herz Ottó mutatta be a budapesti Zeneakadémián, 1927. november 4-én. Mivel a kiszenekari változat kottája csak jóval a zeneszerző halála után, 1976-ban jelent meg, címét utólag, a cselló-zongora változat alapján határozták meg – így lett a „Régi magyar katonadalok”-ból Magyar rondó.

A Magyar rondó nemcsak az első olyan Kodály-mű, amelyben a nép körében gyűjtött népdalokat a zeneszerző zenekarra hangszerelte meg, de mint variált visszatérésekkel élő táncrondó, joggal tekinthető a Galántai táncok és a Marosszéki táncok előképének. Az alig tízperces mű forrásául szolgáló négy új stílusú népdalt és egy hangszeres táncdallamot Kodály az 1910-es években gyűjtötte. Az utolsó, gyors tánc egy székely csűrdöngölő gyergyóremetei változata, mely egy Schmelzer nevű 17. századi osztrák balettkomponista zenéjében, Gavotta styriaca (stájer gavotte) néven is megtalálható. A dallam valószínűleg a verbuválások alkalmával került Magyarországra, ugyanis a jódliszerű nagy hangközugrások amúgy nem jellemzőek a magyar népzenére.

(Források:  *Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - KÓTA  *Nemzeti Filharmonikusok)