60 éves dr. Füzi László főszerkesztő, ügyvezető igazgató. Lövőn született 1955. március 15-én. 1973-ban Sopronban, a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait Szegeden folytatta. Diplomáját a JATE BTK magyar-történelem és XX. századi magyar irodalom szakán szerezte. Szakdolgozatát, valamint 1981-ben doktori disszertációját is Németh László pályakezdéséről írta. 1979-től Egerben, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában tanított. 1982 óta Kecskeméten él. A Forrás folyóirat szerkesztője, 1989 óta a folyóirat főszerkesztője, 2011 óta a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatait is ellátja. Irodalomtörténészi kutatásainak középpontjában Németh László életének, munkásságának bemutatása áll. Számos önálló kötete jelent meg, több könyv kötetének szerkesztője volt, így például: Katona József, Kecskemét, 1992; Németh József: Napló, Magvető, 1994 (sajtó alá rendezés, szerkesztés); Homok-haza (Irodalmi képeskönyv Bács-Kiskun megyéről) Forrás Kiadó, 1998 (összeállítás-szerkesztés); Lakatlan Sziget I-III. (Naplók) Kalligram, 2000; Búcsú barátaimtól (Baka István emlékezete) Nap Kiadó, 2001; Alkat és mű (Németh László 1901–1975) Kalligram, 2001; A Semmi közelében – három magatartás (József Attila, Németh László és Márai Sándor gondolkodói alkatáról) Kalligram, 2002; Kecskemét irodalomtörténete (Orosz Lászlóval), 2003; Világok határán – ikerkönyv, Kalligram, 2010; Kötések, szakadások – hármaskönyv, Kalligram, 2012. Jelentős szerepet vállalt a Homok-haza irodalmi, valamint a Bronztű, sisak történelmi képeskönyv, illetve a Csatári Bálint, Heltai Nándor, Walter Péter szerzőkkel közösen készített Két folyó között: Bács-Kiskun című fotóalbum megjelentetésében. Írásai rendszeresen megjelennek magyarországi és határon túli irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban. A Németh László Társaság elnöke, a Katona József Társaság alelnöke, a Magyar Írószövetség és a Szépírók Társasága tagja. Irodalomszervező és írói munkásságát több alkalommal elismerték, számos jelentős irodalmi díj birtokosa: Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (1989); Déry Tibor-díj (1996); Németh László-emlékérem (1996); Darvas József-díj (1999); Bács-Kiskun Megye Közművelődési Díja (1997); Darvas József-díj (1999); Az Év Könyve Díj (2002 – az Alkat és mű című kötetéért); József Attila-díj (2004); Katona József-díj (2005); Tiszatáj-díj (2005); Pilinszky János-díj, a Forrás csapatával közösen (2008); Szilády Károly-díj (2010); Székelyföld-díj – Székely Bicskarend (2011), Hídverő-díj, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díja (2013).

„Földművelő családból származom. Szüleim, nagyszüleim Fertőszentmiklóson éltek. Apám körzeti megbízottként sokáig Fertődön dolgozott, közben rövid időre Lövőre helyezték, én pont ekkor születtem. Később szüleim az iparosodottabb hagyományokkal bíró Petőháza szélén, a cukorgyár mellett építkeztek. Ötéves koromtól a kis település határában laktunk – általános iskolába az alig két kilométerre fekvő Fertőszentmiklóson jártam –, de más értelemben is átéltem a határvidék mindennapokra gyakorolt hatását: amikor diákként vagy már felnőttként hazamentem, a határ közelsége miatt a vonaton mindig számíthattam a határőrök igazoltatására. Határsávban éltünk, a Fertő-tóhoz sem mehettem akkoriban, csak néhány éve, 2010-ben sétáltam először a partján.

    .

Mindig szerettem olvasni. Akartam tanulni, egyre többet tudni. Két könyvtárba is beiratkoztam, és minden fellelhető könyvet – gyakran még a számomra akkor még kevésbé érthető könyveket is elolvastam. Az általános iskola után sem változtam meg, mire leérettségiztem, már a teljes népi irodalmat megismertem.

   

Egyetemi csoporttársaimmal jó közösséget alkottunk, közülük többen irodalmárok, közéleti emberek lettek, így például Dobozi Eszter, Kozmács István, Csapody Miklós, Kőszeghy Péter és György Péter. A felsőbb évfolyam hallgatóival, többek között Baka Istvánnal, Szigeti Sándor Lajossal, Zalán Tiborral, Géczi Jánossal is jóban voltam. De felejthetetlen élmény számomra az is, hogy ezekben az években az erdélyi irodalmi élet több jelesével: Markó Bélával, Farkas Árpáddal, Kányádi Sándorral és Balogh Edgárral személyesen is találkozhattam.

Az egyetemen ismertem meg feleségemet, Somogyvári Ágnest. Ági történelem-régészet szakra járt, közös előadásaink egyikén láttam meg először, azután a régi Somogyi-könyvtár, ennek bútorzatát még Juhász Gyula nagybátyja készítette, végleg összehozott bennünket. Negyedéves korunkban kötöttük össze hivatalosan is az életünket. Három gyermekünk született, és ma már három unokának is örülhetek. Zsófi jogász lett, Ági pedig közgazdász, mindketten Pesten élnek, míg Péter az ELTE ötödéves magyar szakos hallgatója.

Gyermekeim (Fotó: Bahget Iskander)

Az egyetem elvégzése után, mivel egy akkori rendelkezés miatt az egyetemen nem tarthattak meg végzős hallgatót, Egerbe költöztünk. Ági professzora, a szintén Széchenyi-díjas régész, Trogmayer Ottó közbenjárására Ági a Dobó István Vármúzeumban kapott állást, én pedig az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában tanítottam magyart és történelmet. Kiváló kollégák vettek körül, és a diákok is fogékonyak voltak. Több tehetséges versmondóval foglalkoztam, színjátszókört alapítottunk kollégáimmal. Jól éreztük magunkat Egerben, komoly erkölcsi dilemmát okozott számunkra, amikor három évvel később eljöttünk onnan.

Életem alakulására döntő hatással volt, hogy a városi művelődési központban Cs. Varga István irodalomtörténésszel közösen irodalmi esteket szerveztünk. Ezek a rendezvények igen népszerűek voltak, például Csoóri Sándor bemutatkozására 750-en jöttek el. 1982-ben a Forrás szerkesztőségének munkatársait, Szekér Endrét, Buda Ferencet és Bodor Jenőt is meghívtuk. Az est olyan jól sikerült, hogy néhány nap múlva Szekér tanár úrtól levelet kaptam, a szerkesztőség nevében hívott a laphoz szerkesztőnek. Hívására igent mondtam, azóta a Forrás a munkahelyem.

Az elmúlt évtizedekben három dolog foglalkoztatott: egyrészt a tanítás, másrészt a szerkesztés, a kulturális szervezés, és végül a kutatás. Életem során hol az egyik, hol a másik kapott nagyobb hangsúlyt. Míg Egerben elsősorban a tanítás töltötte ki napjaimat, úgy az elmúlt 33 év során a másik két terület került előtérbe.

A tízéves Forrás:
Lezsák Sándor, Balázs József, Gál Farkas, Goór Imre, Hideg Antal,
Kovács István, Pintér Lajos, Utassy József, Tornai József
Ülnek: Szekér Endre, Hatvani Dániel, Buda Ferenc (guggol), Zám Tibor
(Fotó: Bahget Iskander)

A Forrás az 1980-as években erős közéleti szerepet vállalt, írásaival nyíltan politizált. Az 1983-ban megjelent »szárszói-emlékszám« vagy az 1984-ben közzétett »népfőiskola-szám« óriási politikai botrányt váltott ki. Folyamatos támadások érték a lapot, az akkori Magyar Hírlapban és a Petőfi Népében is megkérdőjelezték a létjogosultságunkat. Célkeresztben dolgoztunk, tudtuk, hogy figyelnek, lehallgatnak bennünket. Mindezek ellenére tettük a dolgunkat, s talán nem is hiába, hiszen a 20. század nyolcvanas éveit összegző művében Romsics Ignác – ismét egy Széchenyi-díjas történész – a Forrást a rendszerváltó folyóiratok között említi, ahogyan az is volt.

