főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 12.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Verejtékes győzelem a somogyiak ellen2014. április 5.

Hírek, aktuális információk




Az alapszakaszzáróhoz hasonlóan a középszakasz utolsó hazai meccsén is győzni tudott a KTE-Duna Aszfalt csapata, amely verejtékes győzelmet aratott a Kaposvár ellen.

A hírös városi kosarasok már akkor ünnepelték a Kaposvár elleni győzelmet, mikor még el sem kezdődött a találkozó. Persze nem előre ittak a medve bőrére, csupán a kecskeméti röpiseket köszöntötték tapssal és sorfallal, akik a bajnoki címet épp a Fino-Kaposvár ellen szerezték meg.

 A meccs kezdetén aztán nem sok ünnepelnivalója volt a hazai publikumnak, amely a negyed közepéig csak kapaszkodást láthatott Wittmannéktól. A kezdeti kaposvári lendület 10-10-nél azonban megtört, a káprázatosan kezdő Djeraszimovics triplája pedig egy ideig helyre tette a dolgokat, ám másodpercekkel a vége előtt már ismét egyenlő (18-18) volt. Végül Pongó Máté remek egyéni akciója 20-18-as vezetést eredményezett az első szünetre. Bár az előző tíz perc alatt 13 pontig jutó Djeraszimovics csendesebb volt a második játékrészben, a társak tettek róla, hogy a meggyőzően és sikeresen játszó vendégek ne léphessenek el, így is lett, 37-38-cal fordultak a felek.

A nagyszünetet követően is inkább a Kaposvár diktálta a tempót, a hazaiaknak a zárkózás jutott, ám elég volt egy pár perces jó periódus, és a negyed végére máris ismét a Kecskemétnél volt az előny (52-51). Védekezésben a záró felvonásban sem volt probléma, gondok inkább a támadásban akadtak: harminc perc elteltével mindössze ketten (Djeraszimovics és Karahodzics) lépték át a tízpontos határt, ám a verejtékes csapatmunka meghozta gyümölcsét, hiszen másfél perccel a vége előtt 68-64-es vezetésnél támadhatott a KTE. Hatalmasat küzdött tehát az eredményesen játszó Kaposvár ellen a KTE-Duna Aszfalt, amely végül 71-67-re győzött a középszakasz utolsó hazai meccsén.

    KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK 71-67 (20-18, 17-20, 15-13, 19-16)
    Férfi NB I. A-csoport, középszakasz 7. forduló
    Kecskemét, 2014. 04. 05., 17 óra
    Messzi István Sportcsarnok, 600 néző
    vezette: Földházi T., Pálla Z., Tőzsér D.

KTE: Wittmann 10/3, Mészáros M. -, DJERASZIMOVICS 24/9, Jovanovics 6, KARAHODZICS 14. Csere: PONGÓ MÁ. 7, Bencze 2, Pongó Ma. 2, Hegedűs 6, Sztefanovics -.
Kaposvár: Hinnant 5/3, Fodor M. 10/6, PULJKO 20/9, HENDLEIN 16, DAVIS 14. Csere: Jancsikin 2, Drahos -, Horváth M. -, Kovács S. -.

(Forrás:  *ktekosar.com)

TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

   

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu