főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Tízévesen döntötte el, hogy festőművész lesz60

Bazán Vladimir festőművészBazán Vladimir festőművész Ungváron született 1956. május 29-én. Itt szerzett 1975-ben a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában képesítést. Utána az Ukrán Művészeti Alap munkatársaként dolgozott, mint iparművész, festőművész.

„Nem volt képzőművész a családban, igaz, anyai ágon jó kézügyességgel voltak megáldva felmenőim, rokonaim. A festészet szeretete gyermekkorom óta végigkísér. Apám műgyűjtő volt, aki, ha tehette a képek vásárlásával támogatta a művészeket. Nagyon sok festmény volt a házunkban. Tíz éves lehettem, mikor eldöntöttem, hogy erre a pályára fogok lépni; szakkörökbe is jártam. Szüleim is a képzőművészet felé irányítottak. Szomszédságunkban volt az Iparművészeti Szakközépiskola, s mindig „elvarázsolva” figyeltem a szabadban alkotó festőtanoncokat. Elhatároztam: én is ennek az intézménynek leszek a növendéke. Sikerült a felvételi, s 19 éves koromban, mikor befejeztem a szakközépiskolát, az Ukrán Művészeti Alap munkatársa lettem.”

Néhány évig mint iparművész, festőművész dolgozott, majd 1983-tól művészeti szabad szellemi tevékenységgel foglalkozott, mely magában foglalta a művészeti alkotások elkészítésén kívül kiállítások, tárlatok szervezését, szereplést az országon belüli és nemzetközi pályázatokon, valamint monumentális belsőépítészeti és kültéri díszítő mozaikok tervezés-kivitelezését az akkori Szovjetunió, Németország és Magyarország területén. Avantgard festményeivel nemzetközi elismerést vívott ki magának.

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Aqua&Luna Apartman Gyula

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


1993-ban döntött úgy, hogy Magyarországra áttelepszik és művészeti vállalkozóként folytatja munkáját. 1994 óta Kecskeméten él és alkot. Művei megtalálhatók magángyűjteményekben Magyarországon, Brazíliában, Kanadában, USA-ban, Izraelben, Németországban, Csehországban, Oroszországban, Ukrajnában, valamint közgyűjteményekben (Kecskeméti Képtár, Ungvári Képtár, Kijevi Kulturális Minisztérium). Egyik kiállítása megnyitóján dr. Turai G. Kamill így méltatta: „Vladimír nagyszerű térképező kolorista. Azon túlmenően, hogy a kimeríthetetlen, pávafarok- gazdagságú szivárványszínskála mindig rendelkezésére áll szeme sarkában, van valami nagyon sajátos (úgymond: irritálóan harmonikus) saját-autentikus spektrum-antinómiája. Én feltétlenül szülötte-tájához, Kárpátaljához, Ukrajnához kötöm a széles távlatú krómkékek és kaucsukrózsa-színek egymásnak feszülését. Szinte széttaszítják ezek a zavarba ejtő színellentmondások a kép terét, s - egyebekben - ettől válik a Bazán-opus többrétegűen telítetté, emellett tényleges terjedelménél elementárisabbá. S ez bizony már csak a jelentős művészet privilégiuma: átrendezni a világot, bővíteni a natúrát.”

(Források:  *Medveczky Attila: A misztériumok vonzásában)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu