Vérében a sport80

Eddigi egész élete, annak majd minden napja a sportról szólt. Nem csoda, ha nyolcvanadik születésnapját is kosármeccs keretében ünnepelték. És az is természetes, hogy e rövid interjúhoz labdapattogástól és sípszótól hangos csarnokban találkoztunk össze. Kecskemét sportéletének meghatározó alakja - Adamik Ferenc testnevelő tanár, kosárlabda-szakedző, mesteredző, aki munkájáért 2005-ben a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét vehette át - ma is aktív ember. Határozott kiállással, erős, gyönyörű hanggal, rengeteg tapasztalattal, bölcsességgel…

Adamik Ferenc 

Sportcsaládba születtem – meséli. - Édesapám mai viszonylatban nézve NB I-es szintű labdarúgó volt, anyai nagybátyám magyar bajnokságot nyert birkózásban. Testvérem atléta volt, 400 méteres távon főiskolai világbajnok, Európa-bajnoki III. helyezett, és állítólag a maga idejében a legjobb magyar sprintedző. Mindhárom gyermekem a Testnevelési Egyetemen végzett, valamennyien átlagon felüli sportolók. Első feleségem is testnevelő-tanár volt, akárcsak később a menyem. De a vejem is százszoros válogatott röplabdás. Sportoló unokáim is legalább az utánpótlás-válogatott szintjéig jutottak, közülük kettő már felnőtt válogatott… A sport mindig szorosan hozzátartozott családunk életéhez, egyszerűen a vérünkben van. Mondhatjuk, hogy igazi sport-família vagyunk. Talán nem a legkiválóbbak, de ha pontoznának bennünket, elég jó helyezést kapnánk.

Atlétáival kezdő edzőként 1957 májusában 

Milyen fontos elvek vezették az életben, a munkájában?
Elég laza gyerek voltam, de amikor elvégeztem a Testnevelési Főiskolát (akkoriban még így hívták), akkor már fontos alapelvem volt, hogyha én kések az edzésről, akkor nincs jogom számon kérni senki késését. Ez szinte mániám lett. Büszke vagyok arra, hogy tanárként is, edzőként is saját hibámból talán 2-3 alkalommal késtem egész pályafutásom során. Másik fontos alapelvem, hogy az edzés elsődlegesen MUNKA. Lehet valaki bármilyen tehetség, semmire nem viszi, ha nem hajlandó azt a munkamennyiséget elvégezni, ami ahhoz kell, hogy 100%-ot érjen el. De legfontosabb a tökéletes alapok lerakása. Számtalan nagyreményű sportoló hibázik, mert az alapok lerakásánál a munkát elnagyolták vagy nem végezték el. És a nevelés fontos elemének tartom még a szigorú követelményt is. Igaz az idézet: „Ne akkor sírj, ha kikapott a csapatod, hanem akkor sírj, amikor nem végezted el a szükséges munkát!” 

Az NB I-es kosaras lányokkal 1970-ben
Kemény volt ez a nyolc évtized? 
Hihetetlen szerencsém volt az életben, hogy azzal kereshettem a kenyeremet, amit szerettem. Pályafutásom alatt eszembe sem jutott, hogy nekem be kell mennem tanítani, egyszer sem jutott eszembe, hogy edzést kell tartanom. Így dolgozhattam 75 éves koromig. Nekem csak egyetlen dolog fáj. Az, hogy ami a szakmáról a fejemben van, az valahogy ma nem kell senkinek. Sem edzői, sem sportvezetői tapasztalataimra nem tartanak igényt. De ha nem kellek, hát nem kellek. Ebből nem csinálok problémát, inkább furcsállom, mert itt-ott elkelne egy jó tanács. Azért hozzáteszem, amikor egy területi döntőn az országos döntőbe jutásért játszanak, és az irányításhoz, ellenőrzéshez szükség van egy fajsúlyosabb emberre, akkor elhívnak. Úgy látszik, ennek a feladatnak azért még megfelelek. És ez jó érzés…

Fejes Maja