főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2017. szeptember 21.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Ma történt


60 éves Haui József rajzfilmtervező, rendező. 1952. szeptember 10-én, Komlón született.
Gyerekkora óta rajzfilmesnek készült. Álma 1973-ban valósult meg: a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének tagja lett. Előbb kifestőként, azután fázisrajzolóként, majd 1974-től tervezőként dolgozott. Legismertebb rajzfilmje a Vízipók-csodapók, amelyre a Kecskeméti Animációs Filmszemlén megkapta a gyermekközönség díját. Robinson Crusoe című munkáját nívódíjjal ismerték el, és később Ifjúsági Díjat, valamint Szocialista Kultúráért Díjat is kapott. 1987 óta szabadúszó, az elmúlt években közel kétszáz, többnyire gyerekkönyvet illusztrált.

 

"Mozipénztáros édesanyámnak köszönhetően gyerekkorom jó részét a komlói Szabadság Filmszínházban töltöttem. Lelkes, bár nem fizető néző voltam, kedvenc filmjeimet tucatszor, amíg csak műsoron voltak, mindig megnéztem, újra és újra. A rajzfilmeket már szinte snittről snittre ismertem, ennek ellenére, vagy éppen ezért, nem tudtam ráunni, sőt. Már akkor is a rajzfilmek és a trükkfilmek nyűgöztek le, melyek gyártási titkairól még fogalmam sem volt, a hatvanas évek elején még se könyvben, se tévében erről nem találtam információt. Később sok mindenről lerántotta a leplet Vásárhelyi István Trükkfilm, árnyfilm, bábfilm című könyve, melyből izgalmas, alapvető információkat szereztem az engem roppantmód érdeklő témáról.

Haui József rajzfilmes emlékeinek tablóképe

Hároméves koromtól kezdve állandóan ceruza volt a kezemben, mindenre rajzoltam, amit elértem, arra is, amire nem lett volna szabad. Korán, kisiskolás koromban eldöntöttem, hogy rajzfilmeket fogok csinálni. Ennek ellenére keramikusként végeztem Pécsett, de mivel már a vizsgaidő előtt beadtam a felvételi jelentkezésemet a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermébe, különösebb terveim, keramikus-jövőmet illetően, nem voltak.

A felvételim sikerült, így érettségi után két héttel már Kecskeméten, a műterem kifestő gyakornokaként álltam munkába. Ez volt az a hely, ahova vágytam, hiszen ott csinálták a rajzfilmeket! Példátlan lelkesedéssel, de kevés gyakorlati haszonnal járt kifestői tevékenységem, inkább mennyiséget, mint minőséget produkáltam. Szerencsére viszonylag rövid idő alatt átkerültem a MÁSIK SZOBÁBA (abban az időben két szobából állt a műterem) fázisrajzoló gyakornoknak.

A már több éve működő, kialakult hierarchiával rendelkező stúdióban egy elefánt szertelenségével mindenbe beleszóltam, belejavítottam mások munkájába, véleményt mondtam olyanokról, akiknek már nevük volt a szakmában. Hamarosan elkezdődött a csiszolásom... vezetői szinttől lefelé sokan próbálták kijelölni a helyemet... a sarokban... Természetesen azért voltak olyanok is, akik befogadtak, akik okítottak, így például a mai napig hálás vagyok ezermester operatőrünknek, Polyák Öcsinek.

               Haui József első tervezői feladata

Szakmai téren a legnagyobb segítséget egy stúdión belül végzett animációs tanfolyam jelentette, amelyet Gémes József vezetett. Látott bennem elég tehetséget és kitartást ahhoz, hogy - mindenki meglepetésére, beleértve magamat is - tervezői feladattal bízzon meg. Beugró lettem egy vészhelyzetben, a Cantinflash sorozat egy epizódjának, a Museo Antropologico néhány jelenetének animálását kellett átvennem. Mit mondjak, ez, sőt az utána következő több részlet tervezése, animálása is kínok között született.

Az első film, amit teljes egészében magaménak mondhatok, a Robinson Crusoe volt. Tervezői nívódíjat kaptam érte, ami azért volt különösen értékes, mert a pesti kollégák szavazták meg, nem a vezetőség. Ez volt az első komolyabb elismerése a kecskeméti műterem munkájának, és ezt a tervezői nívódíjat fázisrajzoló gyakornok besorolással szereztem meg. Hónapokkal később minősítettek csak át fázisrajzolónak, később tervezőnek. 

                                                                                                                A Vízipók első jelenetei
 1987 nyaráig voltam a műterem tagja. Ez idő alatt tervezőként részese voltam sok, még ma is népszerű filmnek, sorozatnak. Rajzoltam, story-boardoztam, rendeztem. Készitettem hazai és rendelt, külföldi filmeket is. A legismertebbek: Magyar népmesék, Vízipók-Csodapók, Kérem a következőt!, Egér a Marson, Amigo és barátai, Az Idő Urai, Lollipop sárkány szánkóversenye, Tini nindzsa teknősök. Dolgoztam más stúdióknak is, részt vettem többek között a Békavári uraság, a Bibliai mesék, a Ketchup vámpirok, a Bill Body, a Hayy a sziget gyermeke és A sivatag gyöngye produkciókban.

Az elmúlt években közel kétszáz könyvet, többnyire gyerekkönyvet illusztráltam. Tizenéves a kapcsolatom a Nemzeti Tankönyvkiadóval. A Dörmögő Dömötör gyereklapban illusztrálok havi rendszerességgel. Nem vagyok tagja semmilyen képzőmüvész szervezetnek, nem is volt soha célom. Én csak rajzolni akarok, hatvanévesen is. Nem mesélek a képeimről, ébresszenek azok gondolatokat!"
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Malom Art Kortárs Galéria  *www.hajo.eoldal.hu) 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes

 Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben:

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu 
Könyvajánló

Szakál László: Régi idők vendéglátása a Duna-Tisza közén

 A kötet több mint hatszáz képpel és kordokumentummal idézi fel az elmúlt másfél évszázad legismertebb bácskai és kiskunsági vendéglátósait, a kedvelt szórakozóhelyeket, a zenészeket.

"Sok-sok éve nekiláttam, hogy ami még fellehető képben, szövegben, emlékben, felkutassam és elmondjam, milyen is volt az utóbbi 100-150 év vendéglátása a Duna-Tisza közén. Kisebb-nagyobb híres kocsmák, vendéglők, cukrászdák minek köszönhették sikereiket, fejlődésüket, és ha kudarc érte őket, mi okozta, természeti csapás vagy emberi gonoszság, s a szörnyű években hogyan lettek sikereik mártírjai. Sokan vagyunk, sokan vannak még, akik emlékeznek ezekre a vendéglátóhelyekre, tulajdonosaikra, üzletvezetőikre, pincérekre, szakácsokra, zenészekre. Híres ételspecialitásaikra, melyekért messzeföldről is elzarándokoltunk, hogy együnk egy finom halászlét vagy pacalpörköltet. De azoknak is tanulságosak ezek a történetek, akik fiatalok, így nem emlékezhetnek ezekre a nevekre, emberekre. Hisz ez a krónika azt próbálja felidézni és megmutatni, milyen is volt a múlt, amikor vendéglátásunk naggyá és magyarrá lett. Bizonyára sok tapasztalat, tanulság, érdekesség van ezekben a történetekben, tán érdemes elgondolkodni. Ezért írtam a Régi idők vendéglátását" (Szakál László)

A kötet megvásárolható többek között a Katona József Könyvtárban és beszerezhető a szerzőtől is (78/480-380).

Könyvajánló

 Borzák Tibor: Szembeszélő

Az interjúkönyv szerzője hisz abban, hogy értékválsággal küszködő világunkban a minőségnek, a hitelességnek különösen nagy jelentősége van. Csak bízhatunk abban, hogy lejár a percemberkék, a szürke bulvársztárok ideje, és a figyelem ismét azokra irányul, akiknek teljesítménye példaértékű, gondolataikra érdemes odafigyelni.

A kötetben harminc ilyen híresség szerepel. Az oldott hangvételű beszélgetések során nem csak életük és pályájuk lélekemelő pillanatairól vallanak, hanem véleményt formálnak mai világunkról is. Nincsenek elhallgatni való témák, a legszokatlanabb kérdéseket sem hárítják el. A hosszabb beszélgetések között novellába öntött sorsfordító történetek olvashatók.

Szemtől szembe – őszintén.
Szembeszélő – hírességekkel.

A könyv szereplői:
Alföldi Róbert, Bíró Eszter, Bozsik Yvette, Bódis Kriszta, Czinkóczi Zsuzsa, Esterházy Péter, Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Halász Judit, Haumann Péter, Hernádi Judit, Janisch Attila, Joe Murányi, Kepes András, Koncz Zsuzsa, Konrád György, Kovács Kati, Lajkó Félix, Markó Iván, Molnár Piroska, Palya Bea, Popper Péter, Sándor György, Sára Sándor, Sebestyén Márta, Szipál Márton, Tony Curtis, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Varnus Xavér 

Könyvajánló

Kada Erika: Színek, hangok az ezredfordulóról 

 „Kada Erikát saját szép versrészletével jellemzem: «szeme fényében opálosan tiszta a törtfehér». Mert elsősorban poéta ő, a szó eredeti, csiszolva formáló értelmében. Poéta, nemcsak ha éppen nyugalmas-áldott verssorait írja, hanem ha négy gyermekét neveli asszonyi áhítattal, vagy – mint most – a világra rácsodálkozva kérdez valaki mást, történetesen jelentős (azaz jeles, Isten által áldozatra kijelölt) áldásos embertársat. […] Kötetén zsinóros aranymetszetként húzódik végig az embersorsokban, művészsorsokban is önnön rendeltetését kereső s találó értelmiségi asszony megfeszített s érdekfeszítő figyelme, érdeklődése, értéklődése. […] Ritka az az interjúkönyv, melyben se kihívó, se visszariadó a kérdező hangja. Itt a szerző – hiszen ő jegyzi a gondolatkonglomerátumot – határozott (önálló és környezet-kínálta) válogatással s elvárással közelít. Jól felkészült, ismeri tárgyát-alanyát, nem beszél mellé, de hagy elbeszélni, s valahol mindig ítél és dicsér. Értékcentrikusan, értékes egyénítésben.”

(Turay G. Kamill főiskolai docens, esztéta)

Könyvajánló  

Kiss Zsolt: India - Az árnyékok színei

Kiss Zsolt kecskeméti fotóművész képei indiai hangulatokat mutatnak be. Fényűző palotákat és nyomortelepeket. Fényeket és árnyékokat.

 "… Este nyolc óra volt, amikor megérkeztem Delhi repülőterére. Fülledt meleg és hatalmas embertömeg fogadott. Taxisok, árusok és kéregetők hadán kellett átverekedni magam. Omladozó házak, szemétkupacok, alvó emberek és kutyák között botorkáltam. A földön fekvő gyermekek láttán sajátjaim jutottak eszembe. Mégiscsak jó helyre születtünk – gondoltam akkor.

Kintlétem végére megértettem, hogy aminek egy rövid ideig a részesévé váltam, az egy különös, ősi kultúrán alapuló világ. A „civilizálására" tett kísérletek eddig – szerencsére – sikertelenek maradtak. Manapság a műholdas televíziózás és a turisták egyre nagyobb száma talán nagyobb veszélyt rejt, mint egykor a gyarmatosítás. Felkavaró képek, idegen értékek és érzelmek áradata zúdul a nyugati kultúra agressziójának kiszolgáltatott emberekre. Bízom benne, hogy ez a nép még a globalizáció kihívásait is túléli, és évszázadok múltán is ősi kultúrájának fényében ragyog INDIA… " (Kiss Zsolt)

A fotóalbum a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában, Kincses Károly szerkesztésében, bevezetőjével és Farkas Antal Jama tervezésében jelent meg.

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu