|
|
|
VALLOMÁSOK: Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere50
Munkáját számos elismeréssel jutalmazták. 2002-ben Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat, valamint Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díjat, 2004-ben Virágember-díjat, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2009-ben Bács-Kiskun Megyéért Díjat, 2010-ben Gróf Sándor Móric-emlékdíjat, valamint Dr. Varga László Emlékérmet kapott. „Annak ellenére, hogy szüleim 3 éves koromban elváltak, nagyon boldog gyermekkorom volt. Édesapám újra megnősült – ekkor kerültem végleg Kiskunfélegyházára –, így új édesanyát és nagymamát is kaptam, és született egy fiútestvérem is, akik az igazi családom lettek. De nem szakadt meg a kapcsolatom édesanyám szüleivel sem, sok időt töltöttem velük Kecskeméten, nagyon kötődtem hozzájuk. Anyai nagyapám személye, életútja meghatározó hatással volt személyiségemre, gondolkodásomra. Kiskunfélegyházán nőttem fel tehát, egy lakótelepen, annak minden előnyével és hátrányával. Egy biztos, hogy nem lettem ijedős gyerek, és meg tudtam védeni magam. Ezek a tulajdonságok most sem jönnek rosszul. Sajnos, édesapám nem sokkal nyugdíjba vonulása után elhunyt, ez máig nagy fájdalom.
Kiskunfélegyházán végeztem az iskoláimat. Ének-zenei általános iskolába jártam, ahol nagyon jól éreztem magam, de ugyanezt mondhatom a Móra Ferenc Gimnáziumról is. Érdekes, hogy ha Béres Tímeával és Wittmann Krisztiánnal A sport szeretete, a sportolás eddigi életemet végigkísérte. Mivel igazi kulcsos gyerekek voltunk, az iskolán kívüli időt a sportpályán töltöttük. Mindegy volt, hogy milyen sportot űzünk, csak labda legyen benne. Versenyszerűen kosárlabdáztam Kiskunfélegyházán és Szegeden, míg körzeti orvos koromban a helyi megye III-as csapatban fociztam. Mostanában, ha van időm, szívesen megyek kosarazni, teniszezni, focizni.
Feleségemet még egyetemista koromban ismertem meg, ennek 29 éve. Tavaly ünnepeltük a 25. házassági évfordulónkat. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen társat adott nekem. Négy gyönyörű gyermekünk van, a legidősebb 25 éves lesz, a legkisebb 10.
Feleségével és négy gyermekével
A polgármesteri felkérés váratlanul ért 2006-ban. Sokáig gondolkodtam, mert nem készültem már politikai pályára, de a kecskemétiek bizalmából szülővárosom polgármesterének lenni talán a legnagyobb megtiszteltetés, ezt nem lehetett visszautasítani. Amikor az ember egy ilyen feladatot elvállal, az lebeg a szeme előtt, hogy jobbá, könnyebbé tudja-e tenni az itt élők életét, tud-e munkalehetőséget teremteni,
Legnagyobb lánya, Lilla A hit mindennapjaim fontos része, erejét munkámban és emberi kapcsolataimban egyaránt megtapasztaltam. Hiszek egy magasabb hatalomban, aki vigyáz ránk és irányítja tetteinket, de ugyanúgy hiszek abban is, hogy jóindulattal, egymás iránti bizalommal jobbá, boldogabbá tehetjük életünket. Kecskemét fényes jövő előtt áll, ha az elmúlt évekhez hasonlóan ki tudjuk használni a lehetőségeinket. A kecskeméti emberek képesek esélyeik megragadására, álmaik megvalósítására. Azt kívánom: legyen a város továbbra is befogadó, toleráns, de a hagyományaihoz, értékeihez ragaszkodó közösség, akkor nagy dolgokra leszünk képesek!”TÁMOGATÓINKA Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlataMindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A nemzetek közötti békés együttélés szószólója Az érzékeny és rejtőzködő fotós Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||