főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Mednyánszky csavargó festőbojtárja125

A Kecskeméti Képtár művészettörténeti szempontból talán legértékesebb képzőművészeti anyaga Glücks Ferenc és felesége ajándékozásának köszönhető. Az ún. Wolfner/Farkas–Glücks-hagyaték legtöbb műve a huszadik századi magyar és európai festészet egyik jelentős alakja, a 125 éve, 1887. október 20-án született Farkas István festőművész alkotása.

Farkas István: Fiatal részeg költő és az anyja
(1931, fa, tempera – Kecskeméti Képtár)
 Farkas István gazdag polgárcsaládban született. Apja, a cégalapító Wolfner József nevezetes személyiség volt a századelőn. Ő indította el például 1902-ben a Művészet című folyóiratot, melynek szerkesztője Lyka Károly volt. Már gimnáziumi tanulmányai alatt nyilvánvaló lett festészeti érdeklődése. Korai mestere a magyar festészet nagy alakja, Mednyánszky László volt. A Wolfner Józseffel 1898-tól, majd a Singer és Wolfner Rt.-vel 1903-tól szerződésben álló Mednyánszky magával vitte útjaira a tizenhárom-tizennégy éves fiút, aki ekkor már döntött: festő szeretne lenni.

A hazai tanulmányok után Farkas István Münchenben, de még inkább Párizsban közvetlenül megtapasztalhatta a művészet új felfogását, az avantgárd irányzatok megszületését és térhódítását, ő maga is hamarosan kubista kompozíciókat készített. Ez utóbbi korszakából nem, de az ezt megelőzőből (1904-ből és 1906-ból rajzok és akvarellek), illetve az azt követő I. világháborús időszakából már rendelkezik a kecskeméti gyűjtemény alkotásokkal (pl. Fekete vázlatfüzet, 1916).

1924-ben Párizsba költözött feleségével, Kohner Ida festőnővel (apja 1932-es halála miatt tért csak később haza), ahol az 1928-ban megjelent Correspondances-album álomszerű, szürrealisztikus, az absztrakció határát súroló képeivel nagy sikert ért el.

                                                                                                   Farkas István: Vörös asztal körül
                                                                                           (1930, fa, tempera – Kecskeméti Képtár) 
 Farkas főművei (pl. Vén tengerész és az öreg nő, 1930-as évek vége; Vörös asztal körül, 1930; Fiatal részeg költő és az anyja, 1931) a harmincas évek elején és 1940 körül születtek. E képek meghatározói a jellegzetesen „Farkas-vakságban” szenvedő, kiüresedett figurák, és a későközépkori „realizmus” (ami a függönyön túl van, a tükör motívuma), amely nála egybeolvad a „modern” művészet expresszióival, képépítési módszereivel.

A német megszállás után zsidó származása miatt előbb a kecskeméti gyűjtőtáborba vitték, majd – több hiábavaló mentőakció után (a család Herczeg Ferenchez, később Horthy kormányzóhoz is fordult) – az auschwitzi megsemmisítő táborba hurcolták. 1944. június 23-án, a hírös városban írta utolsó sorait: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni”.

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész

(Források: Hírös Naptár, 2009 • ifj. Gyergyádesz László: Könyvecske a Kecskeméti Képtárról és a Cifrapalotáról)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu