|
|
|
Nehéz múlt után biztató jövő 15Az Alapítvány célja egy olyan természeti környezet kialakítása, fenntartása volt, amely a növény- és állatvilág összhangjának megteremtésével optimális életteret biztosít a hazánkban honos, illetve a Magyarországra telepíthető állatfajok számára. Dr. Fekete László korábban elnökként, napjainkban kuratóriumi tagként vesz részt a szervezet munkájában. - A Vadaskertet a budapesti Vadász Világkiállítás appropóján 1971 augusztus 20-n nyitotta meg az akkori Városi Tanács. Az alapítók úgy gondolták, hogy az Alföldön honos állatokat mutatják majd be a gyermekeknek. Hamarosan kiderült: ezek az állatok nem igazán érdeklik a város lakóit, hiszen disznót, lovat, rókát, nyulat vagy marhát látnak eleget egyébként is. Épp ezért megkezdődött az egzotikus állatok tartása, csakhogy megfelelő karámokkal nem rendelkeztek. Beszorítva, embertelen körülmények közt vergődtek az állatok, szinte mindegyik búskomor, depressziós állapotba került. A helyzetet fokozta még a gondatlanság is, hiszen a kezelő Városgazdálkodási Igazgatóság mostoha gyermekként foglalkozott a Vadaskerttel. A rendszerváltás után, az 1993 márciusában felállított alapítvány az első években nem tudott érdemben segíteni a lepusztult állapoton. A helyzet ekkor rendkívül súlyossá vált, az a gondolat is felmerült, hogy az intézményt meg kell szüntetni és egy újat kell létrehozni a Csalánosi Erdőben. A változást az évezredforduló hozta meg. A Közgyűlés 2000-ben ugyanis elfogadta Műkertváros Részönkormányzatának javaslatát, a térség revitalizációs tervét. Ennek lényeges eleme volt a Vadaskert felújítása. Új kuratórium jött létre, az alapítványból közalapítvány lett. Megjelent az állatok tartásáról szóló törvény és ezek alapján elkezdtük a felújítást. Birtokba vettük területünket, gyakorlatilag az összes kuszlit és romos férőhelyet felszámoltuk és az EU előírásainak megfelelő állattartó építményeket hoztunk létre. A 180 millió forintot is meghaladó beruházás révén egy teljesen megújult Vadaskert várja immár a látogatókat, akiknek létszáma évi nyolcezerről 2007-ben több mint ötvenezerre nőtt. - Az elmúlt évek eredményei elsősorban annak köszönhetőek, hogy a létesítmény üzemeltetését a Kecskeméti Vadaskert Természetvédelmi Alapítvány vette át. Anyagi helyzetünk stabilizálódott és állataink egyre javuló körülmények között egyre szebb környezetben várják a hozzánk érkezőket. Nagy örömünkre nőtt a Vadaskert ismertsége a kecskemétiek és a város vonzáskörzetében élők körében, de a látogatottságot szeretnénk tovább növelni. Új állatokat szerzünk be, így például idén zebra és púpos teve érkezését várjuk. Reménykedünk abban is, hogy hamarosan lehetőség nyílik az állatok tematikus, földrészenkénti csoportosítására. Emellett iskolás csoportok bevonását is tervezzük, hiszen iskolán kívüli órák tartására, a természetismereti képzésre kiválóan alkalmas ez a környezet. Szeretnénk elérni, hogy mindenki számára vonzó, üde sziget legyen a Kecskeméti Vadaskert!
Varga Géza
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A Szentföld első magyar nyelvű leírója Az erdélyi magyar művelődési élet nagy egyénisége Kodály önvallomása: a Magyar Zsoltár Szakmája egyik legjobb művelője volt Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||