Tóth László emléktáblájának avatásán, 1984-ben:
Molnár János, Katona Piroska, Fehér Sándor, Saskői Zoltánné, dr. Tapasztóné Perlaki Magdolna,
Pintér Lajos, Füzi László, Szekér Endre, Kiss Benedek
(Fotó: Bahget Iskander)

1989-ben pályázat útján, szerkesztőtársaim egyetértésével lettem a Forrás főszerkesztője. Nem kevés feladat várt rám, hiszen a következő években már nem politikai, hanem gazdasági és működési nehézséggel kellett szembenéznünk. A kulturális támogatások keretei gyökeresen megváltoztak, és 1991-től a kiadói feladatokat is nekünk kellett ellátnunk. Szellemileg is új utat kellett keresnünk, hiszen a rendszerváltást követő években az érdemi politizálás helye a parlament lett, de a hozzánk hasonló célt kitűző lapok száma is megnőtt. A helyzethez alkalmazkodnunk kellett, ugyanakkor arra törekedtünk – és ma is ez a hitvallásunk –, hogy a Forrás hagyományaiból, ami élő, azt megőrizzük, emellett pedig követjük a kor mozgását.

Az azóta eltelt negyedévszázad alatt a Katona József Könyvtárral nagyon jó kapcsolatunk alakult ki, számos, valójában meg nem számolható rendezvényt: irodalmi esteket, megyei irodalmi túrákat szerveztünk közösen. Vekerdi László, Sándor Iván, Ilia Mihály, Faludy György, Tandori Dezső, Lengyel András – és még sorolhatnám a neveket – írásait rendszeresen közöltük, többen közülük személyesen is eljöttek Kecskemétre. Óriási élmény volt számomra, hogy akik írásait fiatalon szinte rajongva olvastam, azokkal most ily módon is megismerkedhettem. Az is örömmel tölt el, hogy az elmúlt évek-évtizedek közös munkái baráti körré kovácsoltak bennünket. Buda Ferenc, Dobozi Eszter, Komáromi Attila, Pintér Lajos, Bosznay Ágnes és persze Bahget Iskander – csak néhány név azok közül, akikkel szoros munkahelyi közösséget alkotunk.

Buda Ferenccel a Forrás 45. születésnapján
(Fotó: Bahget Iskander)

2011 decembere óta új szervezeti keretek között dolgozunk. A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyekben a Forrás Kiadó, a Nemzetközi Kerámia Stúdió, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely, a Népi Iparművészeti Gyűjtemény és a Katona József Emlékház tevékenykedik együtt. A Műhelyek vezetése izgalmas feladat, nagy kihívást jelentő munka, sok örömöt okoz nekem. A változások ellenére minden műhelyt megőriztünk, a rendezvényekkel pedig lehetőségek is nyíltak előttünk. Napjainkban ez a műhely-együttes az ország egyetlen olyan kreatív művészeti intézménye, amelyik kiállító tereivel és a Forrással a saját munkájára is tud reagálni. Ezzel a lehetőséggel a jövőben is élni akarunk, és természetesen komoly fejlesztési terveink is vannak.

Életrajzi könyvem folytatása nemrég készült el, szeretném, ha az idén megjelenhetne, de az anyagiak még hiányoznak ehhez. Úgy tervezem, hogy pár év múlva a sorozat harmadik könyvét is megírom, egyúttal le is zárom a számadást. Minden területen folytatni szeretném eddigi munkámat, emellett pedig továbbra is gazdag családi életet szeretnék élni, jó lenne minél több időt tölteni az unokáimmal!”